Szörnyetegek(?)- Az eltűnt gyermek

Jártamban, keltemben. Emberek élettöredékei

1986

Egyetlen porcikája sem kívánta a mai bevásárlást sem. Ilyen eseteknél bizony megfordult a fejében, jól választott e társat? Mint már annyiszor, most is süket fülekre talált a kérése. Kérlek menjünk együtt bevásárolni! Vagy legalább vigyázz a gyerekre, míg én két fordulóval hazahozom a heti élelmiszert! Többnyire nem jött válasz, ha igen, az nem volt kedvező az anya számára. Fáradtan jöttem haza munkából, intézd el egyedül. Vagy lemegyünk hétvégén a boltba. Hétvégén tömegnyomor van, olyankor kitúrnak ha még a gyereket is betolom a babakocsival. Múltkor is az a férfi hajszál híján fellökött. Kell ez nekünk? -mondta elkeseredve az anya. A végeredmény mégis az lett, vásároljon be egyedül. Hisz úgysem csinál semmit egész nap... Elindult hát, végig azon gondolkozva, meg merje e kockáztatni, hogy egyszerre hoz el mindent, ami  a listán van. Az első akadály  a 2 hónapos baba kocsival  együtt való levitelét jelentette, a 3. emeletről a sok lépcsőn át.Volt közös tároló, de már nem hagyta ott a babakocsit. Azóta nem, hogy harcot vívott a motorosokkal. Anno  stressz  érte, mikor meglátta a közös tárolóban a babakocsit. A szabálytalanul ott tárolt motorkerékpárok között a földön, oldalára borítva feküdt egy benzintócsában. Már többször szólt érte a motorosoknak, hogy a tároló közös, és ne nyúljanak a babakocsihoz, de ügyet sem vetettek rá. Bársonyszövetes  csinos darab volt a babajármű, de a benzin nehezen jőtt ki belőle. Ezért nap mint nap inkább cipekedett. A 3.emeletröl le, majd fel. A boltban nem voltak sokan, mindenki menekült a 33 fokos hőség elöl. Négy szatyornyi heti élelemmel megpakolva ért haza. A lépcsőház hűvösében toporogva azon gondolkodott, hogy visz fel mindent egyszerre? A közös tároló kulcsa a lakásban maradt, hisz hetek óta nem volt rá szüksége. Hagyja itt a szatyrokat, s vigye fel kocsistól a gyermeket? A földszinten, nem zárható lépcsőházajtó, és laza erkölcsű szomszédok mellett ez nem volt tanácsos. A gyermeket itthagyni pláne nem volt tanácsos. Mi legyen hát? Döntött a természet. A biológiai ingerek erősek voltak. A babakocsit a gyermekkel együtt a lépcsőház egy homályos, beugró részébe tolta, s mint az őrült, rohant fel a szatyrokkal a 3.-ra. Mindent ledobott, s röpke fürdòszobai látogatás után már robogott is lefelé. Nem tarthatott az egész 3 percnél tovább. Leérve a babakocsihoz sietett. De sem a kocsi, sem a csecsemő nem volt ott! Egy pillanatnyi időre leült a lépcsőre. Ájulás kerülgette. Majd mint az eszelős, kirohant az utcára, s fel- alá rohangálni kezdett. A hőség miatt alig lézengtek az utcán, de akit látott, mindenkit megszólított. Nem látott egy barna bársony babakocsit? Ellopták a fiamat! Jó 10 percnyi szaladgálás után, könnyeitől alig látva, visszarohant a házba. Sorban kopogott be a szomszédokhoz. Nem láttátok a fiamat? Senkit nem láttatok?-kérdezte a földszinten lakó családot. Nem, nem láttunk senkit, semmit. Újra futkosni kezdett, megnézte a környékbeli boltokat, parkolókat. Nyomát sem lelte gyermekének. Ekkor sírva megszólalt:Karcsi, kérlek engedj be, nektek van telefonotok, hívom a rendőrséget. -mondta az egyik szomszédnak. Már az ajtóban álltak, mikor a földszinten lakó kiabálni kezdett. Itt van, ne keressétek! Lélekszakadva rohantak le. Ott volt a kocsi a gyerekkel együtt a lépcsőház közepén. Hogy került ide? Ki hozta vissza? Mi nem láttunk semmit.-mondta a Rumcájsz kinézetű, már nem szomjas szomszéd. Az anya ekkor gyanút fogott. Ez nem igaz. Végig itt voltatok, látnotok kellett valamit. Magához szorította a csecsemőt, aki békésen aludt mindennek ellenére, és remegő hangon megszólalt:Rendbe teszem magam, és bemegyek a rendőrségre. Ne menj sehova!-szólt az ittas szomszéd neje. Mi vittük be magunkhoz a picit. Mióta megszületett, annyiszor kértük, hogy néha nálunk lehessen, de nem adtad...