M.Laurens • Blogja
SzemélyesHATVANEGY+1 (születésnapomra)
M.Laurens
HATVANEGY+1
-Születésnapomra-
Hát hogymint vagy otthon Miklóskám?
vajon gondolsz e még néha rám?
Gondolsz az elmúlt éveidre,
mi friss dért hozott vén fejedre.
Vajon fújod e már a gyertyát,
mind a rengeteg-rengeteg szált,
s ünnepeled e még önmagad,
most, hogy már hullajtod a hajad.
Vagy szép csendben beletörődtél,
hogy csak annyi vagy, ami lettél?
A tűz aludni tért-e benned,
hol vánkosod már megvetetted?
Él e még benned az emberség,
kitartás és kellő tisztesség,
hogy fehér lapra őszintén írj,
és ha fáj a sorsod: bátran sírj.
S mondd hát, a szíved bírja e még,
a sok foldozást: még nem elég?
Gondoltál e már feladásra?
Fájdalmat, gondot hagyni hátra.
Vagy felállsz ma is még ezerszer
pörölni falakkal - még egyszer-.
Éltessen hát, ki reád vigyáz,
hogy szeretteid ne érje gyász,
Cipeled még tovább a sorsod,
míg van ember ki tőled boldog.
S élj amíg csak a tested bírja,
mely e sorokat most is írta.
(újraköltve: 2014 április 26)
LENNI SZAPPANFOLYÓ!
M.Laurens
LENNI SZAPPANFOLYÓ
Mostanában nemigen járok vásárolgatni, főleg nem messze a lakhelyemtől, ezért maga a történet elég régi, a kilencvenes évekből való, amikor megnyílt az első fővárosi kínai-piac a Józsefvárosban.
A kispénzű emberek itt mindent megvásárolhattak, a zsebükhöz mért árakon. Mi mosószert és hajsampont szerettünk volna venni, mert akkoriban meglehetősen drága volt a sok flancos, márkás termék. Nekünk pedig megfelelt volna az olcsóbb is, mert a kamasz fiamra az asszony már alig győzte mosni a nadrágot, és a randik is mindig hajmosással hajbelövéssel kezdődtek. Így hát nézelődve, keresgélve lökdösődtünk a standok közötti szűk helyen. Az egyik soron végre megláttuk, amit kerestünk.
— Itt meg kell állnom egy pillanatra a fiatalabb olvasók kedvéért, tudni illik a történet idején, 1993-ban még a legtöbb háztartásban márkásabb, de hagyományos szappant használtak; legfeljebb a közintézmények és nyilvános helyeken találhattunk a mára már annyira elterjedt folyékony szappanokat. —
A bódé homályában apró töpörödött bácsika ült, valamit nyamnyogva hat vagy hét foga között. Egy darabig csak figyelt, majd fölállva, mosollyal arcán, barátságosan jött oda hozzám, és segítőkészen máris hadart, a polc felé mutogatva.
— Ocsóó! Nagyon ocsóó!
Mondanom sem kellett, hogy eddig én is eljutottam, de fogalmam sem volt, hogy a kisszék-hátán-balerina a csákós-gereblyével mit is jelenthet, ezért kezembe vettem egy flakont és ráböktem az ujjammal.
— Ez micsoda? — a közérthetőség kedvéért magamra böktem — Én lenni vásárló!
A kis kínai láthatólag erősen gondolkodott, hogy mit is akarok, majd vigyorogva megszólalt:
— Te nem lenyelni! Nem beléd kell rakod! Nem megenni, fúj!
Fújtam egy nagyot, ahogy mondta, nyeltem egyet, és újra nekifutottam a mutogatósdinak.
— Én vásárló! — böktem a mellkasomra. — Te kicsi kínai!
Erős bólogatással konstatálta, hogy eddig minden rendben van, tud követni.
— Ez pedig mifene? — böktem nagyot a flakonra.
— Ocsóó! Nagyon ocsóó! — jött szinte azonnal a válasz.
Mostanra már kezdtem azt hinni, hogy menten felrobbanok, de türelmes és kitartó ember lévén, újra nekifutottam a feladatnak:
— Én nevem vásárló… Tied név kínai… Ennek az izének — itt akkurátusan megráztam a flakont — a neve mifene?
Kicsit megszeppent a nagy böködés közben, és hívta a feleségét, aki készségesen végig bólogatta az immár négyesre bővült mutogatást: én, te, te-feleség, mifene. Az asszony igen bölcs lehetett, mert percekig csak mahjongozott a szavakkal a kontya alatt. Láthatólag ott hordta a család összes tehetségét és vélhető nyelvtudását. Végül felderült:
— Ááá, mifene neve! — s bólogatott, hogy a megfejtés elkészült. — Mifene lenni Jiencsi-féncáo.
No, ettől sokkal okosabb lettem. Nem elég, hogy elolvasni sem tudtam, de most-már kiejteni sem. Kétségbeesésemben kezdtem visszatenni a polcra a sűrű pasztaszerűvel töltött flakont. Az asszony látva a mozdulatot, ami láthatólag az üzlet meghiúsulásával fenyegetett, nagy hirtelen mellém lépve megszólalt:
— Jiencsi-féncáo-mifene lenni száppánfolyó — és bájosan mosolygott rám az óriási nyelvtudása mögül.
— Szappanfolyó? — kérdeztem rá még egyszer. — Olyan, mint mondjuk a Jangce? — közben kezemmel hullámokat rajzoltam.
— Ígén , ígén. Jiencsi-féncáo-mifene-száppánflyó-Jangce. Az lenni mi mondol. De ocsóó!
Az asszony mosolygott, és ujjaimat rázárva a flakonra, odakiáltott a férjének:
— Mifene szapanfolyó fizetkettóó! — kiscsit közelebb hajolt, és fülembe súgta — De te most kapol tolem három! — és rám kacsintott.
HATVANEGY
M.Laurens
HATVANEGY
-Születésnapomra-
Hát hogymint vagy otthon Miklóskám?
vajon gondolsz e még néha rám?
Gondolsz az elmúlt hatvanegyre,
mi friss dért hozott vén fejedre.
Vajon fújod e már a gyertyát,
mind a rengeteg, hatvanegy szállt,
s ünnepeled e még önmagad,
most hogy hullatod a hajad.
Vagy szép csendben beletörődtél,
hogy csak annyi vagy, ami lettél?
A tűz aludni tért-e benned,
hol vánkosod már megvetetted?
Van e még benned emberség,
kitartás és kellő tisztesség,
hogy fehér lapra őszintén írj,
és ha fáj a sorsod, akkor sírj.
S mondd hát, a szíved bírja e még,
a sok foldozást. Még nem elég?
Gondoltál e már feladásra,
fájdalmat, gondot hagyni hátra?
Vagy felállsz még ma is ezerszer
pörölni falakkal - még egyszer-.
Éltessen, aki reád vigyáz,
hogy szeretteid ne érje gyász,
Cipeled még tovább a sorsod,
míg van ember ki tőled boldog,
S élj amíg csak a tested bírja,
mely e sorokat is leírta.
( Pest-Buda 2013. április 27. )
ÉJJELI LÁTOGATÓ
M.Laurens
ÉJJELI LÁTOGATÓ
Mozdulatlan kezeimben őrizlek,
Asztalomon sápatag gyertyafény.
Álmosan reszkető árnya billeg,
Hunyorogva nyújtózik, álmos szegény.
Tündér álmában bekopogok hozzád,
- faladra kis csillagokat rajzol -
meleg fénybe borítja csepp orcád
nincs most aki felsír: csendben mosolygol.
Halk sóhajba fordul megbékélt álmod,
a csepp marok virágként kitárul,
halkan kiosonok, álmod féltve,
félek, a gyertyám fénye még elárul.
( Pest-Buda 2013. ápriliss 25.)
Készült az "Írunk megadott szavakkal verset! " topic feladványa nyomán.
szavak: Mozdulatlan, őrizlek, nyújtózik, borítja, kezeimben, sóhajba,
bekopogok, marok, asztalomon, felsír, rajzol.