Egy para randi története

Mona önfeledten ült a kozmetikusi  székben. Mindig is sokat adott magára, szerette, ha ápolt a bőre, haja, ha kifogástalan a külseje. Így érezte jól magát a bőrében.  Most is, mint általában mindig, kedvesen elbeszélgetett Ninával, a kozmetikusával, s csak egy pillanatra zökkent ki a csevejből. Ez a pillanat azonban sokatmondó volt. Szeme sarkából látta, hogy Márk őt nézi. Márk, a masszőrfiú, aki a kozmetikában dolgozott. Monának tetszett a férfi. Az ápoltsága, sármja, kellemes, udvarias modora megfogta. Szemeit lehunyva hallgatta hát Nina élménybeszámolóját egy koncertről, de gondolatai a masszőr körül jártak, míg a kezelés véget nem ért  Este, a gép előtt ülve aztán újból felbukkant a férfi. Bensőséges levelezésük az éjszakába nyúlt, s végül másnapra egy sétával egybekötött  randit beszéltek meg.

Az eső úgy ömlött, mintha sosem akarna elállni. Lehangoló volt, s veszélyeztette a randit is. Ekkor Márk egy mentő ötlettel állt elő: Menjünk hozzám! Legalább látod, hogy,és hol élek. Mona szó nélkül belement. Hisz a férfi jóképű, kedves, normális. Ugyan mi történhet? Beült hát a Márk mellé a kocsiba, s kíváncsian várta a következő órákat. Az autó szinte hang nélkül suhant. Egyenesen egy párásan homályos erdő közepébe. Ott állt Márk házikója, elszigetelten mindentől és mindenkitől. Monában valami furcsa érzés moccant meg. Belépve hangos zene fogadta. Opera szólt majdnem maximális hangerőn. Mona gyomra furcsán bizsergett. Ahogyan a férfi körbevezette a házon, úgy hervadt le arcáról a mosoly. Mindenütt rendetlenség uralkodott. Szanaszéjjel szórt ruhák, tárgyak, néha egy-egy könyv is előbukkant a kupacok alól. Ebben a rendetlenségben szemet szúrt a lánynak egy feldíszített karácsonyfa, ami láthatóan hónapok óta ott állt. Mona megborzongott. Gyere, megmutatom a hörcsögömet!-szólt Márk fesztelenül. Átvitte a lányt a másik szobába, ahol is szintén látható volt egy másik ottfelejtett, néha jobb napokat látott karácsonyfa. Mona most már határozottan feszélyezve érezte magát.  Márk egy ketrechez lépett, és kocogtatni kezdte azt. Buckó! Hol vagy Buckó? Vendégünk van! De Buckó nem jött elő, semmilyen kérésre. Hozok egy kis bort, én csináltam. Addig nézd meg a ketrecet, lehet megdöglött a hörcsögpajtás.- szólt lazán a férfi, majd elsietett. Mona lefagyva állt a ketrec előtt. Fázott. Mit keresek én itt? Miért is jöttem ide? Szíve szerint már menekült volna.  Márk két hatalmas vörösboros pohárral és egy üveggel tért vissza. Teletöltötte a poharakat, majd a sajátját egy húzásra le is gurította a torkán. Majd újra töltött magának. Megmutatom a következő szobát.-szólt vigyorogva, s könyökénél fogva vezette tovább a megszeppent lányt. A szoba falai bordóba hajló vörösben pompáztak. A nagy franciaágy felett festékbe mártott női tenyérlenyomatok sorakoztak, bennük a tulajdonosok keresztneveivel. Erika, Böbe, Gina, Niki... , jó 20 név. Mona belekortyolt a borba. Ez már túl sok volt neki.Márk látta a lány tekintetét, ezért magyarázkodásba kezdett: a lányom szobája! 

A beállt csend kínos volt. Miért nem iszol? Nem ízlik a borom?-kérdezte sértődött hangon, miközben a második pohár borát is lehajtotta. Egy húzásra. Monában felébredt az ösztön. A menekülési ösztön. - Ha mindketten iszunk, ki fog hazafelé vezetni? - kérdezte tettetett nyugalommal. Senki. Itt alszol.- közölte Márk. Hangjá szinte kárörvendő volt. Csapdába csalta zsákmányát. Még mit nem! Erről nem volt szó!-kiáltotta Mona. Azonnal vigyél ki a buszmegállóhoz! Márk azonban nem mozdult. Némán nézte a mostmár szemmel láthatóan zaklatott, rémült lányt. Mona nem várt tovább. Feltépte az ajtót, és a zuhogó esőben indult el a buszmegálló felé. Kétségbeesésében felhívta az egyik barátját, jöjjön érte. De a barát messze volt,az utolsó busz pedig 10 perc múlva ér ide. Mona remegve csúszkált a sáros erdei úton. Csak érjem el az utolsó buszt! Ekkor zúgást hallott a háta mögött. Félrehúzódott. Márk autója fékezett le mellette. Szállj be, elviszlek...

Ui: A randi valós, s csak néhol van benne a saját fantáziám. A nevek kitalált nevek. " Mona" engedélyével írtam meg a történetet.