kevelin blogja

Komolytalan vagy komoly  a tét
Nélküle az élet  unalmas tétlen lét
Megvan a képlet nem élhetsz étlen

Ám jaj    valami mindig bekavar

Fel lubickolhatsz nyeremény kezén

Szétdobált ruhák között arcod zavart
Isten mégsem hordott a tenyerén

Boldog volt ki mindig nagy könyvhöz nyúlt
S arca csillámló fénytől sugárzott
De volt  ki szkeptikusan nihilt

ajánlott aztán vétlen tűzre   gyúlt
És valami neki is hiányzott
Pedig  útjain bordó rózsa  nyilt

Szonettversenyre írtam

Már megjelentek az intő jelek,
Ha ezt teszed eltünsz mint a kámfor,
De a szád csak süketel és fecseg. Engem ez nem érdekel  ez sem számít,

ha volt is valaha nyár  vagy tavasz,

hárs illata minket már nem csábít,
Hisz a képlet már nem ugyanaz letörölni minden szörny  képet,

Lejárt lemezed nem tetszik  nekem

Az élet egyedi nem jön el máskor,

Ketrecünk csúnya képét nézted,
Mókuskerekünkben  bús végtelen,
 Szemünk előtt az elmúlás fátyol

Adott rîmek

Kelekotya szúnyog

Betett nekem

Vérem szíva

Csípkedő matek

Nincs kegyelem 

Nincs menekvés 

Nincs maradás

Elmegyek èn onnan

Többè engem nem lát

Röpködjön vèrütött

Egyedül most már

Többé nem repülők

Naptáromba írtam

Jöhet heti három pipa

 Otthon nyugalomba

Ha az ész botor fàj nekem

 Kàr ha a jó elszalad  nap elől 

Kész gàz és rossz 

Ha csak csepp siker ragyogna

 Az sem ràm   kibirnàm

Türelem és szeretet

Senkiben nincs akkora

Mint Imre bàcsiba 

Az okos tanàrba

Mindig mosolyog

Szeret jó fénybe tünni

Sőt tündökölni

Mégis ne mosolyogj Imre bà

Torzitsd el arcodat

Minek a fény ha nem igaz

Ez igy csak  àlca 

Csak természetesen 

Ja vagy félsz  lehet

A labirintusban semmi nem egész

Sok embernek  felemelte

Vérnyomàsàt alantosan

Imre bà mert ő a

 Mosolygós  gonosz törpe