Agi63 blogja

- Nem értem te giliszta
földbe turkálsz mihaszna,
farkad látom integet,
aztán eltűnsz, na ilyet!

Gyere elő giliszta,
megfulladsz ott, mihaszna,
addig el nem mozdulok,
első segélyt én adok! -

...felhők gyűlnek, csepereg,
majd már szaporán ered,
apró leány nem tágít,
s, lám a földből mi látszik?:

...kukucs - kukucs giliszta,
levegőért kapkodna,
gyűrűs teste tornázik,
ahol bement, kimászik.

- Ugye mondtam giliszta,
földbe turkálsz mihaszna,
elfáradtál, pihenjél,
tenyerem lesz majd fedél. -

 

Nem is ázik giliszta,
apró leány megóvja,
de, bíz mikor majd eláll,
újra földbe túr...az ám!

Én Bendő Anyónak hívom

Olyan mint egy feneketlen bendő,

de komolyan!

Pont azt nem találom meg benne,

amire éppen szükségem van.

Már úgy hívom Bendő Anyó,

hiszen csupa száj, rekesz,

olyan mind egy nagy gyomor.

Kotorászok, pakolok, 

hol jobbra, hol balra rakok,

egy zseb, két zseb és a gyomor,

mindent, de mindent végig kutatok.

Hihetetlen mi kerül ki félig megemésztve,

egy ragtapasz,vagy egy névjegykártya meggyűrve,

de pont azt amit keresek, azt nem, nem lelem.

Hát igen, velem megesik,

pörlekedek vele percekig,

szólongatom hol kedvesen, hol mérgesen,

vagy éppen már nagyon idegesen:

"Bendő anyó, most már elég, 

köpöd ki, az nem a tiéd!"

mintha ő tehetne róla szegény!

Pécsi Ágnes

Kicsi falu, kicsi porta,
udvarában nagy a por ma,
ugyan nem csoda az eset,
hiszen mindennap megeshet.

Ludas, a foltos négy láb,
mi más, mint a ház őre,
éppen a szomszéd gúnárját hajtja,
játszadozik, lesz itt csörte!

(Nemhiába Ludas a neve,
sokszor turpisságon jár a feje,
na és persze a lúd minden álma,
szívesen látná tányérjában).

A gúnár a kergetést megunta,
szembefordul a hajtóval,
sziszeg, fújtat, nyakát támadásra hegyezi,
félelmetes, ahogy a szárnyait lebegteti.

Ludas, mert ugye, mint tudjuk,
nemhiába ez a neve,
megiramodik és máris
fondorkodik az eszese.

Mivel már többször pórul járt,
van rajta bőven sajgó táj,
mert bizony fáj ám a lúd csípése,
nem szaporítaná, mert nem kéne.

A gazdasszony nemrég teregetett,
lepedők, terítők az udvaron lebegnek,
Ludas pont a ruhák felé szalad,
tervéhez kell az a sok tiszta anyag.

A lúd nem ismer félelmet,
törtet nyakán a fegyverrel,
mosott ruha, ő nem bánja,
dehogy gondol turpisságra.

Ludas kicsit lassít, majd ugrik,
lerántja a lepedőt, pont jól időzít,
a gúnárt betakarja a lepel,
most már azzal szalad kétségbeesetten.

Ludas boldogan hancúrozik,
fark-csóválva körbeugrándozik,
szinte nevet, ahogy ugat,
ej te, lesz itt nemulass!

Gazdasszony, mert már nagy a zaj,
ugyan éppen főz, kezében fakanál van,
kilép az ajtón, hirtelen lemered,
majd elkapja a méreg, de nagyon hevesen!

Szaladj, Ludas, mert nagy baj van,
csőr helyett fakanál csattan rajtad,
lohol már, hogyne iramodna,
gazdasszony utána, de már nevet rajta.

Hát így, a kis Ludas már csak ilyen,
játékos, csalfa, rosszaságra termett,
mégis szeretik, mint egy gyermeket,
hiszen ez a vers is ezért született!
Pécsi Ágnes

Igen szorgos, eszem adta,
nincs éjjele, nincsen napja,
minden percét arra adja,
élteteket kovácsolja.

- Kovács mester, mondja kelmed,
nem fárad el, szíved, lelked,
erőd mind-mind beleadod,
hozott anyag nem mindig jó,
mégis mindent beleteszel,
még a rossz is jobbá legyen?

- Bizony mondom sok a dolog,
bár végül is ez a dolgom,
keseredni, itt nem lehet,
akkor sem, ha munkám minek,
nincs értéke, nincs köszönet...
van, hogy rontják, fuserálják,
nem is értem...maguk bántják.

Kovács mester, élez, hegyez,
javítgat is, amíg lehet,
van, hogy fejét vakargatja:
"ebből mi lesz, isten tudja",
de, az biztos mindent megtesz,
rajta múlna, nyugdíjba megy,
mégsem lehet, mégsem mehet,
egyenesít életeket...
amíg lehet, amit lehet.
Pécsi Ágnes

- Bolond ez az élet!
szólt a rosécsepp
még megülve maradékként
az üveg nyakán,
majd először lassan,
aztán nagyon sietve
lecsordogált.
- Na tessék, egyetlen
maradtam itt az alján,
pedig mindent megtettem,
hogy kifollyak a száján,
de nem engedett,
mindig visszatolt a nyelve
annak az eszelősnek,
ki társcseppjeim bevedelte.

Ott csak egy pötty,
semmi más nem látszott,
megadta magát,
szétterülve hagyta,
had párologjon,
közben csak mondta, mondta
egyre vékonyabb csíkot hagyva:
- bolond ez az élet, inkább
felszállok a magasba.