helszlo blogja

 

 

 

Megtelt a Pilvax lánglelkű ifjakkal,

szikrázott a szem, remegett a lélek.

Kemény öklöktől nehezült az asztal,

nyomasztó álmok búja semmivé lett.

 

Esett az eső, s kissé fújt a szél kinn,

gyakran csukódott, és nyílott az ajtó,

kétkedők spiclit lestek függöny résin,

újságot bújtak: vajh mit hoz a sajtó?

 

Megyünk! – hangzott a szó, majd egy-lélekkel,

mind átvonultak bátran a nyomdába.

Cselekvő szellem szállt ki aznap reggel

tucatnyi szívből, ím, szabaddá válva.

 

Ki tudja honnan került ennyi zászló,

piros- fehér- zöld - nemzet lobogója?

Ki tudja, mint lett ily hatásos száz szó,

s tengernyi ember, hogy lett ennyi szóra?

 

Ó, áldott költő, áldott ékes strófa,

felébresztetted e- nemzetet végre!

Tudja meg most már egész Európa,

hogy a magyar nép, a szabadság népe!

 

 

 

 

 

- Hé papa, ha jó tempóban ezen az úton haladok,

mondja elérhetem én még a hatórási vonatot?

- Édes öcsém, ha én ezt a két kutyámat futni hagyom,

eléred a fél hatost is, még várhatsz is a peronon!

 

-Hopsza, jöjj fel a kazalra

ide mellém édes lelkem!

-Nem megyek fel Pista bácsi,

mert félek, hogy kárt tesz bennem!

-Én tebenned, kis Juliskám

- csacsi beszéd -, mi kárt tennék?

-Azt amit a Katival tett,

meg Marival, a keszeg pék

leányával Tímeával,

meg a faluvégi jánnyal,

az  Idával és hugával,

a kis szőke Borikával,

-Ugyan cicám, ne gondolj rá,

hiszen neked több az eszed,

és tudod, hogy milyen vagyok,

veled ilyet sosem teszek.

-Miért, én nem érek annyit? 

Hát akkor meg mi a frásznak

kuncsorog itt, hogy magához

a szénakazalra  másszak?

 

Ne bánd fiam már, aki elhagyott,

amerre ő jár, nem a te utad,

ne járj utána, ha ő másra vár,

csak tékozlod energiáidat!

 

Aki elhagyott téged, nem szeret,

sóhajts tehát és máris menj tovább,

előre nézz, és építsd újra fel

szép álmaidnak fényes városát.

 

Azt, hogy többé ne gondolj rá soha,

nem mondhatom - hiába mondanám,

hisz azzal már, hogy megszeretted őt,

életednek részévé vált e-lány.

 

Mégse bánd fiam, hidd el, jól van így!

Nem felejted el, hisz azt nem lehet,

nagy-ritkán, mikor nem lát senki sem,

ejtesz még érte férfikönnyeket.

 

Ha majd egyszer fiadnak verset írsz,

és vígasztalod egy leány miatt,

gondolni fogsz reá, ki elhagyott,

s szívedben maradt néma áhitat.

 

 

A minap vásárlás idején, egy ágrólszakadt

szegény, félve lépve elém, valami nyomtatott

papírt lobogtatott s arra kért, hogy azért,

adjak némi pénzt. Nem néztem,

mi van a kezében, csak intettem,

s menten továbbmentem.

De visszafordulva - valami durva

arcra számítva - döbbenten láttam,

hogy egy nagyra nőtt kisfiú volt

aki szólt, s feljajdult bennem a szánalom.

Sovány volt, didergő, s ijedt nagyon..

Fájlalom, hogy rá ügyet se’ vetve,

részvétlen elmentem mellette.

Szégyenkezve léptem vissza hozzá,

s megkérdeztem ostobán, mire gyűjt.

Ennivalóra - mondta szerényen,

s a valóság szinte vibrált e- szóra,

a félénken felém tárt két tenyéren.