Agi63 blogja

Elmennék-e?

Elmennék-e? Talán,

ha lenne bennem még ifjúság,

ha nem kötne ide korom,

ház, utca, az otthonom,

anyám nyelve, az emberek,

kikkel közös a bú, közös az emlékezet

és az évszakok,

tavasz, nyár, ősz a tél,

mert ez formált, ebből vagyok.

Elmennék, akkor el én,

míg pezsgő szívem remél,

míg hiszek kezem erejében,

úgy állnék tovább, nincs mitől félnem,

tudva, anyám könnyei jövőmért sírnak,

vinném a bút is, a múltat,

ismerőst, ismeretlent,

és a négy évszakot,

elvinném a gyöngyvirágot, margarétát,

búzamezőt, jégvirágos ablakot.

Elmennék, talán elmennék,

így nyugtatom magam,

így csitítom minden napom s szavam,

de a ház, az utca az otthonom,

ez a magyar nyelv, és aki itt honos,

ismerős arcok, bánat vagy mosoly,

ideköt már a volt, a van,

és talán lesz még

tavasz, nyár, ősz, meg a tél,

egyszer elviszem... ez mind, mind az enyém!

Pécsi Ágnes 2017.

Szemüvegem, mondd meg nekem,
mit is lássak, mit higgyek el?
- Nem értelek, nem én bizony,
élesítek, te meg fogod.
Miért hiszed, mért gondolod,
agyad helyett én dolgozom? -
Szemüvegem, ne orrolj rám!
Bizonytalan szemem hibám!
Ezért kérlek, légy pajtásom,
segíts nekem jobban látnom!
- De, hát pont ezt teszem,
fókuszáljon agyad velem,
azt higgyed el, azt érezzed,
amit mutat szemüveged! -
Szemüvegem értelek én,
így is teszek, vagyis tennék,
de...az hogy van, hogy is lehet,
van ki mást lát üvegeden?
- Ugyan kérlek, mint már mondtam,
én csak élesítek, te meg fogjad,
ő, meg ő, ha mást lát rajtam,
bíz, agyával van gond, nagy baj van! -

Szemüvegem, szemüvegem,
nem bántsuk a hályog szemet,
mert bizony ki abból néz ki,
agyához már szűrten képlik,
nem is csoda, nem is talány,
fókuszálni nem is tud már....
- Te csak hiszed! Hogyne tudna!
Kapaszkodik ha kell, a rosszba,
olyan mintha kokót szívna,
repül, repül, csak fényt látva. -

Akkor mondd meg, szemüvegem,
minek pihensz ilyen szemen?
Nem fáraszt el, nincs hiába?
Munkád veszik nála kárba!
- Ez a dolgom! Meg is teszem!
Ki hogy használ, mit lát velem
arról én már nem tehetek,
bár, bevallom, van, hogy csak nézek, nézek...-
Pécsi Ágnes

Legyen feltámadása
minden gondolatnak, szónak,
tisztuljon ki minden sötét,
értelme legyen mának, jövőnek
és majd a hátrahagyott múltnak.

Legyen hát világosság
látva merre, hova lépünk,
egy porszem is sok,
nem fertőzheti meg létünk!

Legyen érdem szerint,
nem bosszú, nem falhoz állás,
ne bírja tovább ki bűnös,
valljon magától az ármány!

Legyen meg akaratunk,
tisztán, egységbe forrva,
jóra törekszünk, jót adunk,
elátkozott is megkívánja!

Legyen meg a feltámadás!
Szenvedtünk már eleget,
sorvadjon el minden ármány,
ítélet legyen gonosz felett!
Pécsi Ágnes

Én, mit gondolok?
Számít talán másnak,
vagy nem?
Számít nekem, Ő
mit érez, gondol,
hoz elő?
Számít talán a nagy világnak,
az én, Te, Mi gondolatunk?
...és ha számít,
- mondjuk el is hiszem -
döntésében uralkodik?
Mit kell elhinnem,
vajon mit nem?
...ez értem, érted, értünk van,
nem csak érte...el is higgyem?
Én, csak én vagyok,
Te és Mi,
- akarom hinni -
számítunk, értékek vagyunk...talán...
...és nem, nem győzőm meg magam,
pedig úgy megtenném
téged, minket győzködve,
emberi mivoltunk,
életünk, érzelmeink
nem üres szólamok,
fontos értékek,
nem érdek az én, Te, Mi,
nem darab, élettelen tárgy.
...lám, nem megy,
hát szólj, mondd!
Én, csak én vagyok,
figyelek rád, rátok,
győzzetek meg,
fontos mit gondolok,
mert nekem a Te, Mi,
számít!
Igen, nekem számít,
az a nagy, kerek,
"emberséges" világ!
Pécsi Ágnes

Lépdel az ökör,
lomhán, búsan,
közben bőgi,
magának súgva,
"én vétkem, én vétkem,
én igen nagy vétkem "
marhaság a meddőségem.

Nem néz ő,
se előre, főleg hátra,
csak vánszorog
mint lökött pára,
marhasága átok,
nem is "nemz" már
csak álmod,
régi ösztön, szilajság,
elmúlt már a vadság,
csak szánt, csak szánt!

Ej te tinó,
lám ökör lett belőled,
göböly létedet,
lassan beéred,
csak bőgsz
ordítva mint a szamár,
ettől maradsz,
tehetetlen, I-Á!