Toni11 blogja

 

Szülőföldem szép határa

Szülőföldem szép határa!
Meglátlak e valahára?
A hol állok, a hol megyek,...
Mindenkor csak feléd nézek.

Ha madár jön, tőle kérdem,
Virulsz-e még szülőföldem!
Azt kérdezem a felhőktől,
Azt a suttogó szellőktől.

De azok nem vigasztalnak,
Bús szívemmel árván hagynak;
Árván élek bús szívemmel,
Mint a fű, mely a sziklán kel.

Kisded hajlék, hol születtem,
Hej tőled be távol estem!
Távol estem mint a levél,
Melyet elkap a forgószél.

 

Kisfaludy Károly 1788 - 1830

 

Meins Heimatlands schöne wiesen

 

Meins Heimatlands schöne wiesen!

Kann ich jemals wieder sehen?

Wo ich stehe, wo ich gehe ...

immer wieder nur dich sehe.

 

Wenn ich einen Vogel sehe,

frag vom jeden, wie dir gehe?

Ich frage auch alle Wolken,

und auch der Wind, den die folgen.

 

Aber diese trösten mich nicht,

leide weiter, ohne Aussicht;

Lebe allein wie eins Waise,

wie Grashalm am Felsen leise.

 

Trautes Heim, wo geboren bin,

weit ist der Weg jetzt bis dorthin!

Wie im Herbst ein verwelktes Blatt,

den der Wind, mitgenommen hat.

 

Fordította: Mucsi Antal-Tóni

 

Emberektől eltitkolám

 

Emberektől eltitkolám

De sirodnak mind megmondtam,

A mit mélyen szenvedek én:

Vádat, szégyent, nagy titokban,

Hogy megölőd tán én voltam!

 

Azt hittem, hogy ki sem hallá,

De a fűben volt egy féreg,

Meg egy koldus a kapuban,

Ezek hallák: mit beszélek,

Föl volt fedve vád és vétek.

 

És a féreg - ez az élő

Alázat - a föld rögéből

Idételen hitvány fejét

Láttam, hogy mint emelé föl,

Én mellettem - büszkeségből!

 

És a koldus, temetőnek

Kapujában a mint álla, -

Láttam, mi volt szemeiben:

Iszony, vigasz és a hála,

Hogy nyomorubb is van nála!

 

Tóth Kálmán 1831 - 1881

 

Von Menschen würd’s  geheim halten

 

Von Menschen würd’s  geheim halten

dem Grab habe alles gesagt,

das wofür ich so tief leide:

Sehsucht, schande,  was hab ich gemacht,

Dich zu töten, villeicht gewagt!

 

Ich hab gedacht, hört es keiner,

doch in Gras war eine Made,

und ein Bettler, am Eingangstor,

beide hörten, was ich sagte,

und die Tat hat, keine Gnade.

 

Und die Made, die lebende

welche Demut, aus der Erde

der alberne, lumpige Kopf

rausgestreckt ohne Kerbe

mit Stolz ohne Rot zu werde’.

 

Und der Bettler, bei dem Friedhof

steht er ruhig, dort wie ein Tropf, --

hab gesehen, in den Augen

Entsetzte Dankbarkeit und Trost:

Es gibt schlimmer, sagte getrost!

 

Fordította: Mucsi Antal-Tóni

 

 Boldog új évet

 

Ezúttal sírva, szépen

Forgok meg lelkemnek régi

Gyermekes életében:

Boldog új évet kivánok.

 

Boldog új évet kivánok,

Mindenki tovább bírja

E rettenetet,

E szamárságot,

Mint szegény, mint bírom én, én,

Gyönyörködve,

Óh, én szegény

Lelki kémény.

Boldog új évet kivánok.

 

Ontom a füstjét

A szavaimnak,

Pólyálva és idegesen,

Be messze ringnak

Az én régi terveim,

Az én régi társaim is

De messze vannak,

Boldog új évet kivánok.

 

Új év Istene, tarts meg

Magamnak

S tarts meg mindenkit

A réginek,

Ha lehet:

Boldog új évet kivánok.

 

Ady Endre 18877 - 1919

 

Frohes neues Jahr

 

Dieses Mal weinend und schön

befindet sich noch meine Seele

in dem kindlichen Gedröhn:

Wünsche ein frohes neues Jahr.

 

Wünsche ein frohes neues Jahr,

jeder kann weiter leiden

dieses Entsetzen,

dieser Eselei,

so wie ein armer, mag ich noch,

mich Ergötzen

oh, ich armer

Schlot der Seele:

Wünsche ein frohes neues Jahr.

 

Ich gieße den Rauch

von meinen Worten,

verbunden und ungeduldig,

an fernen orten

meinen alten Plänen,

alten Kollegen

so weit weg horten:

Wünsche ein frohes neues Jahr.

 

Neujahrsgott behalte es

nur für mich

‘d behalte alle

für das Alte,

wenn es heisse:

Wünsche ein frohes neues Jahr.

 

Fordította: Mucsi Antal-Tóni

 

A kavics

 

Irigy fenyők között vak erdő mélyin éltem,

Míg jött egy dalos ár és zúgva elsodort,

S mely rózsaszirmokat és szennyet váltva hord,

A víz sodort, sodort, míg a tengerhez értem.

 

Már testem jéghideg, kemény és síma volt,

Csak rejtett, mély erek tarkíták szürke vértem.

De bennök lelkem fájt; vihart epedtem, kértem,

Vihart, mely partra vet, hol ível messzi bolt.

 

S az orkán partra szórt, hol habvájt, hűs gödörben

Elnézem a napot, a nagy, örök csodást,

Mely kél és száll nyugodt, felséges égi körben.

 

De jó pihenni így, nagy úttól elgyötörten,

Tükrözve hajnalpírt meg alkonyhervadást,

Hideg kő, mely ragyog és nem vágy semmi mást.

 

Barcsai-Fehér Géza 1873

 

Der Kieselstein

 

Ich lebte tief in Wald zwischen scheelen Kiefern,

während der Sturzflut kam, ‘d mich schwirrend wegfegte,

die Rosenblätter, Dreck, alles mit sich träge

das Wasser nahm mich mit und ins Meer getrieben.

 

Mein Körper war eiskalt, Granit hart und auch glatt,

nur die tiefe Ader verbargen sich im Leib.

Doch der Körper schmerze, nur der Sturm wie ein Weib

warf mich an das Ufer, wo ich liegen blieb halt.

 

Der Sturm schlug mich an Land, in einem kühlen Loch,

ich schau die Sonne an, das helle Ewigkeit,

die in dem ruhigen Himmelskreis auf ‘d ab kroch.

 

Es ist gut, so zu ruhen, lang gequält, aber doch,

reflektiert das Morgen ‘d die abends Dunkelheit,

kalter Stein, der glänzt und nichts begehrt weit und breit.

 

Fordította: Mucsi Antal-Tóni

 

Az én aratásom.

 

Én is szántottam, én is vetettem,

Tavaszi munkából részem kivettem,

S nyár jövetén im — édes öröm látnom –

Itt is reng, ott is egy aranykalászom.

 

Talán, hogy kissé korábban érik,

Itt is megrázzák, ott is megtépik . . .

Nevetnek aztán, örülnek rajta,

Ha bitangságba kipereg a magja.

 

Nem ismerik ők, persze, nem tudják:

Az ifjú vándor nagy, nehéz útját.

Játék kertjéből mely korán tére

A gond. a telt, a munka mezejére?

 

Nem ismerik ők, persze, nem látták:

Sok álviraszlott bús éjszakáját.

S nem látták: hogy hullt verejtéke, könyje

A most kalászos, ... akkor puszta földre.

 

Hát nem csodálom, nem is igen bánom.

Ha irigyelik kis aratásom’,

Gúnyt, átkot érte nem szórok rajok :

— Szép csöndben újra munkába állok.

 

Lampérth Géza 1873 – 1934

 

Meine Ernte.

 

Ich hab’ auch gepflügt, ich hab’ auch gesät,

ich nahm mein Anteil an das Frühjahresgebet,

der Sommer kam – gross ist die Freude eben –

hie ’d da bewegen sich auch die Kornähren.

 

Vielleicht reifen sie auch etwas früher,

‘d werden zerrissen, lachen darüber,

sie schütteln, ‘d freuen sie sich an Striegeln,

wenn die Kornsamen von Ähren raus wirbeln.

 

Sie kennen es nicht und wissen es nicht:

die schwere Reise im jungen Dickicht.

Wild aus dem Spielgarten so wie ein Held

‘d kennen das Leid nicht, dort am Ackers Feld.

 

Sie kennen es nicht ’d auch nie gesehen:

Die schlaflosen Nächte auch nicht erlebten.

Und sie sahen nicht, dass, Schweiss, die Träne,

die jetzt körnige ‘d damals blanke Erde.

 

Nun, es wundert mich nicht, ‘d, ich bereue es nicht.

Auf meine Ernte, so viele neidisch sind,

verspotte ‘d bestreue sie nicht mit Flüchen:

- Ich arbeite still, ohne hanebüchen.

 

Fordította: Mucsi Anta-Tóni