Az üvegváros foglyai

Az erdő halk sóhajai vészjóslóak voltak. Mindenféle vadak hörgése, marakodása, haláltusája verte fel az alkony békés hangulatát. Néhol felvillant egy-egy zöldes, fluoreszkáló fény. Ennek forrása, a rengeteg közepén álló , 2000nm²-es kocka formájú üvegváros volt.  A javarészt föld alá épült monstrum a 2030-as évek elején készült el, a nagy keringőkór lecsengésének végén. Teteje törésbiztos , vastag falú, néhol átlátszó üvegből készült. Ez, a föld feletti rész volt a nagy csarnok, ami helyt adott mindenféle rendezvénynek. A föld alatti  középső részen, mintegy átmenetként , foglaltak helyet a kisebb egységek. Rendelő, elkülönítő,kisműtő, mozi, hobbibolt, könyvtár, sportcsarnok, tantermek, és egy nagy étterem-ebédlő.. A legalsó szinten  a hálószobák, amikhez kis zuhanykabin,  toalett, és egy apró nappali kapcsolódott. Konyha egyikben sem volt, az étkezések közösek voltak, felváltott turnusokban. Az itt lakó embernek ez a rendszer tökéletesen megfelelt. Világszerte ezt a stílust propagálták, így kb  ezer hasonló kocka épült, védett helyeken. Sziklák között, völgyekben, erdőkben, hegyek tetején.  A létszám mindenhol állandó volt, attól soha el nem tértek. Egészen pontosan 999 fő volt a létszám kockánként. Erre volt kapacitása az egységeknek. Vezetőjük láthatatlan volt, mindenki csak Ő-nek nevezte az irányítót. Reggelenként amolyan közös imára, mindenki megjelent a csarnokban. "Ő" ekkor számolta meg őket, bár a kis számítógépes egységeinek köszönhetően mindenkiről tudott mindent. Erről gondoskodott a kis kagyló, mely mindenkinek be volt ültetve a fülcimpája mögé. Tökéletes és totális kontroll alatt állt mindenki. S mégis, a csarnok kivetítőjén éjjel-nappal ez a mondat futott:szabad akarat! A kamerák folyamatos pásztázása, a piros számokkal virító létszám, az időnként felharsanó utasítások már rég nem zavartak senkit. Az idősebbek megszokták, a fiatalabbak ebbe születtek bele.  S a születéseknek szigorú szabályai voltak. A lakosság egynegyede lehetett gyermek,0-14 éves korig,  s ugyanennyi az idősebb korosztály. 50% pedig  az aktív, termelő réteg: a bányászok.  A kockák mind gazdag lelőhelyek felé épültek, mindegyik más anyagot termelt ki. Ha valaki váratlanul hunyt el, azonnal kijelölték azt a párt, aki utódot nemzhetett és vállalhatott. Erre azonban ritkán került sor, minden rendben ment, az "Ő" által megtervezett módon. Az utódnemzés kívánalmát már 14 évesen be kellett adni a lányoknak, s utána csak várni a határozatot, mikor kerül rájuk a sor. A szabad akaratot, a szabadság látszatát a kirándulások voltak hivatottak fenntartani. Az üvegbúrán kívül ugyanis elérte a maximumot a légszennyezés, s időnként random módon bekapcsolt az elmeroggyantó műhold sugárzás, ami kiváltotta a keringőkórt is, azonban rövid sétákat, kirándulásokat lehetett tenni, gondos előkészületek mellett. Az ilyen lehetőségeket "Ő" jutalomként állította be, azonban eddig ritka alkalmakkor került sor a kiruccanásra. 

Ancsa fiatal, még 18. életévét be nem töltött lány volt. Sápadtsága indokolt volt. Egy hivatalos értesítést olvasott a laptopján. Szülési engedély: ez állt a tárgy mezőben. De hisz én nem kérvényeztem ezt! S szerelmem sincs, hogy gondolja ezt "Ő"? Szerelem? Maga sem tudta, hogy került ez a szó a  gondolatai közé. Bár a vetítőteremben a gondos szűrés ellenére néha bekerült a műsorba régi romantikus film, ennek az új generációnak ez az érzés már szinte ismeretlen volt. Luxus. Ebben az irányított világban már látszat szinten sem szerepelhetett. Nem volt rá igény. Pontosabban "Ő" -nek teher volt. Néha akadt egy-egy lázadó, de alapjában véve a többség elfogadta azt társul, akit erre az irányító kijelölt. Itt valami tévedés lesz.- mormogta hangosan Ancsa, s a központi irányítóterem felé indult. Hosszasan várakozott, mire kinyílt az ajtó. Egy computer jelzőfényei adtak csak némi fényt a homályos teremben. A hang váratlanul érte. Nem is tudom, miért engedtelek be. A levél világos volt. Szülni fogsz. De hát!... háborodott fel Ancsa. A te génjeid passzolnak össze legjobban  Leóéval. Leó, Leó... Ancsa lázasan kutatott a fejében egy arc után. Az alacsony létszám miatt mindenki ismert mindenkit, még a szinte állandóan a bányában lévőket is. Mikor beugrott neki a névhez tartozó arc, meglepetésében nyitva maradt a szája. De hiszen Leónak van párja! Szilvi az, a rendelőből!-tiltakozott hevesen. És? Hol itt a probléma? Nem mondtam, hogy költözz össze vele! Csak foganj meg tőle! Hogy hagyományos  vagy művi úton, azt rád bízom. A többi az én dolgom! És ha nem fog menni? Ha Leó sem akarja?-kérdezte kétségbeesetten a lány. Akarni fogja. Erről gondoskodom.-mondta "Ő", majd a vitát lezártnak tekintve  készültségi fokozatba tette magát. 

Este újabb email érkezett. Itt az idő, menj  át Leóhoz! -jött az utasítás. Erős hányingerrel és fejfájással érkezett meg a B szekcióba, ahol a férfi lakott Szilvivel. Majdnem összeesett, mikor Szilvi nyitott ajtót. Sápadtan motyogott valamit, maga sem tudta, hogy mit. Szilvi azonban rá sem pillantva elsétált mellette, ki a folyosóra. Csukd be az ajtót, és gyere be!- szólt mély baritonján Leó. Külsőre megnyerő férfi volt. Duzzadó izmai, kreol bőre, dús arcszörzete vonzó külsőt kölcsönöztek neki. Mélyen ülő, apró, sötétbarna szemei azonban sivár belsőről tanúskodtak. Bal vállára hatalmas fekete párduc volt tetoválva, ami meglepte a lányt. A tetoválás ugyanis tiltott dolog volt üvegvárosban. A párduct nézed, látom.-szólt mosolyogva. Jól nézd meg, nemigen fogsz még csak hasonlót sem látni! Ezt csak a vezetők engedhetik meg maguknak. S én az vagyok. Vezető vájár. Hasznot hoztam, s hozok is. Én fedeztem fel egy lelőhelyet, s én vezetem annak a kitermelését is! De ennyi elég is a fecsegésből, most gyere ide! Ancsa szédült. Hogy időt húzzon, kérdezett. Szilvi? -Tud róla. És?... -Nem bánja. Az én kiváltságos helyzetem az ő javát is szolgálja.S most, hogy egyik társam kiöregedett, frissitésre van szükség. Azt mélyen elhallgatta Ancsa elől, hogy a gyermek világrajötte után elveszik tőle a babát, s náluk helyezik el. Nem kell tudnia róla. Most még nem. Hirtelen ragadta meg áldozatát, s egy gyors mozdulattal maga alá gyűrte. Az aktus kínzóan sokáig tartott. Ancsának nem maradt ereje kiabálni, értelme sem lett volna. Mikor úgy gondolta,hogy vége, óvatosan megmozdult, de ismét csalódnia kellett. Biztosra megyek, kell a plussz kivàltság.-szólt a férfi, majd újra és újra magáévá tette a szinte félájult lányt. 

A csarnok reggeli nyüzsgése, agya legkisebb zugáig hatolt. Fájó, lüktető testét nehezen vonszolta fel, alig várta, hogy leülhessen. A kijelzőn a 998-as szám állt, s mellette egy elhunyt bányász fényképe. Ancsa csak kicsit lepődött meg, mikor felismerte benne Leó bányászatból kiöregedett társát."Ő" most újra  megszámolta őket, s a kijelzőn megjelent a szám. 999 fő. Ez a szám tudatta a lánnyal, hogy terhes.Nem bírta visszatartani, hányt. Mosolyogva nézték el neki, s lelkesen gratulàltak. Magából kikelve kezdett kiabálni. Ti vakok vagytok? Hogyhogy mindig 999 fő a létszám? Hova tűnnek akik kiöregednek csak, de meg nem halnak? Egyedülállóként miért én lettem kiválasztva, mikor vannak párok akik évek óta szeretnének gyermeket? Még szólt volna, de az ápolók gyorsabbak voltak, s kivezették a csarnokból. Visszanézve rájuk, csodálkozó, értetlen arcokat látott. Milyen vakok!-gondolta magában, s szemét könnyek öntötték el. Két hét múlva újabb email érkezett. Jutalmat utaltam ki neked. Rád fér egy kis szabadság. Sétálhatsz a teraszon egy fél órát, ha szeretnéd. Ancsa közönyösen vont vállat, de hirtelen egy ötlet villant az agyába. Meg fog szökni! Elfogadom és köszönöm.-súgta halkan. Ezzel egyidőben Leó is hasonló üzenetet kapott. Élve a lehetőséggel, azt átruházta Szilvire. Újabban úgyis ingerlékeny, s indokokotlan jeleneteket rendez. Azóta, mióta Ancsa itt járt. S Leó fejében is körvonalazódott egy terv. Másnap a délelötti pihenőjében kihasználva az alkalmat, belepiszkált a munkagépek programjába..

Szilvi könnyű poncsót terített a vállára. Még sosem volt rajta, pedig régóta a szekrényében állt. Örült a kinti sétának, ösztönösen érezte, hogy mennyit ér egy ilyen kikapcsolódás. Ahogyan a körteraszon sétált, egy kis munkarobotra figyelt fel, mely mintha csontokat vonszolt volna maga után. Emberi csontokat. Képzelődöm! Ez nem lehet valóságos!-suttogta maga elé. Szinte ugyanekkor jelent meg egy másik kijáratnál Ancsa is. A szabályok szerint egyszerre csak 1 ember tartózkodhat a teraszon, most mégis kinyílt az ajtó. Senki sem sejtette, hogy Leó áll emögött. A bányarobotok kisebb üzemzavarának köszönhetően átírta, felülírta a szabályt.  Remélte, hogy Szilvi kinnreked, és soha nem tér vissza. Leó jobb megfigyelő volt mint bárki, így pontosan tudta, hova tűnnek és mikor az öregek, s néha a fiatalok. Ő is észrevette azt, amit Ancsa is, hogy nincs 60 évesnél idősebb ember a kockában. S észrevette a többi furcsaságot is. Könnyű dolga volt hát, mikor kitervelte, hogy kiiktatja a párját. Ancsára fájt a foga. Nem tudhatta, hogy ha kéri, meg is kapta volna, "Ő" utasítására. Így a tisztességtelen utat választotta. A teraszajtó kinyílt, s Ancsa kilépett a "szabadságba". Furcsa érzése támadt. Mintha sikolyt hallott volna. Nem tudhatta, hogy érzékei nem csapták be. Szilvi volt a hang forrása. Amikor kihajolt a korlát felett, hogy jobban megnézze, tényleg emberi csontokat vonszol a robot, valami elkapta. Egy hatalmas szárnyas valami. Akkora, amekkorát sosem mutatott egyik mozifilm, dokumentumfilm sem. Fogalma sem volt mi ez. Hogy tudta volna, mikor a griffekről, s egyébb mesebeli(?) lényekről szóló könyvek el voltak zárva az erősen kontrollált közösség elől! Pár pillanat múlva a madár eltűnt zsákmányával együtt a naplementében. Ancsa, aki végignézte a jelenetet, nem ijedt meg. Mindent egy lapra tett fel. Eldöntötte, inkább a halál, mint a fogság. Határozott mozdulattal vetette alá magát a mélybe, a korláton át. Nem tört csontja a csodával határos módon, csak a bokája ficamodott ki. A szinte már teljesen besötétedett erdő felé indult. Elborzadva látta, hogy ahogyan halad befelé, egyre több csontvázat lát.  Visszafordulni hiába is próbált volna, a teraszra nem vezetett fel semmi. A nem is olyan messzi távolban két férfi távcsövön át figyelte a közeledő lányt. Na lássuk csak mink van! Ha formás, egészséges, megtartjuk. Ha nem, megy állateledelnek, mint a többi kilökött. Ancsa pedig gyanútlanul botorkált feléjük...

"Ő" a rendszerellenőrzést követően döntést hozott. Természetesen észrevette, hogy Leó belepiszkált a biztonsági fájlba. Tudta, hogy a férfi eszes, s tisztában volt vele, hogy veszélyes is  ránézve. Simán kiiktathatta volna, ám túl értékes volt számára. Nélküle jóval alacsonyabb termelést tudott volna  felmutatni, s ez veszélyeztette volna a rangsorban elfoglalt előkelő helyét. Jelenleg a 8. helyen áll az ezer kockát számláló kolóniában. Ezért úgy döntött, máshogy oldja meg a kialakult helyzetet. S ebben épp Leó lesz segítségére, az aberráltságával. A reggeli gyülekezetnél az emberek megdöbbenve nézték a számláló kijelzőjét. Közösségben részt vevő emberek száma:996 fő. Volt akinek feltűnt Ancsa távolléte, mégsem gyanakodtak. Szilvi távollétét megszokták, hisz időnként más kockákban is dolgozott, mint nővér. A megcsappant létszám feszültséggel töltötte el őket, nem tudták, hogy miért.  Izgatottan sutyorogtak egymással.

Az ebédlőben eltöltött reggeli után egyszerre három zsenge lány kapott értesítő emailt. Mindhárom szövege ugyanaz volt. Gratulálunk, ön szülővé válhat! Egyikük sem értette, hogyan, miért.

A  szoba ajtaja halkan tárult fel. Egy  kis vékony, fekete hajú lány  lépett be rajta. A félhomályban is magára vonzotta a tekintetét egy hatalmas tetovált párduc...

Reggel a csarnokban  új szám villogott a kijelzőn. Létszám:997 fő. Megkönnyebbült sóhaj hullámzott át a csarnokon. Minden rendbe jön!...