Papírfecskék

Vers
Steel•  2013. szeptember 9. 09:53

Alkonyi mozzanatok

Lombrebbenés súgja magát a csendbe,

hogy váljon zizzenéshanggá a vaj-este,

s az omlós íz a légrostokba árad,

aztán az Égre vonul csillagszázad.


Sugárhullók az elsercenő fények,

a látmagasság földet csókolni kész,

már ébrednek nyüzsi bogárlények,

ott, hol a réttarkaság árnyakba vész.


Hattyúnyak-Hold sziporkázik ezüstként,

a szénkarcéj is kifújja tejfüstjét,

és ujja közé zártan hamvadni tér

a még megmaradt pírlob, mely színt ígért.


Íriszek pillakarjába odabúj

az álom, ahogy sorra szunnyadoznak el

ablakok mézlámpái. Lám, így múl

emlékképpé egy alkony, így moccan el.


Steel•  2013. szeptember 6. 12:19

Szeptember felé

Egyre foltszerűbb a pecsétvörös alkony,

opálború kebelezi el izzását,

megszólalnak méla hangú esőaltok.

Felporzik a köd, és a hajnal színágyát

homálylásba takarja, már nem nyílik oly

nárciszsárgán a Nap reggelt adó fénye.

Szálas zöldekre ma teabarnulást foly

az aratás száradó, csonkmaradt ténye,

s a szél szétcsókolja a szénaősz friss

illatát. Hullásba remegnek a szirmok,

tartásukban ezután semmi erő nincs,

hát befedik haláluk az avarsírok.

Steel•  2013. szeptember 5. 10:15

Nyárból az őszbe

Mint sokat mosott ruha, úgy veszti

ragyogását a mézsugarú nyár,

öbölkék égboltját tűnté festi

a virágzásba éledő ősz-szár.


Közel a ködkelték lágy ezüstje,

fénysarjadó hajnalok gyömbéres

aranylása, az éj párafüstje.

Táltosan lovagol a szélménes,


búzasárgák szálmaradványain

emléket legel. Mandarinos lesz

juharok lombja, puha árnyaik

közt hull el minden este hozta nesz.


Utolsókat sóhajt a rétillat,

mialatt a hőhalál szeptembert szül,

a levegő is hervadást szippant,

és véréből a tűz messze repül.



Steel•  2013. augusztus 15. 12:10

Vidéki lélegzés

Hajnalodik. Bogárhátú dombok
mögül felleskelődik a fény, nagy
a csöndesség, a szél szíve dobog
csupán, és hűvös visszhangokat hagy.
Vízopál csillan meg fűszálszemekben,
foltos dorombolva nyújtózik egyet,
de mert a táj félhomályberekben
piheg még, szundításnak hajt fejet
ő is. Harmatszagún sóhajtanak
a lombtestek, arcukon gyöngyösen
tükröződnek hunyó csillagsugarak,
ragyognak a Napban aranypöttyösen.
Mint a fehér csipke, a lég oly tiszta,
tüdőmre terül e pezsdítő íz,
levegővételem varázsát issza,
frissessége vitorlásfelhőkig visz.

 

 

Steel•  2013. augusztus 14. 10:12

Éji nyár

Ciriphúr zeng, húzzák a tücskök, alszik

a tér, súgszavún megannyi lomblevél

mesél. A város géphangja nem hallik

most, szomjazott hűvösséget hoz a szél,


selyemlevegővel takargat az éj.

Zárt szeműek mind a csillagok, és fent

az éghaj csupa borzas felhőtaréj,


az ezüst tányér-Hold más asztalra lelt.

Az álmok nyugalma szívdobogva él,

a csönd mellkasa lágy zsongással telt.


Szunnyad a muszáj, elernyed az elme

láza, ma nem fűti éberré a nyár,

pihenésbe hull a szív, mint egy pernye,

míg rügyre nem fakad a hajnalszár.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom