helszlo blogja
VallásÉgőáldozat
Jaj, Jóatyám! Miért a kés övedben?
Máskor vittünk egy kost áldozatnak,
és rőzsefát kellett szamárra tennem,
Az illat-füvet kezembe adtad.
Most hát miért megyünk üres kezekkel,
Hol van a kos, az áldozatra szánt?
Félek Atyám! olyan hűvös a reggel.
- Bízzál Izsák, a mi Urunk iránt!
Menjünk fiam! Ezt parancsolta nekünk,
Hát indulunk a hegyre fel korán,
Ha kél a nap, már éppen ott leszünk.
(De rettegett szívében Ábrahám.)
Felérve térdre esve esdekelt még:
Uram mi lesz? Hisz nincsen áldozat!
És zeng a hangzat: Égőáldozatként
áldozd fel nékem most Izsák fiad!
A vén felállt, s szívét bejárta csendben,
kétségbeesett végső rettenés,
De megfogva fiát, erős kezekben,
emelve lendült, megvillant a kés.
Megállj! - szólt Isten - ez csak próbatétel!
Hited megtartott téged Ábrahám!
Dermedté vált ő, úgy rebegte még el
mély háláját, e-szózat hallatán.
Kéfás
Mit mond? - üvöltött a tiszt nevetve.
Hallottátok, hogy ez míly esztelen?
Azt mondja: "méltatlan im, keresztre
kerülnöm úgy, akár a Mesterem!"
Nem úgy fogsz bitang meghalni, nosza!
Mondom, nem úgy, mint a Názáreti!
Intett a zsoldos, és négy katona,
a kereszt szárát fordította ki.
Fordítsátok megl! - harsogta végre,
és kiűlt arcára a káröröm,
mikor a bitó rövidebb vége,
lekoppant a lyuk alján, a kövön.
Így fogsz meghalni! Fejjel lefelé!
És lassan fogsz, mert én azt akarom.
Röhögve köpött még Kéfás elé:
Te akartad, alázatos barom!
És levezetni akarván dühét,
Kezébe szíjkorbácsot ragadott,
s a kínzott testet végig verte még,
Nem ismerve fel, hogy az már halott.