dufmar blogja

Nagy tisztességnek tartanám,

ha csak árnyékod vetődne rám.

Ó hol vagyok tőled én,

okos férfi e földtekén.

Bár volnék cipő madzagod,

elismerő szavadért meghalok.

Ha mint sas szállnál velem,

s úgy hívnál egér, eledelem,

boldogan lennék vacsorád,

csak egy pillantást vethetnék rád.

Legyen e vers titok, rejtelem,

ne tudjad, hogy ott fekszel szivemen.

    A nő leült a toalettasztal elé, fésülködött, majd megállt a fésű a kezében.

    Viccből a tükörhöz fordult, és megkérdezte:

- Ki is vagyok valójában? Milyen volt a kapcsolatom a szüleimmel?

Nagy meglepetésére a tükör válaszolt.

-Csodás szüleid voltak. Apád és anyád is nagyszerű ember volt, sajnos képtelenek voltak együtt élni. Apád nevelt fel, a természet szeretetére és tiszteletére tanított. Anyád adta kezedbe a tollat, és ha meglátogatott mindig bélyegeket vett neked.

 Születésnapodra mesés képeslapokat küldött és pillangós zsebkendőket vett neked kis táskában.

-Mit tudsz a gyerekkoromról?

- Gyermekkorodban városban éltél, de családi házban. Apád és nagymamád neveltek fel. Ez meghatározta az egész életedet, mindig megtaláltad a közös hangot az idősebbekkel.

-A fiúk?

-A fiúkról annyit, sose tudtad mit akarnak tőled. Zavartak. Ezért lett életed párja egy érettebb férfi.

-És a családom? Róluk mit mondasz?

-A családod, a férjed, és a gyerekeid nélkül nehezebb lett volna talpra állnod sok nehéz élethelyzetből. Felbecsülhetetlen kincsek neked.

-Mi a véleményem a halálról, ne mondd, hogy azt is tudod!

-A halál egy elkerülhetetlen esemény, amellyel szerinted méltósággal kell szembenézni, és azzal a tudattal, hogy megvalósítottad az álmaid.

-Milyen a pénzhez fűződő viszonyom?

-Ezt is tudom, a pénz fontos dolog az életedben, mert a dolgok, amikre vágysz, pénzbe kerülnek, de maga a pénzhalmozás nem életcélod.

-Véleményem a világról?

-A világot szerinted a kollektív tudat irányítja, és kölcsönhatások szövevénye. Szerinted soha egyetlen ember sem hozott létre egymagában semmi sorsfordítót a történelemben.

-Sors?

-A sorsunk szerinted a saját kezünkben van, sok minden tőlünk indul ki, és felerősödve érkezik vissza hozzánk.

-Terveim?

-Azokat is ismerem, látni szeretnéd az unokáidat, és arra is kíváncsi vagy történnek e lényegi lépések a bolygó megmentése érdekében. Reméled, hogy igen, és ez a gyönyörű bolygó fennmarad a következő nemzedékek számára.

-És az írás, az milyen szerepet tölt be az életemben? -kíváncsiskodott a nő.

-Az írás kitölti az életedet, boldoggá tesz, nem terápia számodra, hanem kedvtelés.

- Miért nem tudok mostanában írni?

-Tudsz.

A nő feleszmélt. A tükörrel beszéltem!

- Te nem csak kívülről ismersz? - kérdezte.

-Mágikus tárgy vagyok, a lelked is ismerem- mondta a tükör.

    A nő zavartan kiment a konyhába és nekiállt kávét főzni, közben legépelte ezt a kis történetet.

   A tükör elégedetten reccsent egyet.

 

Ott ülsz a földön,

előtted nyitott ajtó,

rajta se rács, 

se szúnyogháló.

Ne félj kilépni,

a küszöb nem marasztal,

nem kecsegtet, nem vigasztal.

Sarokban játékod,

az eldobott,

vergődjön,

ne sajnáld,

hagyd csak ott!

Téged valahol messze

új partok várnak,

ha lerombolod

felhúzott falaid,

s minden gondosan

megépített légvárad.

Dufek Mária

2018.03.02.

Zsír az ujjon, puha kenyér,

hagymaszagú, meleg tenyér,

harangszó, reggeli fohász,

a boldogsághoz új kovász.

A nyúgalom, mint  a tenger,

miképp jut hozzá az ember?

Az égbolt felettünk lebeg,

ki kíváncsi kérdezze meg!

Dufek Mária

2018 02.27.

 

 Csóvány nő a dűlő

 házfalak tövén,

 liszthajú öregek

 ülik meg a padot,

 s mint a hervatag 

 méregzöld növény,

 átszunyókálják már

 az unalmas napot.

 Nem jut el hozzájuk

 riasztó eset,

 szemükön fátyolok,

 fülük rég süket.

 

 Várják a mindent

 takaró felleget,

 képzeletükben az

 mint megült ló üget.

 Nyolcvanat értek,

 háborút és nyomort,

 építettek, szálltak,

 olykor lelkesedtek,

 s mikor felettük

 áldott béke honolt,

 szívet kitakarva,

 nem gyáván szerettek.

 Most száraz karók,

 még élő keresztek,

 lomhán mozdul eszük,

 rozsdás fogaskerék,

 levegőt ritkán,

 sekélyesen vesznek,

 hiábavaló mind,

 a szó, nem értik rég.

 Egy barátjuk van,

 az odafenn való,

 méregetik lelkük,

 csak az jut naphosszat.

 Bagolyszemük van,

 csendes, bölcs takaró,

 a tapasztalat nem

 rója fel a rosszat.

 Dufek Mária

 2017.01.15.