Agi63 blogja
HazaCsupa gyász
...mely annyira kegyetlen
s aláz, mert tehetetlen két kezem,
meg az eszem, jaj az eszem...
talán el is hagytam, nincs is!
Nem is volt, vagy ha volt elhagyott,
de minek is gyászolom,
csak gyötör, ha gondolkozok.
Csupa gyász
...mely mégis kínoz akarva...
akaratlan? Mit számít a miért!
Kifordult itt már minden,
csak nyom, agyon nyom,
az a tehetetlenség!
Hagysz-e...?
Hagysz e még álmodozni,
vagy azt is elveszed,
mikor este ágyamba eshetek,
akarattal nyugszom el, mit is álmodjak,
hagyod e majd, szépre gondoljak?
Hagysz e még mosolyogni,
vagy azt is elveszed,
mikor hajnalban ébredek,
akarattal kelve, célt követek,
hagyod e majd elérni törekvésemet?
Hagysz e még élni,
vagy azt is elveszed?
mikor már odaadtam mindent,
akaratom is kevés nekem.
hagyod e majd...hagyod, vesztemet!
Búza, búzavirágom....
Búza, búzavirágom,
kenyér között vígságom,kalász mező szülöttje,égi jelnek kéksége.Búza, búzavirágom,szerény szirmod kívánom,széllel játszol vidáman,eső cseppje megáztat.
- Mondjad kedves virág száll,honnan veszed szép ruhád?Angyal kezek hintenek?Madár dalol szíveden?
- Búza szemek kalásza,éltet bőség varázsa,hajol száram feléjük,tisztem teszem elébük.Angyal szálldos éltetőn,madár dallal bőség jő,addig élek virulok,kenyér illat rám csorog.Kacag gyermek serege,letép, elvisz kezébe,másik keze kenyérhéj,majszol, szalad, kérne még....
Búza, búzavirágom,legyen bőség hazánkon,kéken virulj mezőben,Isten áldjon békében!
A magyar
Van még bennünk forrongás?
Mondják: sírva mulatunk!
Kikönnyezzük ami fáj,
aztán újra és újra "láncot hordunk"!
Meddig tűrünk, meddig bírjuk,
szétszórt minket a múlt,
lám a jelenünk, na meg jövő utunk,
tovább forgácsol szerte-szét!
Mi kell még nekünk, hány kereszt,
"vidd, vidd ezt mérték rád",
lehetsz büszke, lehetsz elesett,
volt, van..lesz-e még magyar hazánk?
A szív még megmaradt,
még akkor is, ha sajog,
félelem ad rá bilincset...
ismétli magát a múlt?
Ó te büszke Magyar,
határon innen, és határon túl,
annyi vér, kín, gyalázat,
s most testvér is gyűlölni tanul..
Látom apám szellemét,
mellette tündöklik anyám....
átadott lángjukat élesztem,
mert menni kell, élni kell tovább!
Pécsi Ágnes
A magyar
Van még bennünk forrongás?
Mondják: sírva mulatunk!
Kikönnyezzük ami fáj,
aztán újra és újra "láncot hordunk"!
Meddig tűrünk, meddig bírjuk,
szétszórt minket a múlt,
lám a jelenünk, na meg jövő utunk,
tovább forgácsol szerte-szét!
Mi kell még nekünk, hány kereszt,
"vidd, vidd ezt mérték rád",
lehetsz büszke, lehetsz elesett,
volt, van..lesz-e még magyar hazánk?
A szív még megmaradt,
még akkor is, ha sajog,
kebel határ mögött,
hív, kezet nyújt, dobog,dobog..,
Magyar vagyok! Büszke Magyar!
határon innen, és határon túl,
annyi vér, kín, gyalázat,
mégis nemzetem él, szívemben gyúl...
..gyúl a láng, benne látom apám szellemét,
mellette tündöklik anyám....
viszem és átadom a lángot,
mert menni kell, élni kell tovább!
Pécsi Ágnes