kevelin blogja

Apa már tudok úszni
Mègis könnyezem 

Mulandó,röpke èlet
Persze,hogy fáj 
 öreg lelkemnek
Hogy mindannyian elmentek
Máshová,egy
Màs dimenzióba,oly gyorsan
Nyargaltak,igen
Èlt hatvannyolc èvet
Vègülis nemis olyan keveset
De akkor is mègis

Kis unokám tízenkettő     Csengő,bongó,ès csicsergő
Elszavalta versemet
Ès mèg kicsit hozzátett,
Szomorú vers volt
Halottakról szólt
Társairól gyerekekről
Kik tán nèznek odafentről.

Fehèr havon,vörös a láng

Èg a busz,benne magyarok,
Főleg fiúk,lányok,ès tanárok
Látom fiatal arcukat
Hallom fájdlalmas hangjukat
Fáj,nagyon fáj,ez az èrtelmetlen
Szörnyű halál
Elkèpzelhetetlen az a fájdalomAmit èrezhetnek,hozzájuk tartozók
Rokonok

Akik sielni indultak,olyan boldogok voltak
Utazás közben,lehet,hogy danoltak
De eljött a perc,ès mindennek vège
Szörnyű fájdalmas halála,
Több gimnazista gyereknek


Legnagyobb kincs a gyermek
Elvesztèse  megemèszthetetlen!

Volt ki menteni ment,ès èletèt
Hőskènt vesztette el

Mentèl,jöttèl vègül

Vègleg elmentèl
Drága testvèrem
Drága fèltestvèrem


Elmúlt minden ami volt
A szèp a csúnya ugyanúgy
A szèpet sajnálom
A csúnyát is bánom
Meghaltál te is,
Mint más,melettem voltál
Mègis elhagytál


Megvolt helyetek a föld felett
Mègis alá mentetek


Apa,anya,nagynènik
Nagybácsik,unokatestvèrek
Ismerősők,barátok
Mind elmentetek


Hogy foglak megtalálni
Bennetek? Szemem majd
Nem lát,fülem majd nem
Hall, lehet sehogyse?


Ès kedves szomszèdok
Vicces kolegák,nagyszüleim
Fönökeim,mind már
Ott vagytok


Sőt mèg a kutyánk is
Az is elhagyott
A halál mindannyiatokat
Elragadott


A nagy semmibe
Őrők pihenèsre
Földünk belsejèbe
Erőszakolt