helszlo blogja

Villámcsapás - szív holtra vált,

vad tömegtánc vergődik benne.

Szakad a hús – szagolj halált,

forogj, üvölts eszedet vesztve..

Elfogy a Nap, és végtelen

a fülben égő fájdalom.

Emelkedik, vagy tán zuhan,

jaj, hol az Isten, nem tudom!

Súlytalanság - hogy fú a szél

ez itt a menny, vagy a pokol?

Nem is vagyok – hisz nem beszél

már senki, csak a szív dobol.

(Tragikus tévedés 2014 július 17. Ukrajna)

Béla bácsi - no szép rokon!

Honvédtiszt volt - s a harcokon,

ott fenn a Donnál – meglehet

meggyűlölte a németet.

Szó ami szó, a sok hapták

után, szépen cserben hagyták,

sőt ha volt, ki visszafele

indult, hát végeztek vele.

Elül orosz, hátul német,

lövészárok - kutyaélet.

Fagyott lábak, fagyott lelkek

lassan mind halálra leltek.

Búsan indult orosz fagyon

arra, hol nem lőtték agyon.

A domb mögött ott volt Szása,

Béla bácsi választása.

Egy éjjel fogta a lámpát...

hát nem jókedvében állt át!

Megtelt a Pilvax lánglelkű ifjakkal,

szikrázott a szem, remegett a lélek.

Kemény öklöktől nehezült az asztal,

nyomasztó álmok búja semmivé lett.

Esett az eső, s kissé fújt a szél kinn,

gyakran csukódott, és nyílott az ajtó,

kétkedők spiclit lestek függöny résin,

újságot bújtak: vajh mit hoz a sajtó?

Megyünk! – hangzott a szó, majd egy-lélekkel,

mind átvonultak bátran a nyomdába.

Cselekvő szellem szállt ki aznap reggel

tucatnyi szívből, ím, szabaddá válva.

Ki tudja honnan került ennyi zászló,

piros- fehér- zöld - nemzet lobogója?

Ki tudja, mint lett ily hatásos száz szó,

s tengernyi ember, hogy lett ennyi szóra?

Ó, áldott költő, áldott ékes strófa,

felébresztetted e- nemzetet végre!

Tudja meg most már egész Európa,

hogy a magyar nép, a szabadság népe!

Leányt ölelek a hársfák alatt,

szemérmesen hull fák mögé a Nap,

s látja: a határt tankok lépik át,

hogy porrá zúzzák Prága tavaszát.

Lánctalpak alatt reng a Felvidék,

mórest tanul az istenadta nép,

mert a csehszlovák határok között,

reménykedésre, iszony költözött.

Magyar tankokkal, félelmet viszünk

szomszédainknak. Immár a hitünk

és magyarságunk semmivé oszolt,

s lám, tisztességünk is hiába volt.

Leányt ölelek a hársfák alatt,

oly lágyan simúl, s édes csókot ad.

Csalogány dalol odafenn a fán,

ezerkilencszázhatvannyolc nyarán.

(cenzurált!)