Távoli vendég

Távoli vendég

              Gazdagék nagy lakomára készültek. Rendeltek egy csomó finomságot, amit egy futárszolgálatnak kellett kiszállítani. A vendégek már szállingóztak, (nem túl sokan, mert csak a közeli rokonokat, barátokat hívták meg) és hamarosan nagy zsivaj, kártyacsata, meg kibeszélő kezdődött.

              Egyre jobban belemelegedtek, amikor Gazdagnénak eszébe jutott, hogy a csomagot majd valakinek be kell hozni, de a szórakozást általában senki nem szereti abbahagyni.

Öregapó is a házban lakott, egy hátsó, távolabbi szobában. Ő nemigen vett részt a mulatságokban, mert idősnek gondolta magát, és – „Mit rontsam ott a levegőt, úgyse értem én a mai világot már.“ – szokta mondogatni, leginkább azért, mert feleslegesnek érezte magát köztük. Inkább a megszokott helyén olvasgatott, vagy tévézett.

A háziasszony ezért úgy gondolta, megkéri Öregapót, hogy ha csengetnek, legyen kedves behozni a csomagot, hiszen ráér. A pénzt is letette az asztalkájára. Úgy is tett az öreg, figyelte a csengőt, nehogy elszalassza a kedvező alkalmat.

Amikor végre bevitte az illatozó, hatalmas dobozt, bejelentette, hogy:

              – Meghoztam! Itt vannak a finomságok! – Gyomra pedig hatalmas hangon kontrázott. – Nana! – gondolta az öreg és zavartan elfordult, útját sietve a konyha felé véve. Óvatosan letette az asztalra, aztán kicsit még téblábolt, igazgatta – s hogy senki sem figyelt rá, lassan a szobájába hátrált.

              Behúzódott a vackára, és a fal felé fordulva nagy érdeklődéssel szemlélte az apró repedéseket, melyek lassacskán elmosódtak... s egy mély sóhajtással lehunyta szokatlanul fiatalosan csillogó szemét.

2017. március 10.