Dobó László Szüleim levele / Ein Brief meiner Elte

Toni11•  2024. április 19. 08:04  •  olvasva: 69

 

Szüleim levele

 

Az volt ám a sürgés-forgás,

Ilyen nálok ritkán támad;

Mintha látnám örömében,

Mintha látnám jó anyámat.

 

E levelet hogy megírják,

Ünnep volt a kicsi házba';

Melegétől jó szivének

Anyám arcza ugy sugárza!

 

Penész vette meg a tintát,

A tollat meg régi rozsda, —

Nem csuda, mert rég vetett már

Egy-két betűt papirosra.

 

Meg is látszott jó atyámon,

Hogy neki nem rendes dolga:

Azt a rezes okulárét

Majd jobbra, majd balra tolta.

 

Levelet ir „a fiúnak,"

Hogy szeretik, im, itt lássa,

És ha roszul folyna sorsa,

Ez legyen vigasztalása.

 

Hogy ne legyen semmi lárma,

öcsém kiült az ajtóba,

Ha bement is, lábujjhegyen

Tekintett be hébehóba.

 

Ott benn pedig nagy lassacskán

Elkészült az ákombákom, —

Anyám könyje hullott raja,

Egy-két betűn most is látom.

 

„Mit csinál most? mért nem ir már?

Mikor jön meg? kérdd meg tőle!

Mikor várjuk? azt a perczet,

Azt tudassa jó előre!"

 

Áldott asszony! bár nem irja,

Hogy mért kérdi, mégis értem:

Ha megjövök: tyúkot, csirkét,

Mindent kész leölni értem. —

 

Anyám győzte biztatással,

Atyám irni meg nem unta,

Bár ez néki — mért tagadnám? —

Nem valami könnyű munka.

 

Kézről-kézre jár az irás :

Mi maradt ki, hiba hol van?

Nézegetik órahosszat,

Ha megírva bármi jól van.

 

Rosz benne a grammatika,

A betűje egymásra dől,

Mégis mennyi vigasztalást

Meríthetek levelükből!

 

Dobó László: 1843 – 1911

 

Ein Brief meiner Eltern

 

Das war ein grosses Gewimmel,

solche gibt es bei uns selten;

als ich sie so freuen sähte

so etwas noch nie erlebten.

 

Weil beim Schreiben dieses Briefes

war grosses Fest im kleinen Haus;

von der Freude ihres Herzens

strahlte Mutters Gesicht heraus!

 

Schimmel bedeckte die Tinte,

und der Füller war verrostet, –

kein Wunder, denn ist schon lang her

Briefschreiben hat viel gekostet.

 

Man sah es an meinem Vater,

dass ihm es ist gar nicht so lieb:

weil die alte Kupferbrille,

an der Nase hin und her schieb.

 

Er schreibt ein Brief an „den Jungen“,

wie ihn sie lieben, hier sieht man,

und wenn sein Schicksal schlechter wird,

dies soll dann auch seinen Trost sein.

 

Damit es hier auch keinen Lärm gibt,

Bruder sitzt vor der Tür allein,

und wenn er leise hineinkommt,

warf er ein Blick manchmal hinein.

 

Und dort drinnen ist ganz langsam,

das Geschriebene ist bereit, –

von Tränen meiner Mutter feucht,

an Buchstaben sieht man es halt.

 

"Was macht er jetzt? Warum schreibt nicht?

Wann wird er kommen? Frage ihn!

Wann warten wir? Von dem Moment,

Bescheid geben soll er jetzt mir!"

 

Gute Frau!“ Obwohl sie nicht schreibt nicht,

ich verstehe, warum Sie fragt:

wenn ich komme: Huhn und Hendel,

alles metzle, alles totschlagt. —

 

Meine Mutter überzeugt ihn,

mein Vater zum Schreiben nie müd',

doch das für ihn – warum leugnen? —

Keine leichte Aufgabe brüht.

 

Der Brief wandert von Hand zu Hand:

Was blieb ganz weg ‘d, was ist, was fehlt?

Sie schauen alles stundenlang,

was geschrieben steht, und was zählt.

 

Die Grammatik ist ziemlich schlecht.

Die Buchstaben stehen so schief,

und trotzdem kann ich so viel Trost

schöpfen, aus meinen Eltern Brief!

 

Fordította: Mucsi Antal-Tóni

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!