helszlo blogja

Korképet firkálok a máról,

ebben nem gátol senki sem.

Eshet távol a valóságtól,

de így látom, és úgy hiszem,

érvhiány van ma, s fogyva fogy

a „miért”, „mennyire” s a „hogy”

 

Mert, ha egy dolog gyanús, hitvány,

hát arra nem kell tanúsítvány.

Ügyek vesznek el törpe kézen.

Szél ellen, messziről megérzem,

s bár hamisak a szólamok,

mégis üvöltök, s ott vagyok.

 

„Miénk az egyetem!”- nocsak,

(fűre még telik, másra nem).

Nem találom a hangomat,

mert berekedtem rendesen,

mikor, mint féreg a fában,

úgy üvöltöttünk ott, mi hárman.

 

Zabálj csak! biztatott Jenő,

és így megettük mind a fánkot,

mert kínáltak - s egy hülye nő,

csak fikázta a Miatyánkot,

mintha fontos lenne nagyon.

Nagy baromság ez, mondhatom!

 

 Ettől leszünk tán szabadok?

Mindegy, hogy mások mit beszélnek,

mert, hogy hitetlen nem vagyok,

bennem ilyenkor fél a lélek.

És mert a csaj még pampogott,

bekapcsoltam a laptopot.

 

Ők ketten nem is vették észre,

csak pirultam döbbent elánnal

mikor ráléptem a fészre:

hát látom, hogy teli pofával

ülünk egy nagy ház ablakában,

s a rongyot rázzuk ott - mi hárman.

 

(A Fidesz székház "ostromára")

 

2013.05.19.

Mától kedvem szerint fog ez a ceruza,

mert elhatároztam - nincs többé censura.

Írok, amit írok - Moderita Trézi

nem fog a verseimbe belepetézni,

ha rossz napja van, vagy épp gyötri a bánat!

(...és még azt sem teszi hozzá, hogy „ bocsánat!”!..)

Ne zaklasson többé sok „önkéntes, bátor”

inszeminátor, ó bocs’ - tán moderátor,

mert, néha ijedten ébredek fel éjjel,

hogy már megint izélgat a vesszejével.

Írtam sok rossz verset, de nem azért tettem,

hogy felkérjem: „légyszi, írd má' meg helyettem...!”

 

(mégiscsak az enyémek, vagy mi a szösz!)

Ha a népre emelsz kezet,

tüzre való vagy, el veled!

Elhagyhatják az ajkadat,

ámító fényű szép szavak.

Mesélhetsz mélát, altatót,

fényesre nyalhatod a szót!

Domboríthatod melledet,

nem kel már fel a Nap neked!

Bevethetsz trükköt, pózokat,

lesz ki süvölt és bólogat,

lesz követőd néhány ezer.

A nép előtt hitvány leszel,

és hogy rá emeltél kezet,

megőrzi az emlékezet!

 

 

 

 

 

Fiatal terhes nő a sorok között,

két cekkerrel kezében - arca rózsa.

Vele szemben, harsányan öltözött

suhanc vihogva, mindenkit sodorva,

a kismamát fellöki szenvtelen,

s még ő kiált: Nem látsz, kisanyám?

Nem vár választ, nincs arcán érzelem,

csak törtet, üt - rúg, mindent, mit talál.

s a rózsa-arcú terhes asszony sápad,

fájlalva karját, csendben félre áll.

Aztán egy férfi széket tol alája,

szutykos sapkájával legyezgeti.

s megakad szeme,  ápolt, szép haján.

Nekem közben felvillan – régi kép

egy édes arc, szeretett jó anyám

karján húgommal, kézen fogva engem.

ki a piacról, megyek boldogan,

vele, szatyorral a másik kezemben.