Elmennék-e?

Elmennék-e?

Elmennék-e? Talán,

ha lenne bennem még ifjúság,

ha nem kötne ide korom,

ház, utca, az otthonom,

anyám nyelve, az emberek,

kikkel közös a bú, közös az emlékezet

és az évszakok,

tavasz, nyár, ősz a tél,

mert ez formált, ebből vagyok.

Elmennék, akkor el én,

míg pezsgő szívem remél,

míg hiszek kezem erejében,

úgy állnék tovább, nincs mitől félnem,

tudva, anyám könnyei jövőmért sírnak,

vinném a bút is, a múltat,

ismerőst, ismeretlent,

és a négy évszakot,

elvinném a gyöngyvirágot, margarétát,

búzamezőt, jégvirágos ablakot.

Elmennék, talán elmennék,

így nyugtatom magam,

így csitítom minden napom s szavam,

de a ház, az utca az otthonom,

ez a magyar nyelv, és aki itt honos,

ismerős arcok, bánat vagy mosoly,

ideköt már a volt, a van,

és talán lesz még

tavasz, nyár, ősz, meg a tél,

egyszer elviszem... ez mind, mind az enyém!

Pécsi Ágnes 2017.