Róza szóbazárja

netán metánt

 

engem gyász bénít és fájdalom

feszíti fain rácsait körém

míg írom lepkefing dalom

a tehetetlen düh a világ közönye

vagy az állandósult szégyen

égeti csontig az arcom

én már nem is tudom

hová tartozom ki vagyok

mi a fajom és azt se vajon

belőlem származik-e a majom

már nem számolgatom

mennyi testvérem van

van e barátom nem tudom

talán egyszer majd belátom

ha a koponyám hegyére utazok

hogy miért pont azok azok

akik süketek és vakok

nekik biztos mások a holnapok

a mák az égig érnek egész nap

mesélnek a szájak elérnek a fülig

csakis magukról beszélnek

ha meghalnak feltámadnak

naponta termik a magokat

de mindig csak magukat

szülik meg dicsőítve sajnáltatva

vagy épp büszkén vigyorogva

körbehordva logójukat

az egész nyamvadt földtekén

mert mi más is a világ

ha nem a csupa én meg én meg én

esetleg még néhány lila tehén

lehet a világ túlsó végén

mind a világ-békén legel

netán metánt ereget át a bendőn

zengőn esztendőn át eredendőn

kérődzik a teremtő tenyerén

 

 

Párbeszéd

 

- Na készen van már?

- Még készülget…

- Látom, maga

kóstolgat

szemlélget

kortyolgat

ízlelget

latolgat

nézeget

tisztítgat

pakolgat

mondogat

szépítget

rejteget

beszélget

menteget

ígérget

számolgat

dúdolgat

emleget

készülget...

de leginkább halogat…

…  ... 

 - Na készen van már?

- Nem, épp próbálgatok valamit…

- Mit?

- Felelgetek magának.

- Dehogy, hisz maga csak írogat.

- Téved. Most épp olvasgatok.

- Mit?

- Egy párbeszédet.

- És ki beszélget?

- Én beszélgetek.

- És én? Én mit csinálok?

- Maga csak próbálgat.

- Mit?

- Fölöslegesen kérdezgetni engem...

- És mit kérdezgetek fölöslegesen?

- Azt, hogy „Na készen van már?”

- Maga szerint miért kérdezgetem?

- Nem tudom. Csak találgatok.

- Nem kell találgatni, én tudom, amit tudok…

- És mi az amit tud? Elárulná nekem is, hogy ne találgassak?

- Kérdezgetni tudok, kérdezni a legfontosabb tudás. 

- Értem, azaz nem értem. Maga szerint a kérdés fontosabb mint a válasz, mert a válasz vagy igaz, vagy nem…

  A kérdés pedig…

- Valahogy így..  látom, már pedzegeti…

- Dehogy… én csak írogatok...

- Sokan írogatnak..., írogasson csak maga is, amíg teheti... Felőlem tehet bármit, de hiába halogat....

... ...

 - Na készen van már?

Pályaválasztás utólag… :)

 

Ha nagy leszek, én mixer leszek

álmokat valóval keverek,

és felmászok a hiszem-fára,

onnan esek a nyakadba,

ha elkapsz tán megmaradok

és ha nem,  hát pályát váltok..

 

Leszek stewardess egy gépen,

átsuhanok a nagy kékségen,

földre szállok, mint egy angyal,

megmentelek, hogyha baj van,

de szárnyaimat,  ha letöröd

biz’ Luciferhez költözök..,

 

s leszek festő, majd meglátod,

lefestem neked az eleven poklot,

csak hogy ne kelljen odamenned,

saját szemeddel meggyőződnöd.

Sőt, kimentek onnan néhány lelket,

akik nálam jobbat érdemeltek..,

 

Aztán feltaláló leszek, nagyon híres,

ismer majd a világ nem kétséges!

Tudom, feltalálták már a kereket

és azt is, hogy hogyan kell gyereket..,

de én mást akarok, feltalállak téged,

mert ha Te nem lennél, akkor minek élek?

 

De legjobban vonz az Univerzum,

egy csillagásznak nincsen penzum,

A Mindenség lesz a Főnököm,

s ha idővel kifizet, megköszönöm.

Lábad elé rakom az egész világot,

elfogadok érte csak egy szál virágot,

...és választok új pályát, tán a semmi ágát,

 

végül odaülök melléd a végtelenbe,

ha kivárod, s lábat lógatunk a képtelenbe…:)

 

****

utószó:

Utószó nélkül  ezt nem hagyhatom,

mert bugyuta kis vers lett nagyon,

bár jól tudom, most az a trendi:

sötét sorokban mélabúnak lenni..

Nekem ilyenkor segít a képzelet,

írni ahogy jön, lüke kis verseket,

merni nem ’költőnek’ lenni,

csak egy mosolynak megfelelni,

megmaradni Nőnek, amíg lehet

és elhinni, hogy szép is lehet.

Sírni ’minek már, erre a kis időre’

hiszen az évnek is mindjárt vége,

(s)írhatunk még komolyan jövőre,

most hát bámulok a ’kérdezőre’,

szegény, talán ő is pályát tévesztett

mint én…, na de úgy kell neki, a dőre,

miért nem írt anno, 1 önismeret-tesztet ? :)

/ Női dolgok - 1. /

 

az elképzelt hajszín

 

megvan mindenem

semmi nem hiányzik

...vagy talán mégis…

egy hajszínre vágyom

amit megálmodtam 

talán idén nyáron

és csak annyira konkrét

amennyire engedi

egy elképzelt hajszín

amilyenre festeném a hajam

de most már én magam

mert nem tetszett amit kreált

a fodrász hiába mondtam

milyen legyen nem találta el

mi állna igazán jól nekem

 

karácsony előtt még felhívom

feltétlen kell egy vágás

kis satír  ahhoz csak ő ért

én csak elképzelem hogy

a világosabbra árnyaló

itt-ott belevesző szálakkal

szép természetes hatású lesz

 

tudom tetszene neked

ha legalább annyira konkrét

volnál ahogy én gondolom

azt a színt és megsértődök este

rám nézel semmit sem szólsz

de hajnalban félálomban

amikor kint még sötét van

csukott szemmel ölelsz át

és megdicséred az új hajszínem

 

 

tört én-elem

 

most minden megeshet

ma egész nap esett

nyakamba hullt a múlt

kicsit túl is csordult

de van ilyen eső-eset

óh persze múlt idő kétté

és novembert is széppé

álmodom még az is lehet  

mese az egész  történelem

gyorsan felírom egy

tekercs pergamenre

egyetlen elázott kérdésemet

visszaviszem a múltba

elrejtem behintem sóval

és úgy ötezer év múlva

mikor véletlen megtalálod

felelj  de csak egy szóval

az egyetlen kérdésemre

és addig - hisz te is tudod

bőven van még idő

meggondolni a válaszod

a többi már történelem lesz

vagy csak tört én-elem

amit átélhetsz velem