Ametist blogja

- Énekelj nekeeem!
- Mit szeretnél hallani?
- Mindegy... valami szépet... jó? - Roni hozzám törleszkedik, érzem, hogy vibrál benne a feszültség.
- Valami baj van? - kérdezem. - Nincs, de énekelj! - hangja már követelő... Csak négyen vagyunk a szobában, a másik három gyerek társasozik. Énekelek Roninak, szinte suttogva - lassan megnyugszik, hallom a lélegzetvételén. Mikor befejezem, csöndesen megszólal:
- Ma itt volt apa...
- Hol?
- Kint... a kerítésnél... ott állt, és engem figyelt...
- Nem is mondtad!
- Ő kért, hogy ne szóljak - így - és ujját ajkára teszi.
- Miért nem jött be hozzánk?
- Csak otthon látogathat meg, ha anya megengedi... de sohasem engedi.
- ???
- Ha értem jön szombaton, azt kell mondanom, hogy beteg vagyok...
Nem tudom, hogy erre mit mondjak - elhatározom, hogy beszélni fogok az anyukájával... tapintatosan... hisz másképp nem is lehet... de muszáj - érzem, hogy Roni tőlem várja a megoldást. Valamit tennem kell... de mit is tehetnék, hiszen a szülő dönt a gyereke sorsáról, én csak kérhetek, javasolhatok, ha egyáltalán meghallgatnak... Nem üthetem bele az orromat családi ügyekbe. Roni viszont bízik bennem, látom a szemén. Közben négyet üt az óra, megérkezik az anyukája. Roni fölpattan, odaszalad a békésen játszó gyerekekhez, és egyetlen mozdulattal fölborítja a bábokat, falhoz csapja a dobozt, és visítva kiabál. Hogy miket, azt inkább le sem írom. Megint eltelik negyed óra, mire nagy nehezen megnyugtatom. Az anyját a közelébe sem engedi... Mikor elmúlik a roham, akkor látom, hogy véresre harapta ajkát, és az én kezemen is látszik egy-két karmolás...
Másnap, amikor belépek a szobába, Roni a sarokban áll.
- Mi történt? - kérdezem a kolléganőmet.
- Nem tudom... Roni már egy órája itt áll, és nem hajlandó kijönni a sarokból.
Odamegyek hozzá, leguggolok mellé.
- Mit csinálsz itt, Roni?
Felém fordítja arcát, és ezt súgja a fülembe:
- Megbüntetem magam, amiért tegnap bántottalak...

Csiga - sors

... egy csiga nézelődik az árokparton ...
szarvával tapogat - keresi az utat
átmenne ő a túloldalra
- ott a gazdagok birodalma -
hatalmas villák, szobrok, kertek
a csiga teste vágyódva reszket:
"Ó, ha én is köztük élhetnék -
tudom, egészen más lennék, szóba
sem állnék többé veled!"
- veti oda a másik csigának, ki
mögötte lépeget, azazhogy
araszolgat...
"Ne menj át, nem tudhatod, mit
hoz a holnap!" - mondja
néki a társa, kinek egy
bokor tövében van a lakása...
"Hisz itt az erdő,  kristálypatak - kövek
között ficánkoló halak - zöld
rétek, hajlongó fűszálak - egy
csiga többre nem is vágyhat!"
"Egy közönséges csiga nem, de én
különleges vagyok, képemet ezentúl
csak az újságokban láthatod!"
és elindul, vissza se nézve, oda se
figyel a szekérre,  mely a
kocsiúton feléje közeleg, elszántan
csúszik-mászik - ő azt hiszi, siet -
a jövő titka, hogy vajon odaér?
s hogy ki fog győzni:
ő vagy a szekér?

Reggel hét óra tájt feleségem forró csókkal, jól ápolt arcán édes mosollyal ébreszt, s ágyba hozza nekem a háromfogásos reggelit - természetesen lágytojással, szalonnával, pirítóssal. Kényelmesen, minden  sietség nélkül reggelizem, hisz rugalmas beosztásban dolgozom, ami azt jelenti, hogy akkor érek be munkahelyemre, amikor én akarok. Borotválkozni ma nem szükséges: nemrégiben feltaláltak egy szuper zsilettet, amit hetente csak egyszer kell használni, mégsem nő borosta a képes felemen. Reggelizés közben telefonhívást kapok Aranka nénitől (Amerikában élő egyedülálló nagynéni), aki közli velem, hogy nemsokára tízezer dollárt utal át bankszámlámra csak úgy... mert én vagyok a kedvenc unokaöccse. Fiam közben udvariasan beköszön az ajtón, elmeséli, hogy első lett gerelyhajításban a területi versenyen, azonkívül csak tegnap három dicsérőt hozott matekból és egyet számítástechnikából.   Nemsokára elindulok a hivatalba új, kétüléses sportkocsimon. Az utcán minden jó nő megfordul utánam, mint mindig, akár autóval, akár gyalogosan közlekedem - ellenállhatatlan vagyok... nem tehetek róla!
Nejem otthon egész nap mos, takarít, főz - ez a kedvenc hobbija - sohasem adja alább három fogásnál... Múltkor fölvetettem, hogy esetleg tarthatnánk bejárónőt, de rögtön visszautasította: nála jobban úgysem vezethet háztartást senki!
A munkaidőm sohasem több, mint öt óra - túlóra  nincs - mégis jól keresek, s főnökömtől még külön ajándékokat - pl. aranyórát, külföldi nyaralást - kapok prémium gyanánt, hisz cégünk nélkülözhetetlen alkalmazottja lettem, akit soha nem szándékozik kirúgni.
Fél négykor együtt ebédel a család, fiam érdeklődve hallgatja hivatali történeteimet, egyszer sem ásítozik közben. Nejem kávét pörköl - isteni illatok terjengenek a lakásban, mely ragyog a tisztaságtól - majd megkérdezi, milyen programom van ma estére. Közlöm vele, hogy délután meccsre készülök a haverokkal, aztán még beülünk egy éjszakai bárba, elvégre munka után jár nekem egy kis kikapcsolódás. Balhé nincs!!! Sőt... feleségem jó szórakozást kíván, és közli, hogy ő pedig beiratkozott egy szakács-tanfolyamra, azért, hogy nekem még változatosabb ételeket tudjon főzni. Mikor elindulok, gyermekem szorgalmasan tanul a szobájában.
Az esti program felülmúlja minden várakozásomat: csapatunk 6:1-re győz, s ezt megünnepelendő, beülünk egy night-clubba, ahol félig pucér lányok izgalmas vetkőzőszámokkal szórakoztatják a közönséget. Nejem már mélyen alszik, mire hazaérek, de előzőleg párnámra tűzött egy cédulát ezekkel a szavakkal:  IMÁDLAK DRÁGÁM, REMÉLEM SZÉP ESTÉD VOLT!!!

Ébredés...

Korán reggel fülsiketítő csörömpölésre ébredek: nejem valami undorító, zöld pakolással arcán, hajában csavarókkal bóklászik körülöttem, fülem mellé teszi a vekkert, és lusta disznónak nevez, amiért soha nem akarok időben kimászni az ágyból.  Reggeli száraz zsemle margarinnal, zaccos kávéval. Ócska borotvapengémmel félig lenyúzom a képemet, több sebből vérzem, vazzze...
A legnagyobb rohanás kellős közepén telefonál Aranka néni Rákospalotáról, hogy tegnap kirabolták az áruházban, küldjek neki egy kis pénzt, különben éhen hal hó végéig. Alig rakom le a telefont, kamasz fiam megáll az ajtóban, és hanyagul közli, hogy minden valószínűség szerint kicsapják az iskolából, mert beszólt annak a ... osztályfőnöknek, és különben is három tantárgyból bukásra áll. Csak azért nem pofozom meg, mert nincs időm a családi jelenetkere, rohannom kell a buszhoz, nehogy elkéssek... kilóg a nyelvem, mire odaérek, több idős matróna szánakozva néz végig rajtam a megállóban. 
Főnököm jeges hangon közli velem, hogy ha mégegyszer elkésem, azonnal kirúg, és ebben a hónapban ne is számítsak prémiumra. Este hétkor caplatok haza - túlóráznom kellett - s már csak egy csöndes estére, jó vacsorára és egy kád forró vízre vágyom. Vacsora: száraz rizseshús tavalyi csalamádéval, utána nejem közli, hogy este átjönnek a szomszédból V meg a felesége. Ő és V-né bizalmas barátnők, a másik szobában rajtunk köszörülik a nyelvüket, én meg eközben sakkozhatok V-vel, akit utálok: ha nyer, a képembe vigyorog, ha veszít, akkor meg fölborítja a sakktáblát. Fiam természetesen most is megússza a vendégséget, közli, hogy ügyeletes csajával motorozni készül (Ó, boldog idők!) Tizenkettőre keveredem ágyba - tömény idegbajjal, fülzúgással, és azzal a biztos elhatározással, hogy legközelebb megfojtom V-t, aki egy átok, és kész szerencse, ha egyszer megszabadítom tőle az emberiséget.
Elalvás előtt nejem közli velem, hogy egész este lehetetlenül viselkedtem, ezek után ne csodálkozzam, ha V nem hív meg bennünket Velencére a faházukba, ahol ugyan szűk a hely, de legalább közel van a vízpart, és nekünk amúgy sincs pénzünk rendes nyaralásra, mert én olyan élhetetlen vagyok. Végezetül dühöngve kiabálja: EZEK UTÁN LESHETED, HOGY SZOMBATON BABGULYÁST FŐZÖK A DILIS HAVERJEIDNAK!!!