Mesiko-szan álmai

Kedves Druon Mester!

Most egy időre magára hagytam Echót Miss Rita Parsons-szal és az Elixis virággal. A piros csuklyás katonalány egyébként nekem olyan a Killzone világában valamennyire, mint neked Helie de Talleyrand a történelemből: szeretem és nagyra tartom, de nem igazán tudja pótolni a kedvencemet: Mael Radec-et, aki a te Robert D'Artois-dnak felel meg 
Hogy hogyan zárjam le a Killzone történetet a magam szája íze szerint (mert a valódi alkotók Killzone V címén úgyis másként fogják,) ezen még gondolkoznom kell. Ám ahogy az utcán sétálok a gondolataim társaságában, megjelenik előttem , egy hórihorgas, kissé ügyetlen, ám roppant mókás figura. Egy állkapocs nélküli csontváz lovagi páncélban egy egész szemmel. Sir Daniel Fortesque, a Medievil c. számítógépes játék hőse, ugyancsak a Guerilla Games "gyermeke"
-Helló, Sir Dan!- köszönök neki.- Mit szeretnél?
-He'ó!- válaszol- Ahhah a tökkeühött Hadekhneh má' ahhhi minhen íhháh. Hem gonhoho ho  én ish mehéhdemhe tőhe vahahi?
(Helló! Annak a tökkelütött Radecnek már annyi mindent írtál. Nem gondolod, hogy én is megérdemlek tőled valamit?)
Ahogy elnéztem a kedves lovagot, elmosolyodtam.
-Dehogyisnem!- válaszoltam -Mit szólnál egy dalhoz?
-Hagyhehű! 
(Nagyszerű!)

Akkor következzék hát a

Legendák lovagja

A mesevilágban,
Képzelet-országban
Ott van egy szép, tündéri táj.
Ott él a hős lovag
Legyőz gonoszokat
Rá büszke Peregrin király.

Bár csontváz már régen,
És ékes beszédben,
-Nincs álla- nem jeleskedik.
De hogyha nagy baj van,
Ő helytáll a harcban
S ő győz, erről kezeskedik!

Refr.:

Sir Daniel!
Sir Daniel!
Te Gallowmere-i nemes vitéz,
Bátorságod,
Kitartásod
Bármerre is jársz mosolyt idéz.

Sir Daniel!
Sir Daniel!
Ki bajban van, neved kiáltja,
S hogyha végre
Harcnak vége
Vár rád Kia, szíved múmiája.

Jön varázsló, sárkány,
Vagy szörnyeteg százszám,
Vagy arcnélküli ezredes,
Bárhogy is támadnak,
Sohasem árthatnak,
Mert rosszon mindig győz nemes.

Hogyha magány kínoz,
Düh sodrunkból kihoz,
Vagy balsors megint ránk tipor.
A bajunk feledjük,
És gondoljunk együtt
Sir Dan-re bárhol bármikor.

refr.:
Sir Daniel!...

Mire végig énekelhettem volna, a csontvázlovag eltűnt. Meg se tudtam kérdezni tőle, hogy hogy tetszett neki a dalom róla. Lehet, hogy sürgősen harcba kellett indulnia a gonosz Zarock varázsló ellen, vagy valami más pernahajder ellen? Talán éppen Radec volt az a pernahajder?
Erre a kérdésre hosszú időre nem fogok választ kapni.
Minden jót kedves Druon Mester, ég áldjon. Majd elmondod valamikor, neked hogy tetszett a dalom.

Piroskát elküldte az édesanyja a nagymamájához. Mintha csak a mesében lenne. Nagymama, azaz Elysia Witborg nyájasan fogadott villájának nappalijában. Elmondtam neki, ki vagyok, míiért vagyok itt, miközben ő arcán kedves mosollyal, bólogatva hallgatott végig.
-Nem hiszem el...- mondta végül, mire én arra gondoltam, hogy azt nem hiszi el, hogy egy olyan finom úrihölgy, mint az ő lánya hogyan fogadhatott örökbe egy magamfajta közönséges hadikutyát.
Az idős hölgy azonban így folytatta:
-Nem hiszem el, hogy csak fogadott lánya vagy az én Denámnak. Ezek a szemek, és ez a tekintet, ahogy most így felfelé nézel, pont olyan, mint Scolar nagyapádé volt.
Szóval igaz, hogy anyámat erdetileg Eudenának hívták. Olyan szép név, nem tudom, miért kellett megváltoztatnia. Nagymama tovább beszélt.
-Szóval anyád azt mondta, maradj itt, amíg meg nem tanulod, mi a béke. Mit is mondtál? Mióta vagy katona?
-Tizenhat éves korom óta- válaszoltam -Az a feladatom... pontosabban az volt a feladatom, hogy megakadályozzam a zavargásokat az emberek és a helghastok közt... de sajnos...
-Tudom, mi történt- Nagymama szeretetteljesen érintette meg a karomat porcelánfehér kezével -És megértelek. Valóban hiba volt lelőni azt a Sinclair-t, vagy hogy is hívják, de még fiatal vagy, és ezért irányítanak még első sorban az érzéseid.  De nincs az a hiba, melyet ne lehetne kijavítani. Az a legnagyobb gond, hogy te első sorban katonának lettél nevelve, és ezért nem tudhatod, mennyit is ér a béke valójában. De ne félj! Itt bőven lesz alkalmad belekóstolni a civil életbe!
Ahogy néztem nagyanyámat, inkább tűnt nekem embernek, mint helghastnak. Eszembe jutott, amit a néhai Hilary Massar doktor mondott rólam, miután megvizsgálta a véremet. Megállapította, hogy génjeim több mint ötven százaléka emberi eredetű. Ennek alapján lehet, hogy mégis Hera Visari szült volna engem, és az apám ember volt?
Így hát ott maradtam Nagymama villájában, és megkezdődött a civil kiképzésem. Meg kellett tanulnom előkelően sétálni, ülni, beszélni, majd később, be kellett iratkoznom az egyetemre. Mivel azokhoz a tanulmányokhoz, melyekben anyám jeleskedett, semmi vonzalmam nem volt. biológia és kémia szakra adtam be a jelentkezésemet. Mivel a Visari név elég veszélyes lett volna számomra, kitaláltuk, hogy May Witacker-nek hívnak, és Vektaváros Virág-negyedéből jövök. A civil ruhát már kezdtem megszokni, hanem az az átkozott smink, amivel helghastos sápadtságomat és sebhelyeimet kellett eltakarnom... egy kínszenvedés volt elviselnem.

Megkezdődütt a tanév, és arra gondoltam, milyen kínosan fogom ott érezni magam majd' huszonöt éves fejjel a tizennyolc-tizenkilenc éves zöldfülűek közt! Megkönnyebbülésemre azonban láttam, hogy mások is vannak, akik velem egykorúak. Mint említettem, biológia és kémia szakra adtam be a jelentkezésemet,   és bevallom, nagyon élveztem az előadásokat. Különösen egy docensnőét: Rita Parsons-ét, aki botanikát oktatott.

Neki köszönhetően megkedveltem azokat a létformákat, amiket az emberek virágoknak hívnak  De őt magát is kezdtem közel érezni magamhoz, emberségével és odaadásával.
Egy nap éppen elkísértem a tanszékre, amikor megkérdeztem:
-Ismerte Andrea Parsons-t?
Ő rám nézett, és szemei könnybe lábadtak.
-A húgom volt.- suttogta sírással küszködve
-Elnézést.. nem tudtam...- az a helyzet, hogy zavarban voltam, hiszen nem túl gyakran láttam könnyeket.  Mi, helghastok ugyanis nem arról vagyunk híresek, hogy kimutatjuk érzéseinekt, a sírás pedig egyenesen szégyennek számít nálunk.  Miss Parsons viszont ember volt, neki el lehetett nézni.
-Nem tesz semmit- fújta ki az orrát a tanárnő-  Én hiába figyelmeztettem, hogy ne foglalkozzon azzal a nővel, nem hallgatott rám. Valóságoggal bálványozta Massar-t, és rajongott a kutatásaiért.
Andrea Parsons ugyanis Hilary Massar  asszisztense volt, segített neki a biológiai fegyver kifejlesztésében, melyet a vén Jorhan Stahl rendelt... az emberek kiirtására. Andrea Parsons  a "kedves" Massar doki első tesztalanya lett a fegyver kipróbálásánál...
Jorhan Stahl, Jorhan Brimwe Stahl! Mindig is zseniális voltál, ha fegyvergyártásról volt szó.  Akkor is, ha az emberek manipulálásáról, ördög nyugosztalja lelked. Vén korodat a holt Helghanon töltötted szánalmas roncsként, létefnntartó gépekhez kötve, hála egy "izgalmas kalandnak" barátoddal, Luca Francesco Peruzzi maffiafőnökkel. Akkor neked is és neki is meggyűlt a bajotok a hatóságokkal, és és a kápó megígérte neked, ha elviszed helyette is a balhét, érted jön a BARÁT-aival, és kiszabadít téged.  Te beleegyeztél, mert gondoltad, az ott senyvedő rabtársaidból új zsoldos csapatot szervezel. Itt ismrekedtél meg Vlatko Tyran-nel, az eszement szektással, akit megtettél a helghast terrorszervezetnek, a Fekete Kéznek a főnökévé.
Peruzzi jött is a maffia-szerzeteseivel, és sikerült is kereket oldanotok, ám az a lőpárbaj a smasszerkkel... egy golyó eltalált téged és pont ott, ahol harminc évvel azelőtt Orlock is meglőtt. Micsoda pech! Te mellkastól lefelé lebénultál, és mivel Aoiviridisen maradni veszélyes lett volna számodra, visszaszállíttatad magadat Helghanra... a HOLT Helghanra, és zsoldosaiddal együtt ott maradtál amolyan utolsó mohikánként, amíg nem jött Kellan, és... el nem hozta számodra a megváltó utolsó tölténnyt.
Tested bár használhatlan lett, az elméd azonban megmaradt a gonosz fényében ragyogónak. Így használtál mindenkit bábnak: a Fekete Kezet, anyámat, de még a VSA-ban is voltak kollaboránsaid.... Jorhan Stahl, Jorhan Brimwe Stahl! Távoztál az élők sorából, de az emlékedet nem fogják egykönnyen elmosni az idő hullámai.

Megérkeztünk Miss Parsons irodájába a tanszéken. A bútorzat szinte spártaian egyszerű volt, de mégis bájosnak hatott. A fehérre meszelt falak, a panorámaablakok és az azokat keretező sötétzöld függönyök, egy-két családi fotó bekeretezve, két sötétpiros huzatú fotel, egy ugyanyilyen színű kanapé meg az íróasztala, rajta egy cserép különös, fénylő kék színű növény.
-Kedves May, hadd mutassam be legújabb kutatásaim eredményét. Viola Elixis, az elixis-virág.
-Ez valami gyógynövény?- kérdeztem

Előzmény:
Láttam a Killzone Shadow Fall c. számítógépes játék filmjelneteit, és nagyjából tudtam követni, hogy Lucas Kellan a VSA titkos hadműveleti tisztje "árnymarsallja" és helghast partnere, Echo (polgári nevén Maya Visari) hogyan szabadítják meg a Vekta bolygót a békét fenyegető elemektől: Vlatko Tyran-tól,a Fekete Kéz nevű terrorszervezet őrült vezetőjétől; Hilary Massar-tól, a Cassandra kutatóhajó elborult agyú tudósnőjétől; Jorhan Stahl-tól, a fegyvergyáros manipulátortól, aki idős korát Helghanon töltötte egy bázison létfenntartó gépekhez kötve, és végül Echo orvlövészként végez Thomas Sinclair-rel, Kellan parancsnokával, miután a fekete bőrű tábornok megölte Kellan-t.

Történetemet innen szeretném folytatni, hiszen úgy gondolom én is meg még millió más ember rajtam kívül, hogy békét erőszakkal kivívni nem, vagy csak rövid időre lehetséges. Most Echo szemszögéből mesélnék és így zárnám a történetet. Jöjjön tehát:

Killzone − Elixis

(Visszatérés a Halálzónába)

Maya Visari − ezen a néven anyakönyveztek, ez a név szerepel az azonosító kártyámon, és minden egyéb igazolványon, ami személyemhez kötődik. Van viszont egy név, melyre jobban hallgatok, és melyet egy Martyn Zypress nevű orvos adott nekem, mikor még csecsemő voltam. A néhai kardiológus és baleseti sebész professzor úgy hívott: Echo.

Ez a név most a fedőnevem, ami alatt a helghast hadsereg titkos hadműveleteit irányítom. (Expert Commando for Hidden Operations). Nem, nem akarok háborút, éppen ellenkezőleg: mind a vektai, mind a helghast nép rengeteget szenvedett a történelem során a kegyetlen mészárlásoktól, ideje véget vetni nekik.

Mikor megöltem Sinclair-t inkább a személyes bosszúm vezérelt, mintsem az a cél, hogy véget vessek a harcoknak. Kellan-ért tettem, és nem bántam meg. Lucas Kellan a barátom volt, igaz, a másik oldalon harcolt, de ugyanaz volt a célunk: a béke.

Háborút kirobbantani könnyű, békét teremteni nehéz, és ezt ki más tudná jobban, mint Hera Visari, Új-Helghan kancellárasszonya, aki a nagy Scolar Visari fejedelem lánya, és aki... az anyám. Állítólag valamikor Eudenának hívták, de ez vagy igaz, vagy nem. Sok olyan dolga van, mit titokban tart előttem és mindenki más előtt, és amiről talán jobb is nem tudni. 

Ott álltam az irodájában, miköben ő körülöttem sétált, és mosta a fejemet. 
− Nem arra tanítottalak, hogy a háború csak háborút és az erőszak csak erőszakot szül? − tette fel a költői kérdést, majd így folytatta:
−Lehet, hogy vannak, akik most megmentőként ünnepelnek téged, amiért megölted azt a szerencsétlen Sinclair-t, de nézd meg, hogy mit csináltál!
Kinéztem az iroda ablakán és láttam, ahogy harci repülőgépek szállnak fel. Alant tankok gördültek ki rejtett garázsaikból, és indultak Vektaváros külterületére, amely pár hete vált kies, zöldellő területből véres csatamezővé, hála Sinclair utódjának, Sebastian Thompson tábornoknak.

Sinclair volt a Fekete Csapás, Thompson pedig a Fehér Csapás. Ez az új VSA hadvezér ugyanis albínó volt hófehér hajjal, rózsaszínes bőrrel. A szemét nem lehetett látni, hiszen állandóan sötét szemüveget viselt Valószínűleg vízkék vagy piros szemei lehetnek, mint a korai generációs, tiszta fajú helghastoknak. Azon se csodálkoznék, ha benne is volna népünk véréből.

−Mindig lesz, aki újra sorba álljon. − folytatta anyám a dorgálásomat
Nem válaszoltam semmit, pedig szívesen elmondtam volna, hogy a barátomért tettem, és hogy Sinclair éppen az uszító beszédét tartotta a helghastok ellen. Ha valaki vitába száll anyámmal. annak annyi esélye van a győzelemre, mint a csivavának a pitbullal szemben egy kutyaviadalon.
−Ezért most − zárta mondandóját a kancellárasszony− büntetést kell, hogy kiszabjak rád. Száműzetésbe mész a Gyre bolygóra, és addig ne gyere vissza. amíg meg nem tanulod, mi a "béke" szó jelentése.

Anyám utasítására le kellett vetnem páncélomat és piros csuklyámat. Civil ruhát kellett öltenem, amiben bevallom, rettentő furán éreztem magam.
Éjszaka szálltam fel egy bolygóközi transzportgépre, mely elvitt a Gyre-ra, ahol anyám is töltötte az egyetemi éveit. Az öreglány biztos örülne, ha én is tanulnék ott valamit. Ismerem drága édesanyámat: nála a műveltség nagy erénynek számít. Ő annak idején jogot, protokollt és politológiát tanult, ám nekem ezek közül egyikhez se fűlt a fogam.

Miközben ültem a gépen, és a végtelen csillagrendszereket bámultam, arra gondoltam, hogy valamennyi naprendszer robbanásokból, meteorbecsapódásokból alakul ki. Az egész univerzum egy nagy csatatér, ha úgy vesszük.

Csatatér! Nem tudom, hogy most ki lehetne az, aki a mieink közül elég erős, elszánt és rátermett lenne, hogy sikeresen megvédje Új-Helghant Thompson és a VSA inváziójától. Mit nem adnék azért, ha Mael Radec gondolna egyet, és újból feltámadna! Mint szinte minden helghast katonának, nekem is ő a példaképem Ugyan életemben nem találkoztam vele, de magam elé tudom képzelni termetes, talpig páncélt viselő alakját, és belső füleimmel hallom éles, metsző, de valahogy mégis aranyos hangját, amint seregeit utasítja. Ő volt az egyetlen, aki még tábornokként is maszkot viselt.

Az is kérdés, hogy egyáltalán meghalt-e.  Bár ha még élne, valószínű hetven év körül lenne, amit csak nagyon kevés helghastnak sikerült megérnie.  Anyám és más, idősebb honfitársam mesélt arról, hogyan élte túl azt, hogy kétszer is főbe lőtte magát. Talán innen származik egyik közkedvelt beceneve, a Főbepuffancs.

Főbepuffancs! Ez a név még engem is mosolyra késztet, pedig nem erősségem az ilyesfajta arcizom-gyakorlat. Nekem is van becenevem, bár nem vagyok odáig érte: a csuklyám miatt a hátam mögött néha Piroskának hívnak. Emlékszem, Kellan  szólított is így engem. Ő meg a maga szürkés egyenruhájában, ugyanolyan színű álarcával és ezüstfehér hajával leginkább egy magányos farkashoz hasonlított. Igen, magányos farkas volt, hisz ahogy tudom,  rajtam kívül nem volt más , akit a barátjának mondhatott volna.

Megérkeztem a Gyre bolgyóra, azon belül is fővárosába, Gemába. Gema az ő nyelvükön annyit jelent: ékkő. A város a maga szikrázó pompájával, a színes épületeivel, a fényeivel és a gazdag növényvilágával  valóban egy drágakőhöz hasonlított.  Igaz, az ég sose derült ki, mintha mindig éjszaka lett volna, de a bolygó földjének hatalmas energiakészletivel meg lehetett oldani a világítás és az ideális klíma kérdését.

Anyámtól kaptam egy címet is, amit meg kellett keresnem. Némi kérdezősködés után megtaláltam azt az épületet, mely a város zöld övezetében álló, vörös, fehér és fekete márványból épült villa volt. A tulajdonost Elysia Witborgnak hívták, egy idős, de kora ellenére csinos és méltóságteljes asszony, akiről kiderült, hogy ő az én anyai nagyanyám.