Papírfecskék

Életmód
Steel•  2015. november 19. 10:47

Kicsit New York

Tengeren túlias lassan e kis hon,

olyan vadvizes, szökőár szerű

az új nap, nem egy szokott disztichon.

Mondd, hogy boszi vagyok, tollam a seprű,


mert e témára igy rárepültem,

de lehet csak méhecskévé zizzentem.

No, azért igy a szavakba hevülten,

nézzük a medvét, méztől kikenten!


A bödönt már csak a tőzsdecápák nyalják

üresre, az utcán Manhattenes feeling,

árnyait alkotják kis frászkarikák.


Merüljünk a hierarchia-izig!

Lám a nagyot a mágnások szakitják

itt is. Te meg gyakornok maradsz sirig.


Tőzsde-rizikós a bank, meg a fizu,

a bróker szénája is kétesen áll,

de ha kisimitva, inkább akkor figyuzd!


Párnád álmaidtól már filmesen nyál,

a kandi valóság meg csupa bizsu,

ez a Hollywood más szereplőkre vár.


Nálunk is található szép kis puma.

S most ne a cipőre asszociálj!

Ennek karma van, te meg vagy a gyurma,

ahogy akaratába szocializál.


A szobor max. te lehetsz, a szabadság

meg sehol, öltönyös keresztapák közt

e nyáj-lelkű csönd inkább már mádámság,

morálunkról annyira a pénz-tudat dönt.





Steel•  2015. október 29. 09:23

Kozmetika

Mindenki kőműves,

ma már, ahogy mindenki 
lehet költő
- én is - (kérdezte is az uram
minap : drágám, te naponta
mennyit költő? )
Mindenki vakol,
valamit. Alapoz, rétegez,
elföd és kiglancol,
magáról tükörképet a kinteknek
igy saccol (be).


Mindenki manikűrözi a kezet,
látszódjék má tisztának, mikor
a kést valaki hátába teszed.
Mindenki szereti a pedikűrt.
Hiába láb-büdös a sakktáblán
a lépés, 
( no meg ordit, hogy cinkes
a lapjáték)
azért csak használjuk
azt a fránya sminkretikült.






Steel•  2014. május 27. 10:42

Kőerdőben

Betonfenyőknek tájéka a város,

hol örökszürkék a panellombok,

és a lélegzés gépvilágtól káros.

Itt bástyák emelkednek, nem lágy dombok,


melyeken a kacajos tavasz elhever,

miközben a fényét kihamvadó Nap

égi palettán esti pozsgát kever.

E helyen igazi sötétséget kap


az árnyék, sejtetve az utcaélet

egyedüli magányát, az éhes csendek

fogkoccanását, míg hajnalba égnek

a gyertyaálmok. Falkásak a trendek,


a közöny és monoton szalagfutás,

vékony intimszférákban mennyi dudás,


nehezen férnek meg a falak között...

Oroszlán a csend, hisz az éjjel mögött


folyton morog, csitulni is képtelen,

s ragadozóként fal fel a mentalitás:

szomszédi közelséged nem érdekel!

A mosoly csupán finom eltaszítás,


mélyében üres kosár a figyelem,

és liánként kúszik rád, hogy sok hangya

a bolyban mégiscsak lehet idegen...

Borzongat hordák fiatal, vad hangja,


hiénás nevetése erejüknek.

Ennek az erdőnek szíve nem dobog...

Hidegségei bordákba beleütnek,

szemében farkasok törvénye lobog.



Steel•  2012. február 11. 10:29

Amit csak az évszak lát

Felnőtté ért már az ifjú-hideg tél,

arcbőrén is kiéleződtek a fagy

szarkalábai, kora delején él.

 

Havas sármja homlokán ül, miközben

a várost szegletről-szegletre járja,

fejet csóvál, hiszen ő tisztán látja,

hogy fázik a hontalan, nincs cipője

 

sem, míg összekulcsolt térddel kuporog,

akár a rosszat tett gyermek. Amott meg

egy vahúr, testtartása maga a csend,

az emberre szemlesütve hunyorog,

 

már nem is reméli, hogy falatot kap.

A kőtömbös világra némul az éj,

a Hold mint virrasztó, ezüstcsuhás pap,

 

egy megtört hit imája szívéhez ér.

Csizma koppan, csupán ő ver még itt zajt,

ahogy viselője szomorúan lép,

 

míg lecsorgó könnye szótlan földre hull.

Kosarában szalámi, kenyér és tej

lapul, a kínálat nem valami pej,

de a szegénységnek csupán ennyi jut.

 

S lám, megtorpan február, hisz a lány

a koldushoz pillant, majd lassan megáll,

míg annak foga didergi a jég-teát,

mert túl dermedt az összekucorgás-ágy.

 

Nem hallani őket, csak suttogás-halk

neszeket,  ahogyan az aligvan-kéz

kosarát letéve a nincsnek enni ad. 

 

 

(Megjegyzés:  Kifordított, keretes tükörszonett )