Gyilkossá válni (?)

Beth csüggedten emelte fel a fejét az asztalról. Belefáradt már a válóperbe. Feri minden kapcsolatát felhasználta, hogy késleltesse az amúgy gyorsnak számító ügymenetet. Azt mondták, a közös megegyezéses válóper  gyorsan lezajlik. Nem így történt. 15 hónapig tartott. És még nincs vége Keserűen emlékezett vissza...

Hajnalban koppanások zajára ébredt. Az előszoba felől hallatszott a nesz. Mire felkapta a köntösét, már csak a csukódó ajtót látta. A fürdőszobába lépve ismeretlen parfüm illata csapta meg az orrát, ami bűzzel keveredett. Az otthagyott végtermék szaga, annak látványa,  s a parfüm illatának keveredésétől hányni kezdett. Gyomra görcsberándult. Csak nem? Csak nem merte felhozni a nőjét a családi fészekbe? Hiszen a másik szobában ott alszik a két gyermekük.Mióta beadta a válópert, külön szobában éltek. Beth a nagyobbik szobában a picikkel, Feri a kisszobában. Zárral az ajtaján. Az csak az ő területe. A többi helyiséget kényére, kedvére használta. A nagyszobát is. Mint egy átjáróházat. Kegyetlen bosszút állt nején, mert be merte adni a válópert  A fél város a szeretője volt, de az ő hitvallása szerint a nőnek tűrnie kell. Ez a dolga. Tűrnie kell, mert alárendelt. Ezt a tényt akarta prezentálni akkor is, mikor egyik délután hazaérve rámászott Bethre. A tiltakozás  csak még jobban felhergelte. Lefogta a felesége kezeit, s röhögve az arcába sziszegte;még a nejem vagy, házastarsi kötelezettségeid vannak! Beth kétségbeesve védekezett. Mássz le rólam, vagy feljelentelek! Nem vagyok köteles semmilyen nemi betegséget összeszedni tőled, és a nőjeidtől, még válási ajándékként sem! A rendőrség, bíróság emlegetése megtette hatását. Feri visszavonult. Beth sosem értette férjének ezt a megnyilvánulását. Sosem tett semmilyen törvénybe ütközőt, mégis , szinte betegesen tartott a szervektől .Ez most kapóra jött neki.Pár nappal később, munkából hazaérve a nagyszobában találta a férfit. Mit keresel itt?Miért nem a saját szobádban vagy? Pihenni szeretnék, kérlek menj ki. A válasz egy durva, hangos röhögés volt. Még este 23 órakor is ott ült, mint aki beleforrott a  fotelba. Hiába kérlelte, pihenni szeretnének, a gyerekeknek reggel oviba, suliba kell menni, csak ült ott, és tévézett. Nagy hangerővel, hogy ne hallja Bethet. A gyerekek már a sírás szélén álltak a fáradtságtól.Beth megfogta Feri karját, és fel akarta állítani a fotelból. Hiba volt. A férfi felugrott, s torkon ragadva fojtogatni kezdte. Nem bírt az erejével. Az utolsó pillanatban jutott az eszébe a mentőötlet. Gyerekek, siessetek az ajtóhoz, hívjátok a szomszédokat!Apátok mindjárt megfojt!-suttogta elfúlóan. Feri elengedte a nyakát, s a gyerekek felé fordulva, riadt képpel hajtogatni kezdte:nem tettem semmit, nem tettem semmit!-s a kisszobaajtót magára zárta.Beth ekkoriban jött rá, magán kívül senkire nem számíthat. A háziorvossal látleletet vetetett. A lila véralafutasos szem,a nyomok a nyakon, karon, oldalán, mind összevetve, 8 napon belüli sérülésnek lettek minősítve. A papír azonban megtette hatását. Onnantól a testi bántalmazás megszűnt. Maradt viszont a lelki terror, és az ellehetetlenítés. A megélhetés veszélyeztetése. Feri úgy gondolta, míg ki nem mondják a válást, addig nem ad pénzt a közösbe. A gyerekekre sem.Egy fillért sem.(Fogához verte a garast, s már'már betegesen pénzmániás volt. Az utcán is lehajolt a legkisebb fillérért is.Mindig , mindenhol jól jött neki a potya.)Cserébe viszont, a nehezen kigazdálkodott kosztot jóízűen elfogyasztotta,pedig munkahelyén napi három bőséges étkezést kapott, s a lábukról levett konyhai dolgozók mindig tettek félre neki repetát.. A gyerekek részét is felfalta. Rendszeresen. Gonosz vigyorral az arcán.Hiába volt a kérés, ne tegye, nincs  több pénz az ennivalóra.Beth az őrület határán állva, a lehető legképtelenebb helyekre dugta el, lábosban a főtt ételt. Ágyneműtartóba, a dunyhák közé. Bőrönd aljára, a szekrény mélyébe.  Mire hazaért a gyerekekkel , híre hamva nem volt a főtt ételnek. Helyette hallgathatták a röhögést, és a gúnyolódást:azt hittétek nem találom meg?   Közben a  bíróságról az idézés a tárgyalásra,  még mindig  nem érkezett meg. Beth gyanút fogott. Felhívta a bíróságot, ahol azt az információt kapta, hogy xxxx ügyiratszám alatt nem lett semmilyen válóper beadva. Megtépázott idegekkel ment be másnap a bíróságra. Több órás várakozás után behívták. Bemutatta a bírósági pecséttel ellátott hivatalos papírt, amit akkor kapott, mikor benyújtotta a válópert .Azt mondták, utána néznek, s majd levélben értesítik. Hazaérve észrevette, az üzenetrögzítő betelt.Valamilyen Isteni sugallattól vezérelve visszahallgatta az üzeneteket. Köztük egy érdekeset is, amit egy , a bíróságon dolgozó nő hagyott a férjének. Minden világossá vált. Feri tagadott ugyan, de 3 nap múlva levél jött a bíróságtól, miszerint a válópert végre elindították. Az "elveszett" okmányt takarításkor megtalálták az egyik irodai bútor mögött...

Most pedig itt áll, s nem tudja miért vállalta ezt a délutánt. Feri tegnap azzal állított haza, hogy fontos megbeszélnivalója lesz, ami a munkai előmenetelét illeti. S ide, az otthonukba hívta meg a kollegákat. Rendet,  és szendvicseket parancsolt. Viszont Beth a vilag minden kincséért sem állt ki a 8. emeletre ablakot pucolni .10 éves kora óta klausztrofóbiája volt. Férje mikor látta, nincs minden kész, kivételesen besegített. Székre állva suvickolni kezdte az ablakokat. Beth fáradtan rogyott le a kanapéra, s számolgatni kezdte a bukszájában lapuló aprókat. Mire elég, meddig elég?Szíve, az összeg láttan elfacsarodott. Nem tart ki, még hó közepéig sem! Szeme sarkából látta, hogy Feri lesi minden mozdulatát. Pénz, pénz! Beth agyát félelmetes gondolatok járták át. Ismerte a férjét. Mi lenne, ha most ezt a húszforintost elhajítaná mellette, a nyitott ablakon át? Utánanyúlna?Kizuhanna? Senki nem mondaná meg, hogy nem baleset volt, hanem kitervelt emberölés. Szíve hevesen vert, levegőt nem kapott. Elájult. A kapucsengő éles hangjára eszmélt. Kábán, zavarodottan nézett az ablak felé. Megtettem!? Uramisten, mit tettem?

Az előszobából hangot hallott. Feri invitálta be a vendégeket...