Nyuszfi hős mentőakciója- 3.rész:Az új otthon

Egyik álmos délelött Nyuszkóc idegesen ugrált a kicsik körül, akik igen virgoncak voltak. Mi bajod kedvesem?-kérdezte Nyuszfi. Olyan rossz érzésem van. Valamit érzek a levegőben. -felelte a kócos  bundájú nyuszi. Ne aggódj, Amália néni vigyáz ránk.-nyugtatgatta a fiúnyuszi. Szinte ugyanebben a pillanatban éles  szirénaszó verte fel a csendet. Az összes nyuszi, mind a kilencen a fészer sarkába futottak. Összebújva várták Amálka nénit. Helyette egy erős, fess tűzoltó tépte fel az ajtót. Körülnézett, s majdnem elment, mikor észrevette a nyulakat a sarokban. Na, árva kis jószágok, ti most velem jöttök.-mondta, s egy kosárba tette az összes nyulat. Könnyű dolga volt, mert azok félelmükben moccanni sem mertek. Mikor  a tűzoltó kilépett a fáskamrából, akkor látták csak meg, hogy mi is történt. Amálka néni házát fekete korom csúfította, minden ablaka ki volt törve. A füst csípte a szemüket, de még a füstfüggönyön át is látták, hogy  jótevőjüket, a kedves idős nénit hordágyon egy mentőbe tették. Az utcán ácsorgó bámészkodók pedig sajnálkozva suttogták. Zárlatos volt a tűzhelye! Kigyulladt a konyha, s végül kiégett az egész ház. Kész szerencse, hogy túlélte. Ha felépül, sosem jön vissza ebbe a romházba. Nyuszfi szemét már nem a füst csípte. A könnyein át nézte a távolodó mentőautót. Mi lesz most a nénivel? És mi lesz velük? Ekkor a bátor tűzoltó odaszólt a társának. Bevisszük a telephelyre a nyuszikat, s majd ott eldöntjük, hogy mi lesz velük. Hopp! Egy gyors mozdulattal felkapta a kosarat, felállt  a kocsi végére, s már indultak is! A kisnyulak nagyon élvezték a száguldást. Kis fejecskéjüket ki -kidugták a kosárból, s rózsaszínű fülecskéjük csak úgy lobogott a szélben. Pár perc múlva már a garázsban voltak. Ott egy sarokban kaptak ideiglenes helyet.A kicsik felfedezőútra indultak volna, de mindig visszaterelték őket a kosárba. Éhesen, szomjasan aludtak el. Másnap reggel ugatásra ébredtek. Beigli! Gyere vissza!-kiáltotta Gábor, az a tűzoltó, aki megmentette a nyuszicsaládot. De Beigli nem fogadott szót. Élénk farokcsóválással, egyenesen a nyulakhoz futott. Nem akarta ő bántani őket, hisz még maga is kölyök volt, de nem tudott az ösztöneinek parancsolni. A 9 hónapos beagle kölyök a bundájáról kapta a nevét. A barna és fekete foltok miatt lett mákos és diós is egyszerre. Mint a sütemény, a beigli. Ő is karácsonykor született. Csak játszani akart, de a nyuszik ijedten szaladtak szanaszét. Mire Gábor elkapta Beiglit, addigra ők már fejvesztve rohantak egyenesen Nyuszfi után. Nyuszfi pedig ősi ösztöneire hallgatva a tűzoltóság melletti erdő felé vette az irányt. Így a nyuszicsalád nemsokára a rejtelmes erdő sűrűjében találta magát. Levegő után kapkodva a sok futástól, kimerülten pihegtek. Nyuszkóc remegve kérdezte:Nyuszfikám, hova hoztál minket? Jó lesz itt nekünk, ne féljetek-szólt a családfő, cseppet sem magabiztosan.Ahogyan lassan elindultak még beljebb az erdőben, egy vörös valami futott át elöttük. Mi volt ez?-ijedt fel Ulala a kis nyuszigyermek. Egy lufi?-kérdezte Uccu a kócós szőrű kishúga. Hogy te milyen butus vagy!-kiáltott fel Ugri. A lufi nem tud futni. Az száll. Akkor mi volt ez?- töprengtek hangosan. Ekkor Uhu az öreg bölcs bagyoly, aki a fán ült, nem bírta tovább, és odahuhogott. Egy róka volt az, a ti ősi ellenségetek! Ezt hallva Uzsgyi, a leggyávább kisnyúl futásnak eredt. Futott, futott, s zsupsz!-hirtelen egy odúba ugrott. Be, egyenesen a rókalukba. Nem nézett semerre, csak befészkelte magát valami finom puhába. Na, nézd csak!Vendégünk van!- szólt meleg hangján Viola a rókamama. Kis idő múlva a többi fiúnyuszi kölyök is az odúban volt. Mind követte a testvérét. Kint, a rókaluk előtt Nyuszfi, Nyuszkóc és a három kislánynyuszi sírdogálva gubbasztott. Most mi lesz? Megeszi a fiúkat a rókamama? Viola meghallotta a sopánkodást. Gyertek be! Nem eszek meg senkit. A kisnyuszik el is indultak, de Nyuszkóc visszarántotta őket. A róka egy ravasz, hamis állat. Be ne menjetek! Ekkor Viola, a rókamama kiszólt. Így igaz. De vannak kivételek. Most szükségetek van rám, azaz az odúmra, nekem pedig a lábatokra. Miért? - kérdezte gyanakodva Nyuszfi. Én és a családom egy telepen éltünk. Mikor kiderült, hogy a bundánk kell az embernek, megszöktünk. Jaj, be sem mutatkoztam! Viola vagyok! A férjem, akivel megszöktünk, Robi, a kisfiunk pedig Dani. Őt láthattátok kint futkározni. Az apját keresi, aki két napja nem jött haza. Én is kerestem, de csapdába léptem, és eltörött a lábam. Félek, hogy Robi is egy csapda foglya. Ezért van szúkségem rátok. Ha ti segítetek megkeresni Robi rókát, a férjemet, én otthont adok nektek,  a fiam Dani pedig hoz ennivalót. Ellenségekből is lehetnek barátok.-mondta Viola bizakodva. Legyen!-mondta letörten Nyuszfi. Úgysincs más lehetőségünk egyelőre. Miután a nyúlcsalád elhelyezkedett a rókalakban, elmesélték, hogyan és miért kerültek ide. Na hiszen!- kiáltotta Vilola rókamama, nektek is kalandos életetek volt eddig! Dani, a kis rókafiú nagy zajjal érkezett meg. Megtaláltam apa nyomát! Induljunk érte! Ma már nem. Bármennyire is szeretnéd, mindjárt sötét lesz, s ti is eltévednétek. Majd reggel.megnézitek.- suttogta halkan, szomorúan Viola. Uhu, a bagoly, egész éjjel huhogott., mégsem.miatta nem tudtak aludni. Forgolódtak, helyezkedtek, de az alvás nem.ment. Nyuszkóc és Nyuszfi éberen feküdtek, nem bíztak Violában. Attól tartottak, hogy valamelyik picit megeszi. És Uncsi túl szorosan bújt a rókamama meleg bundájához. Benne nem volt félelem, ő megbízott a rókamamában. Sokára jött el a reggel. Elzsibbadt tagjaikat nyújtóztattàk ki, mikor is Uhu álmosan megszólalt. Még él. Láttam a gödör mélyén. Apát?-kiàltott fel a kisróka. Igen, őt. Megmutatom merre van. Nagy szárnycsapásokkal vezette a kis csapatot, alig bírtak utána futni. Egy levelekkel letakart gödör mélyén ott feküdt legyengülve Robi, az apa róka. Faágakat keresgéltek, de egyik sem volt elég hosszú.Tanácstalanul néztek egymásra, mikor is Nyuszfi megszólalt. Húzódj a gödör sarkába. Mi lekotorjuk a tappancsainkkal a földet, s mikor az  felgyűlik  mint egy domb, fel tudsz ugrani rá, s onnan ki ide. Így is tettek. Hosszú, nehéz munka volt, lassan haladtak vele, mivel éhesek és szomjasak is voltak. Késő délutánra végre kiszabadult a rókapapa. Egymást támogatva bandukoltak vissza a rókalakhoz. Viola sírva nevetett, mikor megpillantotta a férjét.Közben kint besötétedett, így aludni készülődtek, de a hely kicsi volt így ,hogy már többen laktak a lukban. Egyikünknek kint kell aludnia!-mondta a rókapapa. Mi legyengültünk, valamelyik nyúl aludjon kint! Egyedül senki nem alszik kint a sötét erdőben. Csak ketten. Hát akkor ti ketten vállaljátok? Nyuszfi gyanút fogott. Nem. A fiad Dani, és Nyuszkóc alszik kint. Aztàn majd cserélünk. A rókapapa nem szólt semmit, úgy tett, mint aki alszik. Éjjel azonban suttogni kezdett:Viola! Annyi nyúl van itt, és éhes vagyok! Meg ne próbáld! Megmentették az életedet! Bajban tudod meg, kik a barátaid! De ők csak nyulak!-mérgelődött Robi rókapapa. Barátok!-jelentette ki Viola rókamama, és elaludt. Mikor Nyuszfi hajnalban a felkelő nap sugarainál, helyet cserélt Nyuszkóccal, elmesélte mit hallott. Úgy döntöttek, összegyűjtik kisnyulaikat, és elmennek innen. Ám ekkor a bokor felöl szuszogást hallottak. Egy barna-fekete foltos bunda bukkant ki a levelek közül. A nyulak riadtan néztek össze. Ez  Beigli! Megtalálta őket! Most maradjanak vagy fussanak?