Mesiko-szan álmai

Vizsga

 

Igor könnyűnek érezte magát. Nem nyomta már a golyóálló mellény, a rohamsisak, a málha és a gépfegyver súlya a testét, nem csípte az arcát se a szúrós szagú puskapor, se a metsző szél. Látta, ahogy a szürke füstfal egyre ritkásabb, egyre vékonyabb lesz, és a háború zord, gyilkos szmogját felváltja a béke fehér fellegekkel borított, kék egű, napfényes csendje.

Már csak emlék volt a tankok robaja, a puskaropogás, a felrobbanó bombák, taposóaknák és gránátok hangja, a parancsnokok ordítozása, a sebesült bajtársak sírása, fájdalmas nyögései, és hogy édesanyjuk után nyöszörögnek,

„Szegény anya!” – villant át az agyán –„ Hogy fogja elviselni, hogy már nem vagyok?”

– Hogy érted azt, hogy nem vagy? – kérdezte egy kedves, fiatal férfihang

Igor a hang irányába fordult, és megpillantott egy közepes termetű, vékony, sötétbarna hajú, szakállas embert, feje körül ragyogó, fehér fénnyel, tiszta, kék szemében bölcs megértéssel, kezében egy csukott könyvvel.

– Igor Sztyepánovics Sevcov, hogy érted azt, hogy nem vagy?

– Úgy értem… – habogta Igor – Úgy értem,  hogy meghaltam.

– Az csak a tested. Te most itt állsz előttem, és vizsgázol.

– Vizsgázom? – rezzent össze a tizenkilenc éves, fekete hajú fiatalember

– Nyugodj meg! – mondta a Mester – Ezeket az anyagokat már tanultad.

Igor, ha lehet, még jobban elbizonytalanodott. Sose volt jó tanuló, nem is szeretett tanulni. Nem akart olyan savanyú és unalmas alak lenni, mint bátyja, Jurij, a napokig tudott beszélni a baktériumok és a vírusok életéről, szaporodásáról és pusztulásáról. Jurijon kívül ez a téma senkit nem érdekelt a családban.

Ő, Igor, más volt. Ő élni és mozogni szeretett: kézilabdázott, jégkorongozott, birkózott, egyszóval a kihívásokat kereste. Ezért is jelentkezett katonának, meg azért is, hogy megmutassa ezeknek a fránya ukránoknak, hogy nem fain dolog az orosz medvével ujjat húzni.

– Akkor kezdhetjük? – kérdezte a Mester

– I… igen. – rettent fel gondolataiból Igor – Kezdhetjük.

– Első kérdés. kiben hiszel?

– Istenben… és Jézusban … és a Szentlélekben.

– És ez hány Isten?

–Három!

– Rossz válasz. Kapsz még egy esélyt. Mikor keresztet vetsz, azt hogyan teszed?

Igor szívére tette a kezét, majd felidézte magában:

– Az Atya, a Fiú és a Szentlélek…

– Na, és ez hány kereszt?

Igor nagy szemeket meresztett a Mesterre.

– Csak egy…

–És akkor hány isten van?

– Egy… – suttogta Igor

– Bizony, hogy egy! Egy Isten három személyében.

A volt katona értetlenül pislogott, miközben a Mester feltette a következő kérdést:

–Én ki vagyok?

– Valami tanár… talán egy szent? Jézusom! Bocsáss, meg, de nem tudom!

A Mester felkacagott:

– Most mondtad ki a nevemet, te bohó!

– Jézus? Te vagy az? – Igor térdre borult vizsgáztatója előtt

– Ki más lennék? – a Mester kezét nyújtotta a fiúnak, aki megpillantotta a csuklóján a szög ütötte sebeket.

–Bocsáss meg, Jézusom! – Igor reszketett, mint a nyárfalevél

– Már hogyne bocsájtanék meg! Harmadik kérdésemet fel se kell tennem, úgy látom.

Igor ugyanis lenézett a Földre, és látta a borzalmakat: a lerombolt házakat, a holttesteket, a gyermekeikért síró szülőket, az özvegyeket, a kórházakat.

– Ez a bajtársam, Grisa! – hőkölt egy fiatal férfi láttán, akinek feje véres fáslival volt bekötve, mellkasát ugyancsak kötések fedték, két lába pedig térd fölött hiányzott. Két nővér igyekezett beültetni egy kerekesszékbe.

– Édes Istenem! – Igor zokogásban tört ki – Ennek mikor lesz vége?

– Erre neked kell választ adnod. – felelt Jézus, mire a kezében lévő könyv kinyílt, és Igor előtt elsötétedett minden. Érdezte, hogy zuhan egyre sebesebben, mikor meghallott egy hangot.

– Igor, ébredj!

A fiatalember felnyitotta a szemét. Szülei mosolyogtak rá. Körülnézett, és látta, hogy kórházi ágyban fekszik. Kezei, lábai, ujjai hál’ Istennek, megvoltak, mellkasát és hasát viszont kötések fedték.

– Pár hét, és hazajöhetsz. – mondta mosolyogva az apja

– Igen! – bólintott az anyja is – És ezt Jurij bátyádnak köszönheted.

– Jurij? – Igor nagy szemeket meresztett

– Ő fejlesztett ki egy olyan vírust, ami megölte a sebeidet elfertőző baktériumokat. Ha nincs az ő tudása, téged már temetnénk.

– Köszönöm! – Igor szeme könnybe lábadt–  És Neked is köszönöm, Uram! Ennél jobb vizsgajegyet nem is kaphattam volna!

 

 

 

Megkezdődött nálunk az űrhajós kiképzés. Ennek tuszteletére fogadjátok szeretettel mai versemet:

Űrmagyar

Bátor Pityu indul a nagy világűrbe,

Álmot dédelgetve, nagy célokat tűzve,

Célja, hogy idegen bolygókat keressen,

Ismeretlen létformákkal ismerkedjen.

 

Gépe ülésében ott a hátizsákja,

Felfújható bogrács, instant gulyás-tápja,

És ha kínzó honvágy a lelkébe marna,

Cédén Lagzi Lajcsi zenéjét hallgatja.

 

Túlélőkészletben jófajta kisüsti,

Kóma esetén tud bitang nagyot ütni,

Ezenkívül vírus ellen ható fegyver,

Ismeri hatását minden magyar ember.

 

Száguld a RACKA-1, a szuper úrhajó

Fejlesztések csúcsa, ez nem vitatható,

Pálinka, Unicum, mi motorját hajtja,

Sok külföldi tudós csodálkozik rajta.

 

Egy kalappal, Pityu, hazánk büszkesége!

Megismeri neved űrlényeknek népe!

Ha találsz majd űrlényt, kínáld pálinkával,

Megkóstolja, s fogad igaz barátsággal.

A harmadik világháború már a nyakunkon van. Egyre-másra hallunk terrortámadásokról, az ISIS nevű terrorállam kegyetlenkedéseiről, menekülthullámokról, melynek hatására az európai államokban egyre inkább felerősödnek a nacionalista eszmék. Véleményem szerint ez egy harmadik világháborúba fog torkollani, melynek során az atomot sem fogják kímélni a civil lakosságtól. De kik a terroristák? Kik a politikai vezetők, akik kezében van a fegyver? Kik a maffiózók, akik a háborús feleket fegyverekkel, lőszerrel látják el, aminek cserébe  pénzt kapnak. Sok pénzt. Név szerint nem tudom és nem is akarom megnevezni őket, de egyet tudok róluk: ép, egészséges férfiak. A történelmet eddig ők alakították, az általam bemutatott III. világháború utáni világot viszont azok fogják irányítani, akik lehettek bármilyen intelligensek, bármilyen jószándékúak, a történelem során semmi beleszólásuk nem volt a világ sorsába: a fogyatékkal élő nők. Egy új fogalom alakul ki: az invalidofeminizmus, mely azt hirdeti: minden hatalmat a fogyatékkal élő nők kezébe! Abszurdnak hangzik, tudom, de hadd vázoljak fel most egy ilyen világot, ami bizonyos értelemben valóban SOKKolónak fog tűnni. Kezdődjék hát a 

SOKK
(Egy életidegen történet)

A tizenhat esztendős Wass Károlynak mindent megadott a sors, hogy élete boldog, vagy legalábbis irigylésre méltó legyen. Szülei sokat kerestek, így ő mindent megkapott, amit csak szeme-szája kívánt. Saját lakása, Audija, plazmatévéje, háro, számítógépe, de még jakuzzija is volt, amiben hétvégenként a barátait fogadhatta. Magas, barna, hajú, kék szemű, sportos alkatú fiú lévén iskolájának szinte valamennyi lány tanulója arról ábrándozott, hogy ő lesz majd az élete párja.

Őt azonban nem igazán érdekelték a lányok, gondolván,. hogy a nők alacsonyabb rendűek a férfiaknál, és csak arra valók, hogy a férfi... szóval arra. Úgy gondolta, hogyha elvégzi az iskolát, úgyis világvezető , mondjuk a Világbank elnöke vagy ENSZ főtitkár lesz, elvesz egy dögös macát, (akinek teljesen mindegy, milyen a szellemi képessége, mert véleménye szerint a nők úgyis ostobák), és, ha ráun, akkor majd lecseréli.  Kitűnő bizonyítvány, kitűnő kapcsolatok kitűnő külső... véleménye szerint ez a siker záloga. Ezért természetesen tett is: a haveri kapcsolatok ápolása mellett szorgalmasan tanult, napi 5 órát is, ha kellett, és lazításként konditerembe járt.
Sok barátja volt, akik, bár tudták róla, hogy eléggé öntelt és narcisztikus, a külseje, humora és a magabiztossága miatt mindent megbocsájtottak neki. Főleg, ha hétvégenként egy kis bulira,   jakuzzizásra hívta őket, vagy lányokat hozott fel nekik. Népszerűségének persze megvolt az árnyoldala is: az irigyei sokszor űztek gúnyt belőle a háta mögött, azzal élcelődvén, hogy "Karesz biztos a Kriptonról jött, vagy hogy: Íme az Übermensch!"

Egyik nap osztályfőnöki órán Szokolainé Kövecses Sára tanárnő, vagy ahogy Kareszék hívták, a "Tupírliba" az esélyegyenlőségről kezdett beszélni, amit Karesz egy teljesen ostoba és fölösleges témának tartott, amivel csak az üresfejű politikusok szoktak vagdalkózni.  Ennek a véleményének hangot is adott. Jelentkezett, és beszélt:
--Tanárnő! Szerintem semmi értelme segíteni azokat, akik mások , mint mi csak azért mert mások. --Ezt kifejtenéd, kedves Karesz?-- nyitotta nagyra a szemét a "Tupírliba", és így elég mókás arckifejezése lett
--Rendben.-- kezdte Karesz , hangjában a fölényesség érzetével-- Itt vannak például a feketék. Náluk is van rasszizmus, úgy tartják, hogy ők különbek a fehéreknél. Persze, van,a miben ők talán jobbak nálunk: ilyen a sport. Amerikában a legtöbb bokszoló és kosaras niigg... bocsánat, fekete, de  mi, fehérek, jóval intelligensebbek vagyunk náluk.
--Ezt mondani mernéd Neil deGrass Tyson-nak is?-- kérdezte a tanárnő, bár magában pironkodott, hogy negyven éves fejjel megint vitába száll egy tizenhat éves zöldfülűvel.
--Azt se tudom, ki az.-- vonta meg a vállát a fiú, majd folytatta-- De itt vannak a cigányok. Koszos, mocskos, putrilakó csürhe, akik csak arra pályáznák, hogy felvehessék a segélyeket. Mégis lenéznek minket, "gádzsó"-nak, azaz parasztnak hívnak bennünket, és eszük ágában sincs dolgozni.
Erre Karesz barátai tapsolni kezdtek, és bólogatva mondogatták, hogy ez mennyire igaz. Karesz azonban nem hagyta abba.
--Aztán itt vannak a kilincsorrúak...-- a srác padtársa és azok, akik körülöttük ültek pukkadozni kezdtek a nevetéstől.
A tanárnő arca égővörös lett, hiszen ő maga is zsidó származású volt. Maradék tekintélyét összeszedve, kiabálni kezdett.
--Elég legyen! Azért hoztam fel ezt a témát, mert új osztálytársat kaptok. A kisegítő iskolából jelentkezett át, mert tanulmányi eredményei és egy felmérés alapján mutatott szellemi képességei lehetővé teszik neki, hogy normális gimnáziumban tanuljon. Üdvözöljétek Pruhudzky Máriát, azaz Marcsit!

Karesz elgondolkodott. Még ilyen hülye nevet! Isten tudja, miféle lengyel-zsidó családból származhat az a szerencsétlen? És miért kellett a Tupírlibának felhozni bevezető témának az esélyegyenlőséget? Kisegítő iskolás? Akkor mit keres az ő szuperelit gimijükben?


Kinyílt az ajtó, és a Prohudzky Mária nevű tanuló belépett. Pontosabban nagy nehezen bevonszolta magát, egyik szürke ortopédcipős lábát a másik után húzva. Barnás, seszínű , göndör haja rövidre volt vágva, bézs színű, vastag, sok dioptriás szemüveget, rövid ujjú felsőrészt és fekete szövetnadrágot viselt, reszkető kezeit pedig természetellenes pózban tartotta maga előtt. A tetejébe nyála lecsorgott az állán egyenesen a blúzára, és, amerre ment, kellemetlen, szúrós izzadságszag kísérte.


Karesz, és a többiek is undorral vegyes döbbenettel az arcukon követték a szemükkel, merre megy ez a súlyosan fogyatékos teremtés. Azok, akik egyedül ültek, tiltakozólag tették maguk mellé a táskáikat, azzal, hogy ez a hely foglalt, ők nem akarnak egy ilyen padtársat.
Végül is sikerült leülnie az egyik hátsó padba, mire Kövecses tanárnő megkérte, hogy mondjon magáról pár szót. Marcsi nagy nehezen felállt, és vontatottan, alig érthetően beszélni kezdett.
A "r" betűt egyáltalán nem tudta kimondani, és a "gy" betűt is inkább "j"-nek, a "cs"-t pedig "s"-nek ejtette. Kiderült, hogy a Szent Szűz Szíve Kollégium lakója.
A többiek nem győztek sugdosni.
--Szent Szűz Szíve?-- kezdte egy lány-- Az egy lelencház.
--Miért? Nincs apja se anyja?-- kérdezte a barátnője
--Biztos, hogy vannak szülei, csak nem kellett nekik.
--Ha nekem lenne ilyen gyerekem, tuti, hogy én is intézetbe adnám.--szólalt meg egy harmadik fruska a hátuk mögött

A fiúk inkább a beszédén poénkodtak, kifigurázva, hogy hogyan ejti a nevét. Nem győztek nevetgélni, valahányszor beszélni kezdett a szerencsétlen teremtés.
Másnap, mikor Marcsi belépett, látta, ahogy Karesz és barátai őt utánozzák. Nyíri Gergő, Karesz egyik állandó csatlósa  befelé állította lábfejeit, kis terpeszbe állt, hogy térdei befelé nézzenek, könyökét és csuklóját mereven begörbítette, és úgy tett néhány csámpás lépést.
--Nööö, ki vajogg? Pohuszki Máia vajo...ok!
A többiek természetesen jót kacagtak, mire Karesz elkezdte:
--Nem jó! Úgy ejtsd a "po"-t, mintha köpnél! Így e: "Po-huszki Májia vajogg!
--Po--huszki Máia vajoggg...-- ismételte meg Gergő úgy, ahogy Karesz tanácsolta neki, mire a körülöttük lévő másik négy fiú harsány hahotában tört ki. Valahányszor előadta Gergő ezt a mutatványát, a többiek szinte már gépiesen röhögtek rajta
--Hé, nézzétek!-- kiáltott fel egy harmadik, Zöld Zsolt nevezetű--Ott van, minket néz!
--Ne is törődj vele, Zöldike!-- vont vállat Karesz-- Úgyse tud mit csinálni!
Zsolti ki nem állhatta ezt a becenevét, de nem mert szólni, mert félt, hogy kiesik Karesz kegyeiből.

Becsengettek, és elkezdődött a tanítás. Aztán jött a többi tanóra is. Az "új lány" is felet és velük együtt írta a dolgozatokat. Mindig közepes vagy jó osztályzatot kapott, amin a többiek csodálkoztak is. "Akkor mégse lehet olyan hülye..." gondolták.Egy fizikaóra alkalmával, amit a "Tupírliba" tartott, megkérdezte,hogy tudja-e valaki, hogy ki Neil DeGrass Tyson. Valamennyi diák csendben ült, mire Marcsi a hátsó padban feltette remegő kezét, és megszólalt jó hangosan:
--Fekete bő'ű asztlofizukus! Van neki műso'a a NatGeón! Tö'ténetek a viágejetemlől! Najon jól mesél!
A tanárnő csak annyit mondott:
--Ez így van.
Semmi dicséret, semmi kis ötös, vagy ilyesmi, az óra ment tovább. Ezután egy matekóra következett, amin Illés Aranka tanárnő kiosztotta a dolgozatokat. A Kareszé természetesen jeles volt, csakúgy, mint legközelebbi barátaié. Marcsi csak négyest kapott a dolgozatára, jóllehet, egy szál hibát se vétett benne. 
Ez a negyvenöt perc alatt nem hagyta nyugodni, majd, mikor vége lett az órának, odavonszolta magát a tanárnőhöz, és elkezdte:
--Tanálnő! Hojhoj sak jó?! Amiko' hibáhl'an?
--Puskáztál, és örülj, hogy nem kaptál rá elégtelent!-- húzta fel az orrát a vékony, festett fekete hajú, fehér bőrű fiatalasszony
--De neeeem puskászta-am!-- Marcsi artiluálatlanul odítani, majd zokogni kezdett nagy hangon, hogy taknya-nyála-könnye egyben volt.
--Elhallgass, nyomorék!-- húzta fel az orrát a matektanár-- Különben mész  az igazgatóhoz, és mehetsz vissza a gyogyósok közé!
Marcsi egész testében megremegett. Próbálta csillapítani a dühét, majd, ahogy kacska lábaitól  tellett, olyan gyorsan ment a mosdóba, hogy lehűtse az arcát hideg vízzel.
Ezt az esetet Karesz is látta, és számára egyre kevésbé volt szimpatikus a súlyosan mozgássérült lány. "Mégis, mit képzel magáról ez a nyommer? Örüljön, hogy nem bukik meg. És még reklamál a szép Illés tanárnőnél? Az ilyennek élni is bűn!"Ez az utolsó gondolat szöget ütött Karesz fejében. Mi lenne, ha megölné a nyomorék lányt? Lehetőleg úgy, hogy balesetnek tűnjön. De ha ki is derülne, hogy ő ölte meg, ugyan ki vonná felelősségre? Szerinte még örülnének is neki, hogy ettől a világcsúfja szörnyetegtől, ettől a gusztustalanságtól megszabadítja az iskolát,... és az emberiséget. 

Marcsi ekkorra már lehűtötte magát, és kezdte elfogadni a sorsát. A következő óra biológia volt, amit a földszinti bioszteremben tartottak. Mivel az iskolában nem volt lift, kénytelen lett az első emeletről megindult lefelé a lépcsőn. Lassan, egyik lábát a másik után téve, imbolyogva a korlátba szorosan kapaszkodva igyekezett lefelé, és észre se vette, hogy Karesz mögé került. A fiúnak több se kellett! Mikor a lány elengedte a korlátot, egy jó nagy lökés a keresztcsontjára, mire a mozgássérült teremtés elesett, és gurulva bucskázott le a lépcső aljáig. Az esetet néhány zúzódással megúszta, de alig tudott felállni. Ekkor egy ráncos, eres kéz ragadta meg a karját, és segítette fel. A kéz az idősödő Szűcs József tanár úrhoz tartozott, aki földrajzot és testnevelést tanított.
--Mi történt?--kérdezte , mire a lány helyett Karesz válaszolt
--Megcsúszóott.A lány nem szólt semmit, nem akart "árulkodós Júdás" lenn, meg ha mondaná is, hogy mi történt valójában, ki hinne neki?  Karesz az iskola vezérbikája, a népszerű srác, ő meg csak egy... ebbe inkább ne is menjünk bele!
--És, gondolom, te segíteni próbáltál volna neki.-- tette fel az idős testnevelő tanár
--I...igen.-- válaszolt a fiú képmutatóan
--Az derék dolog--válaszolt az idős ember-- Mert beszédem van veled, kedves Karesz. Gyere velem, kérlek!
Erre az idős, szakállas tanár bácsi és a magas, barna kék szemű srác magára hagyták Marcsit, kettesben a bámészkodó diáktömeggel.
A folyosó végén Szűcs tanár úr az iskola alakuló amerikai focicsapatáról kezdett el beszélni.
--Amerikai foci?-- csillant fel Karesz szeme, nem titkolván, hogy őt , bizony érdekli a dolog. Sok amerikai filmet látott ugyanis, amiben azt látta, hogy a gimnáziumok amerikai focistái a fiatalság krémjei, és ha még nem is tanulnak valami jól, akkor is simán felveszik őket a legjobb egyetemekre. Meg aztán szerette a komoly kihívásokat, ahol megcsillogtathatta erejét és tudását, ez a sport pedig (szerinte) pontosan erről szólt.

--Igen, fiam. Arra gondoltam, hogy az iskola szép szál, erős legényeiből egy jó kis, ütős csapatot lehetne verbuválni Tiszazugi Titánok néven, és te lehetnél az irányító.
"Irányító?" --gondolta a fiú--"A legfontosabb poszt. Az irányítónak mindig észnél kell lennie, kit mikor és hogyan hoz játékba. Ő a támadósor szíve-lelke. Gyakorlatilag a csapatkapitány."
--Természetesen vállalom-- bólintott rá lelksen a srác


Vége lettt a tanításnak. Marcsi visszatért a Szent Szűz Szíve kollégiumba, hogy megbeszélje a napját pártfogójával, Zsuzsanna nővérrel.  A harmincas évei elején járó, nagy szemű, szép arcú apáca megértően hallgatta végig védence sirámait.
--Tudod te is, hogy az egészségesek világában nem könnyű fogyatékkal élőként érvényesülni.--mondta végül-- És ez a Karesz és a többi diáktársad még fiatal, és ezt nem fogják fel
--É' a taná'ok..? Őkh má' feenőttek... De ők see?
--Sajnos ez van.--érintette meg gyengéden a lány karját az apáca--Leginkább azok mennek el tanárnak, akik lélekben még maguk is gyerekek. Gyerekek, akik azt szeretik játszani, hogy téged, szeretlek, ezért kivételezek veled, téged nem szeretlek, ezért ha meg is gebedsz, akkor se adok neked ötöst. Olyan ez, mint mikor egy öt-hatéves kislány a babáival játszik. Csak a tanárok a diákokat kezelik játékbabaként. Ez ellen, meg, mondtam már, hogy semmit nem lehet tenni, hiszen akár a tojást vágják a kőhöz, akár a követ a tojáshoz, mindig a diák jár pórul. Csak annyit tehetsz, hogy vagy megszoksz, vagy megszöksz. De, ha át is mennél, más "normál" iskolába, ott is ugyanez várna rád. 
Marcsi szomorúan bólintott, majd elbúcsúzott Zsuzsanna nővértől, levánszorgott a kollégium könyvtárába, hogy megcsinálja a leckéjét (amihez nem nagyon fűlt a foga), és olvasgasson.


A lány szeretett olvasni. A könyvek olyan barátok, akik nem piszkálják az embert, nem csúfolják és nem beszélik ki a háta mögött. Mindenfélét szeretett olvasni: regénytől kezdve, lexikonokon keresztül, egészen az ezoterikus írásokig. Ez utóbbi különösen érdekelte mostanság, főleg a vudu-mágia, amit az Újvilágba behurcolt fekete bőrű rabszolgák honosítottak meg, különösen Hondurason, Haitiben és más, közép-amerikai országokban. Marcsi tudott azonosulni a régi idők rabszolgáival, hiszen őhozzá hasonlóan, elnyomásban éltek, nem tekintették őket embernek. Lecke után kézműves szakkörre ment, ahol bábukat készítettek rongyokból, papírmaséból... és viaszból.

Megkezdődtek a Tiszazugi Titánok edzései. Karesz remek irányítónak bizonyult, passzai pontosak voltak, utasításai egyértelműek, és még a tőle legtávolabb álló csatárt is pontszerző helyzetbe tudta hozni.Edzője is és csapattársai is elismerően beszéltek teljesítményéről, és a lányok, ha lehet, még jobban oda voltak érte. Messze nem volt még vége a tanévnek, de a "Jó tanuló, jó sportoló " diáknak járó kitüntetést már borítékolták neki. A tanulást és az edzést is komolyan vette, de nem tett le arról a szándékáról, hogy megszabadul Marcsitól. A lány ugyan hozzá se szólt, mégis, a látványa, a szaga...szerinte  olyan volt az a nyomorék teremtés, mint az iskolában, mint egy gennyes kelés egy szép arcon. Egyre szimpatikusabb lett számára az a bizonyos kefebajszos, karlengető bácsi, aki 1945 április 30-ig élt, és aki a fogyatékkal élőkön teszteltette a gázkamrákat.
Megfigyelte, hogy a lány ebéd után vesz be valamilyen tablettát.
--Az ilyen nyommereknek mindig van olyan gyógyszerük, ami nélkül megdöglenének."--gondolta--"Biztos ez lesz az."
Kihasználta az alkalmat, mikor Marcsi a mosdóba ment, és ellopta a tablettás dobozát. Aztábn várt. Várt egy napot. Várt két napot, és semmi. A mozgásssérült teremtés ugyanúgy járt iskolába, mint eddig, még csak nem is hiányolta a tablettás dobozt, ami szörnyen bosszantotta a Titánok irányítóját.
Éppen vége lett a tanításnak, amikor már nem bírta tovább.
--Hé, Nyomi!-- kezdte, mikor a lány éppen a táskáját igyekezett feltenni a hátára.
Marcsi nem is figyelt oda. A fiút ez még jobban dühítette.
--Nyommer, bagózz ide, ha hozzád beszélek!-- a fiú itt már kiabált, de a sérült lány ügyet se vetett rá, úgy ment a terem ajtaja felé.
Karesz dühében felkapta a tolltartóját, és a lány fejéhez vágta.
Marcsi erre megfordult.
--Ha hozzád beszélek, te idióta, köteles vagy meghallgatni!-- ordította a fiú--Nemcsak béna, de süket is vagy?
--Van nevem ih...
--Azt lesz...om! Te csak egy értéktelen senki vagy, egy nyommer, akinek semmi keresnivalója ebben a gimiben. Ha nem takarodsz el innen legkésőbb az év végéig, kicsinállak! 
--Egy szóa se szóok hozzá' Ne'is vajok a közeedben. Méis, mi bajod ve'em?
--Hogy mi bajom van veled? Az , hogy itt vagy. Hogy nap mint nap el kell viselnem az undorító látványodat, a nyáladzásodat, a bűzödet. Hétvégén meccsünk lesz , és nem tudok koncentrálni, mert ha rád gondolok, a hányinger kerülget. Ha nem mész vissza a gyogyóba, akkor...
--Megö'sz? --Marcsi is kiabálni kezdett--A sak megvá'tah henne!Sze'inted tehetek ahhó. hoj ilyen vajokh? Nem kéh'tem, hoj hejün bahátok, de aht se, hoj sój ho..ámm! É'ni és é'ni hajni!
--De te nem hagysz élni a látványoddal, hülye, nyomorék p..csa!
--Akkó' ne nézz 'ám!--replikázott Marcsi-- Ne' kell fe'eségü' venned!
--Ha te lennél az egyetlen nő a világon, akkor se kellenéll! Inkább meleg lennék!--Kareszt mér nem érdekelte, hogy undorodik a lánytól, annyira dühös volt, hogy csak Szűcs tanár úr  érkezése akadályozta meg abban, hogy összeverje a szerencsétlent.. 
--Én is téged, Ka'csika! én is téghed!-- mondta Marcsi-- És ké'em vissza a cuko'kás doboozm,a', amit kö'csönvetté'
"Szóval csak cukorka volt? Tehát lóvá tett ez a nyomorék fattyú!"
--Ezt keresed?-- vette elő a farmerja zsebéből a lány cukros szelencéjét, majd tehetetlen dühében a földhöz vágta, és rá is taposott
--Karesz!--a tanár úr rosszallóan csóválta a fejét-- Ez nagyon nem szép dolog a Tiszazugi Titánok irányítójától. Most felveszed azt a dobozt, visszaadod neki, és bocsánatot kérsz.
Karesz felvette a dobozt, amin egy karcolás se esett, hiába taposott is rá, odaadta a lánynak, majd annyit mondott:
--Elnézést, tanár úr, legközelebb uralkodni fogok magamon.
--Nem tőlem kell elnézést kérned--felelt dohányzástól rekedtes, mély hangján a földrajz- és testnevelő tanár--Hanem Marcsitól. És nem elnézést, hanem bocsánatot.--Jó... bocsánat...-- mormolta kelletlenül a fiú, mire a lány bólintott, hogy elfogadja a bocsánatkérést.
Valójában azonban csak azért fogadta el, mert nem akart nagy ügyet csinálni ebből a dologból. Valójában nem tudott szívből megbocsájtani az őt terrorizáló, nap mint nap megalázó srácnak, akiről tudta, hogy  szívesen meg is ölné. Ez a cukorkás doboz valóban egy csapda volt, direkt ő álcázta életmentő gyógyszernek azt a doboz mentolos drazsét, hogy igazolást kapjon sejtéséről, mi szerint a fiúnak gyilkos hajlamai vannak. Meg aztán Karesz amúgy se azért kért bocsánatot, mert bármit is komolyan megbánt volna, mindössze csak azért, mert Szűcs tanár úr erre kényszerítette.
Tanítás után Zsuzsanna nővérnek tett amolyan "gyónás-t", hogy nem megy neki az a dolog, hogy az ellenségnek való megbocsájtás.
--Nehéz dolog is az.-- sóhajtotta az apáca-- Tudod mit? Feloldalak a bűneid alól, és penitenciaként mondj el egy Miatyánkot, egy Üdvözlégyet, és csinálj valami szépet a kézműves szakkörön.
Marcsi úgy is tett. Elment a kollégium kápolnájába imádkozni. Mikor az Üdvözlégyet mormolta, kissé szemrehányóan tekintett az Isten Anyjára, aki ugyanazt a nevet viselte , mint ő, hogy miért nem segít legalább egy kicsit az ő druszájának legalább egy kis enyhet adjon abban a sok szenvedésben, amik őt Prohudzky Máriát nap mint nap érik.Lehet, hogy már ezért is bűnös, de ha Isten irgalma végtelen, akkor megbocsájtja ezt is, és azt a tettét is, amit ezután fog végrehajtani. 


A kolostor, ami a Szent Szűz Szíve Kollégiumot is üzemeltette, félig-meddig önellátó gazdálodára volt berendezkedve. Ez azt jelentette, hogy volt külön veteményeskertje, szőleje, amit a lakók gondoztak... és baromfiudvara. A baromfiudvarban pedig éppenséggel élt egy fekete kakas, aminek kellemetlen, éles, rikácsoló kukorékolása nagyon idegesítette a kollégium lakóit. Marcsi ezért arra kérte a konyhás apácát, Gréta nővért, hogy legyen ebből a fekete kakasból vasárnapi húsleves. A kövér apáca örömmel beleegyezett, hiszen ő maga is szerette a kakashúslevest., így vasárnap a fekete biovekker a kollégium konyháján végezte pályafutását. Marcsinak sikerült az áldozat egyik fekete tollát elkérnie az egyik kisegítőtől, és a levesadagjából is megtartott egy csontot. Csípett egy kis durvára tört sót is a sótartóból
Sárga rózsa tövisét a kolostor kertjéből, kristályos ként pedig az iskola kémia szertártárából csórt, amikor a kapatos Dorogi tanár úr éppen elbóbiskolt óra után.
Újabb kézműves óra következet a kollégiumban, és neki sikerült ezeket az összetevőket egy bőrzacskóba bevarrni. Ezek a szakkörök jót tettek a mozgáskoordinációjának, kezei már nem reszkettek annyira, így egész csinos kis batyut össze tudott fércelni. A másik dolog pedig, ami motiválta, az maga volt a cél.
Aznap este kiment a kollégium kertjébe, elmondta a varázsigéket, majd nyugovóra tért

(Köszönet ennek az oldalnak:http://www.voodoo-vilag.eoldal.hu/cikkek/gyakorlati-resz/)