Papírfecskék

Haza
Steel•  2012. augusztus 19. 10:13

Vajon....

Kristályos csillogás a reggeli fény,
nézem augusztus elgyöngülő nyarát 
mint honunknak a hatalom, nem barát 
neki sem a szeptember közel van tény.

 

Oly sok ünnepen méltatjuk a hazát, 
mégis belém félemlik a tudat, hogy
talán csak a látszat, amely még nem fogy
el tenni akarásunkból. Szép arcát

 

Kárpátoknak kínok könnye mossa már,
idegen kéz formál rá birtok-jogot,
gyermekeinkre vajon milyen lét vár?

 

Népünk lehet már a tűréshez szokott,
nem hajt virágba ma a becsület-szár,
közös akaratunk szava elkopott.

 

De fejlődésnek is túl nagy ez az ár,
ide jutottunk, zsebünk is meglopott
lett, mélyre nyúlik az adóztatás-árny.

 

Izzadásunk a holnapért csúf foltot
csak bensőnkben hagy, olyan mint a rák,
s már észre sem vesszük, testünk robot.

 

Vajon hol veszett el a testvériség?
Mindaz, miért annyi ősünk csatában
hullta vérét? Mióta állunk haptákban?
Vajon mióta a pénz az egyéniség?

 

Nem tudom, hogy magadhoz térsz-e vajon
egy napon magyarság? Vagy mint fosztott sír,
rólad a történelem eztán csak úgy ír?
És úgy, ha derekad még tovább hajol.

 


 


 


 

 

Steel•  2012. május 30. 22:31

Lassan...

 

Ború-szürke sminkjét lemosta az Ég, 
de még érzem esőhomályos szemét, 
hisz népünk könnyei mossák lét-terét. 
Magyarföld, Kárpátok szépe voltál rég, 

most kapzsiság sava marja el fényed, 
lassan megfakulsz önmagad előtt is, 
ahogy igába-hajtásod tetőzik. 
Őseink mind vérüket adták érted, 

de az emlékezéstől is fél talán 
a ma, láncaink a tettek lábára 
acélként égnek. Lassan fáradsz hazám, 

vállad törik, talpad bánat-járdára 
csúszik, míg kuporogsz koldusok padján. 
Lassan lerogysz a törődés ágyára, 

már kevés az erő hajszolt testedben, 
mellkasodban ernyedőn ver csak a szív. 
Szűkös a becsület hatalom-kezekben, 

a pénzt-ide marok osztozni nem hív... 
Önkény vászna feszül a meddig-keretben, 
gerincükben elgörbült az emberség-ív. 

Lassan kiássák a holnapok gyökerét, 
a szegénység csupán utcai piszok 
körmük alatt, foguk között szűrt szitok, 
jóllakásuk kalácsában töltelék. 

Lassan temethetünk, drága szülőhonom, 
bilincsben tűrve minden ostorcsapást, 
lélegzettel fizetve az apanázst, 
nincset kanalazunk e gyász-toron.

Steel•  2012. január 24. 18:20

Meddig tűrsz?

 

 

 

Bábellé épült a hatalom háza,

hazugságok kőfala veszi körül,

nyájasan vigyorog örök éh-szája,

míg létünk morzsa-kevésnek is örül.

 

 

Pandúr módján fosztogatja otthonunk,

sírásója a hazabecsületnek,

meddig tűrsz még ember? Hová oszoljunk

szélesedő nincs-téren, csend-süketen?

 

 

Munkád gyümölcsét magáénak szedi,

takarékosságod kertjében is ő

arat már! Tisztességed gőggel lesi,

pedig sajátja rég porszemekre dőlt.

 

 

Meddig tűrsz, s leszel láncos-jobbágya?

Meddig tűröd, hogy hízzon pénz-tokája?

 

 

Meddig tűröd, hogy gyermekedtől vegye

el azt, mit vér-izzadásod megteremt?

 

 

Lassan oxigénünk is ár-bélyegzett,

míg belőlünk isszák a jólét borát!

Maszkjaikon már égnek a vész-jelek,

de még ülik a kapzsiság-lovát.

 

 

Törtetésük holnapunk torkát fojtja,

szűkösségünknek ízét sem kóstolnák!

Bár látják, ahogy szegénységünk boltja

rabló markuktól üresedik tovább...

 

 

Hát meddig tűrsz még, könnyet hunyt szemedbe

rejtve? A terhek zsákját meddig viszed

tört válladon? Lásd, önkénye lelketlen,

utolsó dobbanásig hajtja szíved!

 

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom