Papírfecskék
Közélet"Szép", új világ
Horizontra nyitja fényét a hajnal,
s túlgyorsul engem a metró-élet,
még kócosan is oly sietve halad.
Hétköznapszerelvények sors-síneken,
lélekvagonokra várnak, tenni-kell
munkamenetrendjük megállót sem pihen.
Kölykök isznak flegma vigyor-ízeket,
bagófüst vagány kabátjába bújva.
Jól pakolt vásároltam-kocsikat tol
a pénzbőség keze, míg vézna szatyrot
visz az épp-megélés, szemet lehunyva.
Kisgyermek szája görbül, sírón kiált,
anyja szív-fájón csitítja, hisz nekik
nem jut csak nézősor te "szép", új világ.
(Megjegyzés: Keretes szonett)
Az utca hétköznapjai
Opállá fakult az est szőlő-pirosa,
réveteg a fény, Nap-szeme felhőmessze
mereng, az éjjel is csupa fagy-tivornya.
A kősorják fölött kár-sereg kereng,
fekete tolluk akár szárnyaló szín-gyász,
míg a metró-rohanó embertömeget
figyelik. Nézem én is a csak felszínt-látsz
világot, a város gyárfüst-pöffeteg.
Nézem a boltok fizess-meg tárlatát,
mozaik-tarka kínálat a butik sor,
a parkok sarkain kiégett lámpa áll,
nem menti meg vakságom más, csak a Hold.
Folyó-sebesen ömlik el mellettem
a buli-szomjas ifjúság, szájukban
cigaretta, gondtalan kamaszok, lehetnek...
Kóbor ebek, pad alá fészkelt álmukat
alusszák, sovány bundájuk alatt fáznak,
hisz a filléres hideg túl gazdaggá vált.
A hontalanságra pokrócok az árnyak,
nekik a tél hava csupán halál-láp.
A buszmegállók terén munka utáni
részegség gőzöl, az otthont elfeledte
a bor mámorán, de tán ha tudná is,
hogy vacsorával várta a szeretet,
akkor is a bárszék asztalához ülne.
Mily torz-tükör ez a ma, a hajdan-kor
mintha a sosem-volt homályába tűnne...
A törődés polca csupa nemtudom-por,
a család porcelánja szilánkokban...
Velem szemben szerelembe karolt pár
ballag, mosolyukban még pislákolnak
a jövő szép-lehet vágyai...Halk zsoltár
sóhajt szívemben, ahogy tekintetem
rajtuk örömöt pihen...Jég-sötét lett,
s magammal most kell, hogy elhitessem,
lakik ott remény, hol él a holnapi csend.