Mesiko-szan álmai

A Mikulás macskája

– Ezt nem hiszem el! – fújt nagyot Bajusz úr, mikor meghallotta a 2022. évi Királyi Macskakiállítás végeredményét – Hogy én? Csak a második? És  ki nyerte a kiállítást? Egy valahonnan, a Kárpát-alomtálcából  ideszalasztott közönséges házimacska! Egy Cirmike! Bezzeg én, a  törzskönyvezett, előkelő felmenőkkel rendelkező norvég erdei macska, csakis az utolsók közt lehetek első! Hát ezért illegettem magam a kétlábúak előtt? Ezért ültem, feküdtem, bukfenceztem a kétlábú parancsára, és még azt a szintetizátornak nevezett zajládát is pötyögtettem! Ügyvédet akarok, de azonnal! Beperelem ezt az egész kócerájt!

Az emberek csak annyit láttak, hogy Bajusz úr, az ezüstszínű, hosszú szőrű, pompás küllemű cica begörbíti a hátát, a szőrét felborzolja, fúj és dühösen vernyákol. A többi versenytárs: perzsák, sziámik, koratok, szfinxek és brit rövidszőrűek nem győztek derülni a nagy esélyes norvég erdei macska sirámán.

– Nyugodj meg, Bajusz úr, te nagyon jó voltál! – próbálta vigasztalni gazdasszonya, Ninni, egy harmincéves-forma, barna hajú, feltűnően fehér bőrű hölgy

–Semmi baj, Kisöreg!  – nyugtatta Bajusz urat Alfred is, Ninni férje, egy kopaszodó, szakállas, szemüveges úriember – Hazamegyünk, és kapsz sült lazacot!

– Aztán egy jókora adag tejszínes tejet is! – tette hozzá Ninni – Na, gyere szépen a kosaradba!

Bajusz úr morogva-zsörtölődve, kelletlenül mászott be a hordozóládájába, miközben a többi macska kuncogva figyelte, ahogy gazdái elviszik.

– Szajonara, Bajusz-szan! – integetett egy fehér alapon vörös-fekete foltos, kurta farkú cica

A hordozóládát, benne Bajusz úrral a fehér SAAB hátsó ülésére tették, és úgy vitték haza, a hatszobás, emeletes házukba, ahol Bajusz úrnak külön apartmanja volt a padlástéren,  cicapalotával, kaparófával, macskaalommal, mindenféle világító és csipogó játékokkal, szóval mindennel, amire csak egy macska vágyhatott – legalábbis a kétlábúak szerint.  Most azonban Bajusz úrnak nem volt kedve se játszani, se enni. Csak ült az ablakban, és kifelé bámult: nézte a tejszínű ködöt, benne a szürkén felsejlő fákat és villanyoszlopokat. Eddig mindig ő volt a macskakiállítások sztárja, a felséges és intelligens jelenség, aki még zenélni is tud, most pedig ideszalasztottak egy Magyarország nevű helyről egy közönséges házi cirmos nősténymacskát, aki azzal rabolta el a közönség és a zsűri szívét, hogy egy pamutgombolyaggal kezdett játszani.

–Micsoda giccses ócskaság! – mormolta magában Bajusz úr, miközben Ninni behozta neki a sült lazacát némi vörös kaviárral. Az ezüstszürke kandúr azonban hozzá se nyúlt amúgy kedvenc menüjéhez.

– Ez a vereség nagyon megviselte szegény Bajusz urat. – nézett aggódó szemekkel férjére Ninni

– Ugyan! – legyintett Alfred – Majd kiheveri, és megint a mi mókás, játékos Bajusz urunk lesz. És különben is: az ezüst is szépen csillog.

– Neki nem! – sóhajtotta az asszony

Mikor a házaspár végzett a vacsorájával, keserves nyávogást hallottak az előszobából. Ninni odament, és látta, ahogy Bajusz úr bejárati ajtót kaparja.

– Ki akarsz menni? – kérdezte az asszony, mire a macska helyeslően nyávogott

Ninni épphogy egy résnyire nyitotta ki az ajtót, mire Bajusz úr szemvillanás alatt kirohant a kertbe, át a kerítésen, egyenesen a közeli erdőbe.

– Bajusz úr, gyere vissza! – sikított az asszony – Bajusz úr! Bajusz úr!

A macskának azonban esze ágában se volt visszamenni. Nem tudta pontosan megmondani, miért, de el akarta hagyni a házat, ahol minden és mindenki csakis őérte volt. Talán a szégyenérzet? Talán csak friss levegőre vágyott? Mindenesetre ő macska, és, mint olyan, önállóan hozza meg döntéseit. Elhatározta, új életet kezd, mint igazi erdei macsek, mint ősei, akik nem szorultak semmilyen gondozásra vagy kényeztetésre.  „Igazi viking macska leszek!”– gondolta. Ekkor azonban megkordult a gyomra. Visszamenjen a gazdáihoz? Nem, olyan macskaisten nincs! Eleredt az eső, és neki menedéket kellett keresnie. Talált is egy faodúban, ahol eltöltötte az éjszakát.

– Mit képzelsz magadról? – ébresztette egy éles hang

Bajusz úr felnyitotta sárgászöld szemeit, és látta, hogy egy mókus áll előtte. A kis rágcsáló folytatta:

– Azonnal eltűnsz az odúmból, különben…

Ezek voltak a mókuska utolsó szavai. Bajusz úr ugyanis rácsapott, hogy elvesztette az eszméletét, majd elfogyasztotta.

– Előételnek megteszi. – nyalta meg a száját, majd sikerén felbuzdulva, elindult egerekre és pockokra vadászni.

Ahogy bóklászott az erdőben, rátalált egy elhagyott vadászházra. A vadászház mellet farakás állt, amire felmászott, majd benézett az ablakon. Ott látta, hogy egy tízéves-forma fiú ölel magához egy négy-ötéves kisfiút és egy hasonló korú kislányt

– Eric, Ada, ne féljetek! Nem kerültök árvaházba! Nem hagyom!

– Chris, bátyus, én úgy fázom! – nyafogta a kis Ada – És éhes is vagyok!

Bajusz úr úgy érezte, segítenie kell ezeken a kétlábú kölykökön. Ők sokkal gyámoltalanabbak, mint a macskák! Elhatározta, szerez nekik élelmet. Éles orra a közeli faluba, annak is a piacára vezette őt, ahol a lacikonyhás sütögette a kolbászokat és az oldalasokat. Ekkor már közeledett a karácsony, és az árusok nem győzték fogadni a vásárlókat. Bajusz úr is „vásárló” lett – csak éppen pénz nélkül, ami az emberek szótárában tolvajként szerepel. El is csent a lacikonyhástól egy szép, nagy oldalast, majd iszkiri vissza a vadászkunyhóhoz! Ott elkezdte kaparni az ajtót, mire Christoffer, a legidősebb, ajtót nyitott. Ezután Bajusz úr minden nap meglátogatta őket, és hozott nekik valami ételt vagy nyalánkságot. Egy nap a kis Eric megsimogatta Bajusz úr fejét, és azt mondta neki:

– Te vagy a Mikulás macskája!

Az ezüstszürke macska tettei nem maradtak titokban. A piaci árusok már nem haragudtak rá, amiért elcsent egy-két húst vagy péksüteményt, amikor pedig követték a nyomait az akkor már leesett hóban, mindenki számára világossá vált, hogy a macskakiállítások egykori bajnokából miért lett tolvaj.  A macska egyik „akcióját” videóra vették, és adventkor, mint valami megható történetet, a tévé is közvetítette.

Az adást Ninni és Alfred is látták, és az asszony felismerte a Mikulás macskájában az ő eltűnt Bajusz urát.  A házaspár meglátogatta a vadászkunyhót, ahol a három árva tanyázott, és, mivel nekik nem lehettek gyerekeik, pedig nagyon vágytak rá, némi hivatali procedúra után mindhármat örökbe fogadták.  Eljött a karácsony, és a hatszobás, nagy ház teljesen más lett, mint a többi karácsony idején. Már nem volt sem csendes, sem üres: fénnyel, gyerekzsivajjal telt meg, hiszen a három gyerkőc a barátait is elhívta ünnepelni, és hogy meghallgassák a Mikulás macskájának a legendáját. A Mikulás macskájáét, aki rájött arra, hogy fontosabb dolgok is vannak, mint egy macskakiállítás.

 

Sir Nyúlszőr

Bolyhos  egy nyúlcsalád legfiatalabb tagja volt. Kedves, bájos, apró, szürke nyuszilegény, nagy, kerek, kék szemekkel. Mivel a tíz nyuszicsemete közül ő volt a legkisebb, és nagyon fiatalka volt még, se a bátyjai, se a nővérei nem akartak játszani vagy foglalkozni vele, így az ideje nagy részét unatkozva töltötte az üregében. Egyetlen szórakozása az volt, hogy néha futkározott a kerek réten, de ezt is hamar elunta.

Egy nap, mikor bátyjai az apjuknak segítettek üreget fúrni, nővérei pedig az anyukájuknak vadrépát és gombát gyűjteni, ő úgy gondolta,  sétál egyet a mezőn. A mezőn éppen akkor ült egy nyolcéves-forma, barna hajú kislány, akit Dórinak hívtak. Dóri nagyon szeretett olvasni. Most is ott ült a rét közepén egy kockás pléden, a teáskulacsa társaságában és egy Szent György lovagról szóló mesekönyvet bújt, ami nagyon tetszett neki.  Ahogy felnézett a könyvből, felsóhajtott.

–Olyan kár, hogy már nincsenek lovagok!

Ahogy éppen újra elkezdte volna a betűket falni, megpillantotta Bolyhost.

–De aranyos kis nyuszi vagy! – mosolyodott el a kislány

Bolyhos megijedt az embergyerektől, de kíváncsisága az ijedtségénél is nagyobb volt. Nem is annyira a kislány érdekelte, sokkal inkább az a fehér lapokból álló valami, amin fekete bogárszerű nyomok és színes képek voltak.

–Ez egy könyv. – magyarázta a kislány a nyuszinak – Szent Györgyről szól, aki lovag volt. Legyőzte a sárkányt, és megmentette a királykisasszonyt. György lovag nagyon bátor volt és erős. És nagyon jól tudott karddal vívni.

Bolyhos belepillantott a könyvbe, meglátta benne György lovag daliás, páncélba bújt alakját, és egyből megtetszett neki. Ezt Dóri is észrevette rajta.

–Tán te is lovag szeretnél lenni?– kérdezte a kislány, mire a nyuszi bólintott.

Ekkor Dóri letépett egy hosszú pitypangot, lefújta fehér pelyheit, és a szárával meglegyintette a nyuszi fejecskéjét.

–Én, Dorotea királynő a rám ruházott hatalmammal lovaggá ütlek. Legyen a neved ezentúl… legyen a neved ezentúl Sir…. szőr… Sir Nyúlszőr!

Ezen a mókás elnevezésen a kislány kacagásban tört ki.

– Sir Nyúlszőr! – nevetgélt – Ég veled Sir Nyúlszőr, te bátor lovag. Anyáék már biztos hiányolnak

Bezzeg Bolyhos, vagyis Sir Nyúlszőr nem nevetett, bár ő is örült. Büszke volt magára, hogy lovag lehet.

Mikor hazaért, el akarta újságolni, hogy lovaggá ütötték, szülei és testvérei azonban ügyet se vetettek rá.  Az össze családtag el volt foglalva a maga dolgával. Az apukája a nagyobb fiúknak magyarázta, hogy melyik útvonalon kell menekülni a rókák elől, anyukája pedig nővérei segítségével az aznapi répasalátát készítette.

Bolyhos így megint magára maradt. Másnap, mivel tudta, hogy úgyse törődik vele senki, elsétált az erdőbe, dacára annak, hogy tudta: az erdő veszélyes hely. Farkasok, rókák, medvék és más állatok lakják, akik nem vetik meg a nyúlhúst. Unalmában fogott egy faágat, kinevezte kardnak, majd egy nagy őzlábgomba kalapját lerágta, és azt használta pajzsnak. Így gyakorolta a bajvívást magában a többi állat mulatságára, míg le nem ment a nap.

Ahogy ment hazafelé, a piros ég alatt, hangos, kétségbeesett bégetésre lett figyelmes. Bolyhos, vagyis Sir Nyúlszőr nem ijedt meg. A hang irányába ment, és megpillantott egy hófehér báránykát. Valószínűleg elveszett vagy elkóborolt a nyájtól.

–Ne aggódj, barika. – mondta neki – Megtaláljuk a szüleidet! Lovagi becsszó!

Azzal felugrott a kisbárány hátára, hogy együtt megkeressék a birkanyájat. Az út szélén szederbokrok álltak, és hoztak ízletes, sötétlila terméseket, amiből a bárány jóízűen falatozott.

–Szereted a szedret? – kérdezte a nyuszi – Finom is az! Ezért legyen Szederke a neved!

–Beeee!– helyeselt a bari

Ahogy mentek az úton, Bolyhos arra gondolt, hogy egyre jobban kezd hasonlítani egy igazi lovagra: van fegyvere, van pajzsa, és már hátasa is, akit el kell vezetnie a nyájhoz.

Szerencsére Bolyhosnak, mint a nyulaknak általában, jó hallása volt, így meghallotta Szederke anyjának kétségbeesett bégetését, és Jancsinak, a juhászfiúnak a pityergését, amiért apjának nem tudott elszámolni a legkisebb báránnyal. Ahogy azonban meglett Szederke , a fiú arca egyből felderült, és örömmel szaladt apjához, hogy megvan a teljes nyáj.

Késő estére járt az idő, mire Bolyhos hazaért a nyúlüregbe. Szülei és testvérei már az igazak álmát aludták. Leheveredett  fekhelyére, és arra gondolt, milyen lehet igazi lovagnak lenni.

Álmában lovagi tornán vett részt, legyőzte a rókákat, a farkasokat és minden állatot, melyek a nyulakat veszélyeztették. Peckesen ült Szederke hátán, miközben a szép nyuszihercegnők dobáltak felé virágokat és sárgarépákat.

Ahogy felvirradt a reggel, szülei és testvérei elmentek, ki-ki a maga dolgára, ő pedig kiment a rétre, megkeresni Szederkét, játszópajtását és hátasát, hogy együtt játszhassanak és kalandozhassanak a képzelet világában. Aznap Jancsi és Dóri együtt őrizték a birkákat: Jancsinak ez volt a feladata, Dóri pedig önként vállalta, hogy segít a fiúnak.

Dóri éppen arról mesélt Jancsinak, hogy mikor kint volt a réten olvasni, találkozott egy nyúllal, megmutatta neki a könyvét, aztán lovaggá ütötte egy pitypangszárral. Jancsi ezen jót derült, majd megkérdezte.

–Aztán mi lett ezzel a nyuszival?

–Nem tudom…– felelte a kislány, mikor megpillantották Bolyhost, ahogy Szederke hátán parádézik.

–Odanézz! – kiáltotta Dóri –Ott az én Sir Nyúlszőröm!

–Ha ezt elmondom apának, úgyse hinne nekem!– rázta a fejét Jancsi mosolyogva – Birkagoló nyuszi!

Ezen mindkét gyerek jót kacagott.

–Nemsokára itt a húsvét. – jutott eszébe Dórinak –Az iskolában tojást fogunk festeni. Apukád idén is küld tojásokat?

Jancsi a fejét rázta búsan.

–Sajnos, nem tojnak a tyúkok. – sóhajtott – Apa azt mondta, hogy úgy kárálnak, úgy viselkednek, mintha tojnának, de aztán mintha eltűnne az összes tojás. Ez olyan furcsa!

Bolyhos mindezt meghallotta éles nyúlfülével. Megtalálni az elveszett tojásokat? Ez valódi lovagnak való feladat!

Eljött az éjszaka. Bolyhos érezte, hogy megint át kell alakulnia Sir Nyúlszőrré. Felkelt a fűből vetett puha ágyából, és egyenesen Jancsiék tanyájára vette az irányt fülére és orrára hagyatkozva. Ahogy odaért, halk neszre, majd suttogásra lett figyelmes.

–Pszt, Sunyi! – kezdte az egyik hang – Ugyanúgy, ahogy eddig?

–Igen, Sompoly.– válaszolt a másik –Bemászunk a kerítés alatt,  át a hátsó udvaron a baromfiólig, aztán megint elcsórjuk a tojásokat.

Bolyhos a kerítés végébe nézett, és két róka árnyképét pillantotta meg. Egy percet se habozott: átfúrta magát a kerítés alatt, és inaszakadtából iszkolt a juhakol felé.

–Ébredj, Szederke!– költögette bárány-barátját az akolban – Veszélyben vannak a tojások!

A kis bárány felnyitotta a szemét, mire a nyuszi a hátára ugrott, és  indulásra buzdította.

Ahogy Szederke kivágtatott az akolból hátán Bolyhossal, vagyis Sir Nyúlszőrrel, a két róka feléjük rohant. Minek nekik a tojás, ha nyulat és birkát is ehetnek?

Bolyhos támadásra bíztatta hátasát, Szederke azonban elfutott, nyomában a rókákkal.

–Szederke, mit csinálsz?– suttogta idegesen a nyuszi-lovag Támadnunk kell, nem menekülnünk!

A bárány azonban tudta, hová szalad: A hátsó kert végében volt egy kutyaól, benne Hattyúval, a vén kuvasz kutyával. Szederke bégetésével felébresztette a kuvaszt. Öreg volt már Hattyú, de az ereje megvolt még ahhoz, hogy két tojástolvajjal elbánjon! Úgy megkergette a két rókát, hogy azok utána még a tanya környékére se merték tolni a vörös képüket!

Miután Hattyú elűzte a rókákat a tanyáról, csak ennyit morgott:

–Igazi hősök vagytok mind a ketten! De most már ideje aludnotok!

Így menekültek meg a húsvéti tojások a gyerekek nagy örömére, akik másnap az iskolában mindenféle színűre és mintájúra pingálták azokat. A tanító néni Dóri és Jancsi műveit is megnézte, és  csodálkozva látta, hogy mindketten bárányon lovagló nyuszit rajzoltak a tojásra.

–Ez hogy jutott az eszetekbe? – kérdezte a gyerekektől, mire Dóri így válaszolt

–Tanár néni úgyse fogja elhinni!

Fű kizöldül, virág nyílik,

Kint a tanyán újság hírlik,

Istállóban száz fény gyúl ki:

Megszületett Ugribugri.

 

Fehérszőrű kecskegida,

Hogy sikerült felállnia,

Kiugrál a kerek rétre,

Tyúkok, kacsák örömére.

 

Ugribugri kicsi kecske

Ugrál, bakol, jó a kedve,

Amit mások alig hisznek:

A vérében van az ír sztepp.

 

A kiscsirkék utánozzák,

Malac visít hozzá nótát,

Hegedűt hoz ki a gazda,

Ő is táncol víg dallamra.

 

Ring a virág a faágon,

Jókat derül kecsketáncon,

A nap is nézi nevetve,

Hogy ugrál a kicsi kecske.

 

Vidám nótát fúj a szellő,

Bodorodik tőle felhő,

Égből leszáll fehér gólya,

Ő is táncol nótaszóra.

 

Eljön piros naplemente,

Így mekeg az anyakecske.

–Gyere haza, Ugribugri

Vacsorázni és aludni!

 

 

Sala, a sárkánygyerek unottan nézett ki barlangjának ablakából.

–Már megint egy unalmas december!– gondolta, miközben füstkarikákat eregetett orrából unaloműzőként

Bekapcsolta a tévéjét– ugyanazok a filmek, mesék mentek, mint eddig: a gonosz sárkány elrabolja a királylányt, és aztán jön a herceg fényes páncélban, megmenti a királylányt, és aztán boldogan élnek, amíg meg nem halnak. Ugyanerről szóltak a mesekönyvek is és a videojátékok is.

–Nem is értem.– rázta a fejét Sala – Az emberek ilyen buták lennének? Nekünk semmi szükségünk királylányokra. Csak hisztizni meg unatkozni tudnak! Nem jók társaságnak se! A legtöbbje még szépnek se szép! Csak tudnám, mit szeretnek bennük a lovagok! Bár, mondjuk, ők se jók másra, mint konzerv kajának! Ezek az emberek nagyon buták!

Eljött a vacsoraidő. Édesanyja Sala kedvencét készítette saját maga fújta tűzön: szarvashúst és sült nyulat köretnek. Ahogy falatoztak,  Sala és a szülei, az apja megkérdezte:

–Nos, Salamon, mit szeretnél idén karácsonyra?

–Őszintén? – ráncolta a homlokát meg az orrát az ifjú sárkány – Azt szeretném, hogy a karácsony más legyen! Örülök a karácsonyfának, meg az ajándékoknak, még a nagyi förtelmes pulóvereinek is, de… most másra van szükségem.

A sárkányszülők összenéztek, és egyszerre bólintottak: a fiuk már kamaszodik. Ezért Sárkány Sámuel, az apa megszólalt:

–Szóval másmilyen karácsonyt szeretnél. Akkor tedd azt, amit dédapáid és ükapáid is csináltak a te korodban: rabolj királylányt!

–Apa!– fújt Sala dühösen, hogy csak úgy füstölt az orra – Te is tudod, hogy királylányok csak a mesékben léteznek!

–Nem igaz az! – rázta a fejét Sarolta, a sárkány- anyuka – Királylányok nagyon is léteznek! Talán nem viselnek koronát, és nem járnak hosszú, arannyal díszített, hímzett ruhákban, de hidd el: még vannak!

–És honnan fogom őket felismerni?– kérdezte Sala

–A szíved majd megsúgja, kik is a valódi királylányok.– válaszolt az anyja

Másnap Sala elbúcsúzott szüleitől, és útnak indult, hogy királylányokat raboljon. Berepült a városba, és ahogy körözött az épületek fölött, egyetlen teremtett királylányt sem talált. Délutánra járt az idő, amikor egy gimnázium tetején landolt. Látta, ahogy a diákok hagyják el az iskola épületét. Látott lányokat is, akik büszkén lépdelve, viháncolva lóbálták a táskáikat.

–Te is ötöst kaptál a magyardogádra?

–Aha. Csak az kis majom Betti kapott négyest!

-A kis szerencsétlen nem fogja fel, hogy tanulni is kéne!

Pedig Betti tanult, csak, mivel egyénileg, másként látta a dolgokat, mint a többség, se osztálytársai, se a tanárok nem szerették. Ezért a tanárok mindig gyengébb jegyeket adtak neki, mint amit megérdemelt, osztálytársai pedig kinézték, kiutálták maguk közül. Ő utoljára hagyta el az iskolát, miközben azt kívánta félig hangosan:

– Bárcsak elrabolta egy sárkány!

Salának, mint minden sárkánynak, százszorta élesebb volt a hallása, mint az embereké, de még a karmesterekénél vagy a legvájtabb fülű zenészekénél is. Ahogy meghallotta Betti sóhaját, odarepült a vörös hajú, fekete ruhás, szemüveges lányhoz, felkapta, és tovaszállt vele.

–Te biztos királylány vagy! – mondta neki Sala, mire Betti szomorúan felkacagott

– Ugyan már! Én csak Takács Bettina vagyok, az osztály örök vesztese!

–Ne beszélj így magadról! Szerintem azért néznek le, mert neked van egyéniséged és van bátorságod önmagad lenni! Valójában ők a vesztesek!

– Köszönöm, kedves sárkány, hogy ezt mondod. Téged hogy hívnak?

– Sárkány Salamon vagyok. A barátaimnak csak Sala.

– De jó! Még énekelni is lehet a neved: salalalala…

Ahogy repültek tovább, a külvárosba értek, ahol megpillantottak egy csicsás-díszes, csipkékkel kirakott, virágos falú, a szivárvány minden színében pompázó palotát. A kertet álló ormányú elefántszobrok és aranyszökőkutak ékesítették, miközben állt ott néhány kerti törpe és gipszből faragott őzike is.

– Ahol van palota, ott van királylány is!– gondolta Sala, majd benézett az egyik toronyszoba ablakán. Megpillantotta a palotatulajdonos lányát, a tizenöt esztendős Hajnalkát, ahogy szomorúan ül zöld selyemhuzatos ágyának szélén. Sala bekopogtatott az ablakon, mire Hajni odalépett. Kinyitotta az ablakot, és a sárkány őt is magával ragadta.

–Jó, hogy jöttél!– szólalt meg a hosszú, fekete hajú lány – Apa hozzá akar adni Kalányos Lacihoz, de se ő, se én nem akarjuk ezt a házasságot! Én is tanulni szeretnék, Laci pedig más lányt szeret!

– Emlékszem rád még általánosból! –csillant fel a szeme Bettinek – Te vagy Kolompár Hajni, és gyerekorvos szerettél volna lenni.

– Még most is az szeretnék lenni! – sóhajtott a másik lány – Csak apa nem engedi. Szerinte egy nőnek feleségnek meg anyának szabad csak lennie, aki sok gyereket szül.

–  Pedig akkor is jól tanultál….

Ahogy Sala repült, hátán a két lánnyal, egy nagy, meredek lejtőhöz értek. A lejtő tetején megpillantották Weisz Lilit, amint kerekesszékében ült tanácstalanul: hogy tudna lemenni a boltba, ami a lejtő alján volt.

Több se kellett Salának! Megragadta Lili kerekesszékét, és őt is magával vitte a barlangjába.

–Sziasztok! Megjöttem! – üdvözölte az ifjú sárkány szüleit

– Helló, Sala! – fogadta a köszönést Sámuel, az apa – Találtál királylányt?

–Igen! Hármat is!

–Hármat? – meresztette nagyra szemeit Sarolta, az anya – És mit kezdek én majd három királylánnyal?

Ekkor a három lány előbújt Sala mögül-

–Majd segítünk a házimunkában! – ajánlkozott Betti

– Én jó vagyok hímzésben! – tette hozzá Hajni

– Valamire talán én is jó leszek. – sóhajtott Lili

Így a három lány ott maradt a sárkánybarlangban. Betti és Hajni takarítottak és havat lapátoltak, Liliről pedig kiderült, hogy ügyes szakács.

–Csak anya otthon nem engedi, hogy segítsek! – magyarázta a kerekesszékes lány – Mindentől félt!

–Mondd meg neki, hogy nem vagy cukorból! – mondta a sárkánymama – Biztos megérti majd, és neki is könnyebb lesz.

Este Betti olvasott fel a maga írta meséiből olyan világokról, ahol a sárkányok és a főnixek városokat alapítanak, uralkodnak, és néha háborúznak is.

–Szép mesét írtál! – jegyezte meg Hajni

–Köszi! – mosolygott Betti szomorúan – Csak a gimiben mindenki becsmérli a műveimet. A tanárok is és az osztálytársaim is. Azt mondják, nem jók semmire, meg hogy sablon a köbön, amiket írok.

–Ne is foglalkozz azzal, amit mondanak! – szólt Hajni – Írj tovább szorgalmasan, gyakorolj, és majd egyszer nagy író leszel!

Ekkor Lili látta, ahogy Hajni egy fehér kendőbe hímez piros és kék virágokat!

–Tök jó, amit csinálsz! – mondta a fekete hajú lánynak

–Anyától tanultam. – vallotta be Hajni – Gondoltam, ha orvos leszek, jól kell bánnom a tűvel és a cérnával. Kicsi az esélye, hogy apa megengedi, de hátha….

Közelgett a karácsony, és a három lány a maga készítette ajándékokkal kedveskedett a sárkánycsaládnak. Betti Sala számítógépére rajzolt egérrel egy jelenetet az egyik meséjéből, ahogy egy sárkányfiú egy főnixlánnyal ismerkedik egy sziklabarlangban. Hajni egy fekete terítőt hímzett kalocsai mintával, ami az egész családnak és a másik két lánynak is tetszett. Lili pedig diós és mákos hajtottat sütött, de olyanokat, hogy alig volt bennük tészta, tölteléket azonban rengeteget tett beléjük mindenki nagy örömére. A sárkánycsalád és a három lány is jól érezte magát. Betti barátokra lelt, Hajni tanulhatott, és azt csinálhatta, amit akart, Lili pedig végre önálló lehetett.

Eközben Láng Marci, az osztály nagymenője megkérdezte a többi lánytól, nem tudják-e, hol van Betti.

–Mit tudom én! – vont vállat Pamela, a karcsú, szőke plázacica, aki mindig a legújabb divat szerint öltözködött. Most is sötétkék tépett farmer, flitteres, fekete bőrdzseki és vastag ezüstkarkötő volt rajta, körmei pedig különféle színekben pompáztak.

– Kit érdekel? – tette hozzá Amanda, a magas, hosszú,  barna hajú lány, aki modell szeretett volna lenni

–Kit érdekel?– kérdezte Marci – Engem!

Ahogy véget ért a tanítás, Marci elhatározta, hogy megkeresi Bettit. Nem tudta merre menjen, csak az ösztöneit követte, vagyis elindult a maga feje után. Ahogy ment, találkozott egy fekete hajú, barna bőrű fiúval, Kalányos Lacival.

–Helló! Hát te hová mész? – kérdezte Laci

–Megyek, megkeresek egy lányt.

–Te is? Én is! Akkor menjünk együtt!

Marci elmondta, hogy Takács Bettit keresi. Azért szeretné megtalálni, mert tetszik neki, hogy mer más lenni, mint a többiek. Laci is elmondta, hogy szakított előző barátnőjével, mert rájött, hogy neki Kolompár Hajni tetszik, aki szintén más, mint a többi hasonló korú lány az ismeretségi köréből. Ahogy mentek, találkoztak egy harmadik fiúval, Fazekas Márkkal, aki nemrég gyógyult meg egy focibalesetből, aminek következtében eltört a lába.

–Én Weisz Lilit akarom megtalálni.– mondta a barna hajú, sportos fiú– Tudjátok, azt a tolószékes lányt. Ő volt az egyetlen, aki igazán megértette, mit éreztem, mikor nem kelhettem fel a kórházi ágyból. Mindig küldte a leckét is, szóval nagyon rendes csaj.

A három önjelölt lovag tehát felkerekedett, és elindultak, hogy  megtalálják az általuk választott királylányokat. Ahogy mentek az úton, látták Pista bácsit, ahogy ül az út szélén, és koldul

– Szánjatok meg egy szegény öregembert, fiúk! – nyögte erőtlen, fátyolos hangon.

Marci odalépett hozzá, és látta, hogy az öreg milyen vékony rongyokba van öltözve. Megsajnálta, és a nyakába adta a saját sálját.

–Köszönöm, fiam! –hálálkodott az öreg – Már nem is fázom annyira. De az a helyzet, hogy… éhes is vagyok!

Erre Laci fogta magát, elment a piactérre, ahol az adventi vásár nagyban folyt, és egy lángossal meg egy pohár fűszeres forralt borral tért vissza.

– Köszönöm szépen! – mondta Pista bácsi – Jó fiú vagy te is. Most pedig hazkísérnétek?

A három fiú elkísérte az öregembert a város szélére a szegényes, hideg kunyhójába.

–Itt aztán tényleg hideg van! – jegyezte meg Márk, majd kiment az udvarra, felhasogatott egy ölnyi fát, és befűtött a nagyszobába.

–Köszönöm, fiam! – hálálkodott neki is Pista bácsi – Nekem már nehezemre esnek az ilyen munkák! És, mivel mindhárman ilyen derék legények vagytok, segítek nektek! Hallottam, hogy három lányt kerestek. Mind a hármat egy sárkánygyerek rabolta el, de a lányok nem szívesen mennének el onnan. Nem is a sárkányt kell legyőznötök, hanem őket kell meggyőznötök arról, hogy vissza kell térniük.

Azzal Pista bácsi elmondta, hogy merre van a sárkányok barlangja. A három ifjú lovag arra vették útjukat, és egy bő óra múlva meg is találták.

–Ki megy előre? – kérdezte Laci

–Majd Márk! – felelte Marci –Ő a nagy sportember.

– Nem, Marci, te mész! –lökte előre a vörös hajú fiút Márk – Te vagy a nagymenő, aki bárkinek lyukat beszél a hasába! Neked pár sárkány meg se kottyan!

Ahogy vitatkoztak, és lökdösték egymást előre a barlang bejáratához, Sarolta, a sárkánymama fogadta őket.

–Üdv, fiúk! – kezdte mosolyogva – A barátnőitekért jöttetek? Salával játszanak a szobájában.

A három ifjú lovagnak remegett a térde, ahogy megpillantotta a hatalmas, zöld pikkelyes nősténysárkányt, aki akkora volt, mint egy családi ház. Sarolta nyájasan betessékelte őket Sala szobájába, ahol a sárkánygyerek és a három lány javában Activityzett. Sala éppen mutogatott , miközben a lányok találgatták, hogy mi lehet a film címe:

– Szörnyecskék!–  kezdte Betti – Nem! Szörny Rt.!

– Shrek… – mondta bizonytalanul Lili

–Igen! –kurjantott Sala – Te jössz, Lili!

– Sala, lányok! Vendégeitek vannak!– szakította félbe a játékot Sarolta, majd betolta a három fiút kölyke szobájába

– Szi… sziasztok! – kezdte Marci – Azért jöttünk, hogy….

–Kiszabadítsatok?  –nézett ki a szemüvege mögül Betti mosolyogva – Mi itt egyáltalán nem vagyunk rabok.

–Tudjuk... – felelte Laci – de, Hajni, neked otthon lenne a helyed…

–Nekem senki ne mondja meg, hol a helyem! – csattant fel a fekete hajú lány – Én gyerekorvos szeretnék lenni, nem egy buta szülőgép, aki harmincéves korára ősz hajú, fogatlan vénasszony lesz!

–És, biztos, hogy jó itt nektek? – kérdezte Márk

–Igen! – szedte össze Lili a bátorságát –Itt végre önmagunk lehetünk! Nem akar nekünk senki mindenáron segíteni azzal, hogy te ezt se tudod megcsinálni, azt se tudod megcsinálni…

–Oké, fiúk-lányok! – zárta le a vitát végül Sarolta – A barlangunk elég nagy, van benne három szoba, ahol a három pár négyszemközt beszélgethet. Marci, te Bettivel, menjetek a folyosó végi szobánkba! Laci és Hajni, ti a szemközti szobába mentek, és megbeszélitek, mit szeretnétek. Márk és Lili pedig a jobb szélső szobába mennek. Kellemes és akadálymentes hely, ti is nyugodtan beszélgessetek.

A három pár elvonult a szobákba, mire Sala és az édesanyja össszenéztek.

–Szerinted sikerülni fog a fiúknak meggyőzni a lányokat? – kérdezte a sárkánygyerek. Aranyosak a lányok, de már kezdenek idegesíteni.

–Én biztos vagyok benne. –mosolygott a sárkánymama, miközben Sámuel, a sárkánypapa éppen hazaért mancsában két jól meghízott birkával.

Eltelt jó három óra, mire a három pár egymással karöltve kijött a szobákból.

– Sikerült! – kezdte Marci – A varázsszó az volt: szeretlek!

–Igen! – folytatta Laci – És tiszteletben tartjuk, hogy ő mit szeretne. Én is szeretem Hajnit, de nem akarom még feleségül venni. Ő is tanulni szeretne, és ezt, remélem, az apja is megérti.

– Igaza van Lacinak.– bólintott Márk – Lili sokkal önállóbb, mint azt hittem volna. Nem törődök azzal, ki mit mond, én őt szeretem!

Sala, és a sárkányszülők mosolyogva nézték a hat embert, akik boldogan hagyták el a barlangot. Megváltozott körülöttük minden. Bettivel sokkal befogadóbban viselkedtek osztálytársai, és nem győzték kérdezni arról, milyen volt a sárkánybarlangban. Hajni édesapja is beleegyezett abba, hogy lánya továbbtanulhasson. Őt is felvették a gimnáziumba, ahol Betti tanult, és ahol osztálytársak és a legjobb barátnők lettek. Lili pedig végre önállóan végezhette a házimunkát, és csak akkor segítettek neki a szülei, amikor ő kérte.

Eljött a karácsony, és a három lány párjaikkal a sárkánybarlangban ünnepelt. Boldogan nyitották ki az ajándékdobozaikat, és együtt énekelték a Mennyből a sárkányangyalt.

 

 

 

 

Nem tudom, emlékeztek-e a Titkos völgy c. ausztrál mesesorozatra. Aki a 80-as, 90-es években volt gyerek, annak derenghet valami. Most ennek az ifjúsági sorozatnak fordítottam le az intró-dalszövegét.

Secret Valley Lyrics

I had a dream I could ride across the mountain top
Ride on the waves where the sea turns blue
Young trees, some trees
Rising till they touch the sky
I know a place where it all comes true

 

 

I know a valley, I know a valley
My secret valley the world has to see
One place for children welcome from around the world
Please come and share secret valley with me

 

Paris, London, Montreal and Amsterdam
so many friends that we want to know
from the hills of Spain and the city streets of Germany
I know a place where we all can go

 

I know a valley, I know a valley
My secret valley the world has to see
One place for children welcome from around the world
Please come and share secret valley with meeeeee.

 

Titkos völgy dalszöveg

 

Volt egy álmom: átnyargaltam a hegyeket,

És lovagoltam száz hullámon

Friss fák, nagy fák

megérintik ott az eget,

S tudom, e helyet hol találom.

 

Én titkos völgyem, szép titkos völgyem

Földkerekségnek is látnia kell,

Itt van egy hely világ minden gyermekének,

Tartsatok vélem, hát kalandra fel!

 

 

Párizs, London, Montreal és Amszterdam is,

Küldjön ezernyi jóbarátot,

Német utcák, Spanyolrszág száz dombja is,

Ezt a csodát ti is lássátok.

 

Én titkos völgyem, szép titkos völgyem

Földkerekségnek is látnia kell,

Itt van egy hely világ minden gyermekének,

Tartsatok vélem, hát kalandra fel!