Az ökör

Lépdel az ökör,
lomhán, búsan,
közben bőgi,
magának súgva,
"én vétkem, én vétkem,
én igen nagy vétkem "
marhaság a meddőségem.

Nem néz ő,
se előre, főleg hátra,
csak vánszorog
mint lökött pára,
marhasága átok,
nem is "nemz" már
csak álmod,
régi ösztön, szilajság,
elmúlt már a vadság,
csak szánt, csak szánt!

Ej te tinó,
lám ökör lett belőled,
göböly létedet,
lassan beéred,
csak bőgsz
ordítva mint a szamár,
ettől maradsz,
tehetetlen, I-Á!