M.Laurens • Blogja

M.Laurens 

HATVANEGY+1

-Születésnapomra-

Hát hogymint vagy otthon Miklóskám?

vajon gondolsz e még néha rám?

Gondolsz az elmúlt éveidre,

mi friss dért hozott vén fejedre.

Vajon fújod e már a gyertyát,

mind a rengeteg-rengeteg szált,

s ünnepeled e még önmagad,

most, hogy már hullajtod a hajad.

Vagy szép csendben beletörődtél,

hogy csak annyi vagy, ami lettél?

A tűz aludni tért-e benned,

hol vánkosod már megvetetted?

Él e még benned az emberség,

kitartás és kellő tisztesség,

hogy fehér lapra őszintén írj,

és ha fáj a sorsod: bátran sírj.

S mondd hát, a szíved bírja e még,

a sok foldozást: még nem elég?

Gondoltál e már feladásra?

Fájdalmat, gondot hagyni hátra.

Vagy felállsz ma is még ezerszer

pörölni falakkal - még egyszer-.

Éltessen hát, ki reád vigyáz,

hogy szeretteid ne érje gyász,

Cipeled még tovább a sorsod,

míg van ember ki tőled boldog.

S élj amíg csak a tested bírja,

 mely e sorokat most is írta.

(újraköltve: 2014 április 26)

                        M.Laurens

          LENNI SZAPPANFOLYÓ

Mostanában nemigen járok vásárolgatni, főleg nem messze a lakhelyemtől, ezért maga a történet elég régi, a kilencvenes évekből való, amikor megnyílt az első fővárosi kínai-piac a Józsefvárosban.

A kispénzű emberek itt mindent megvásárolhattak, a zsebükhöz mért árakon. Mi mosószert és hajsampont szerettünk volna venni, mert akkoriban meglehetősen drága volt a sok flancos, márkás termék. Nekünk pedig megfelelt volna az olcsóbb is, mert a kamasz fiamra az asszony már alig győzte mosni a nadrágot, és a randik is mindig hajmosással hajbelövéssel kezdődtek. Így hát nézelődve, keresgélve lökdösődtünk a standok közötti szűk helyen. Az egyik soron végre megláttuk, amit kerestünk.

— Itt meg kell állnom egy pillanatra a fiatalabb olvasók kedvéért, tudni illik a történet idején, 1993-ban még a legtöbb háztartásban márkásabb, de hagyományos szappant használtak; legfeljebb a közintézmények és nyilvános helyeken találhattunk a mára már annyira elterjedt folyékony szappanokat. —

A bódé homályában apró töpörödött bácsika ült, valamit nyamnyogva hat vagy hét foga között. Egy darabig csak figyelt, majd fölállva, mosollyal arcán, barátságosan jött oda hozzám, és segítőkészen máris hadart, a polc felé mutogatva.

— Ocsóó! Nagyon ocsóó!

Mondanom sem kellett, hogy eddig én is eljutottam, de fogalmam sem volt, hogy a kisszék-hátán-balerina a csákós-gereblyével mit is jelenthet, ezért kezembe vettem egy flakont és ráböktem az ujjammal.

— Ez micsoda? — a közérthetőség kedvéért magamra böktem — Én lenni vásárló!

A kis kínai láthatólag erősen gondolkodott, hogy mit is akarok, majd vigyorogva megszólalt:

— Te nem lenyelni! Nem beléd kell rakod! Nem megenni, fúj!

Fújtam egy nagyot, ahogy mondta, nyeltem egyet, és újra nekifutottam a mutogatósdinak.

— Én vásárló! — böktem a mellkasomra. — Te kicsi kínai!

Erős bólogatással konstatálta, hogy eddig minden rendben van, tud követni.

— Ez pedig mifene? — böktem nagyot a flakonra.

— Ocsóó! Nagyon ocsóó! — jött szinte azonnal a válasz.

Mostanra már kezdtem azt hinni, hogy menten felrobbanok, de türelmes és kitartó ember lévén, újra nekifutottam a feladatnak:

— Én nevem vásárló… Tied név kínai… Ennek az izének — itt akkurátusan megráztam a flakont — a neve mifene?

Kicsit megszeppent a nagy böködés közben, és hívta a feleségét, aki készségesen végig bólogatta az immár négyesre bővült mutogatást: én, te, te-feleség, mifene. Az asszony igen bölcs lehetett, mert percekig csak mahjongozott a szavakkal a kontya alatt. Láthatólag ott hordta a család összes tehetségét és vélhető nyelvtudását. Végül felderült:

— Ááá, mifene neve! — s bólogatott, hogy a megfejtés elkészült. — Mifene lenni Jiencsi-féncáo.

No, ettől sokkal okosabb lettem. Nem elég, hogy elolvasni sem tudtam, de most-már kiejteni sem. Kétségbeesésemben kezdtem visszatenni a polcra a sűrű pasztaszerűvel töltött flakont. Az asszony látva a mozdulatot, ami láthatólag az üzlet meghiúsulásával fenyegetett, nagy hirtelen mellém lépve megszólalt:

— Jiencsi-féncáo-mifene lenni száppánfolyó — és bájosan mosolygott rám az óriási nyelvtudása mögül.

— Szappanfolyó? — kérdeztem rá még egyszer. — Olyan, mint mondjuk a Jangce? — közben kezemmel hullámokat rajzoltam.

— Ígén , ígén. Jiencsi-féncáo-mifene-száppánflyó-Jangce. Az lenni mi mondol. De ocsóó!

Az asszony mosolygott, és ujjaimat rázárva a flakonra, odakiáltott a férjének:

— Mifene szapanfolyó fizetkettóó! — kiscsit közelebb hajolt, és fülembe súgta — De te most kapol tolem három! — és rám kacsintott.

M.Laurens 

HATVANEGY

-Születésnapomra-

Hát hogymint vagy otthon Miklóskám?

vajon gondolsz e még néha rám?

Gondolsz az elmúlt hatvanegyre,

mi friss dért hozott vén fejedre.

Vajon fújod e már a gyertyát,

mind a rengeteg, hatvanegy szállt,

s  ünnepeled e még önmagad,

most hogy hullatod a hajad.

Vagy szép csendben beletörődtél,

hogy csak annyi vagy, ami lettél?

A tűz aludni tért-e benned,

hol vánkosod már megvetetted?

Van e még benned emberség,

kitartás és kellő tisztesség,

hogy fehér lapra őszintén írj,

és ha fáj a sorsod, akkor sírj.

S mondd hát, a szíved bírja e még,

a sok foldozást. Még nem elég?

Gondoltál e már feladásra,

fájdalmat, gondot hagyni hátra?

Vagy felállsz még ma is ezerszer

pörölni falakkal - még egyszer-.

Éltessen, aki reád vigyáz,

hogy szeretteid ne érje gyász,

Cipeled még tovább a sorsod,

míg van ember ki tőled boldog,

S élj amíg csak a tested bírja,

mely e sorokat is leírta.

( Pest-Buda 2013. április 27. ) 

M.Laurens 

ÉJFÉLI LÁTOGATÓ 

Mozdulatlan kezeimben őrizlek,

Ajtódnál sápatag gyertyafény.

Reszketeg lángja tétován libben,

Hunyorog, nyújtózik, álmos szegény.

Édes álmodba belopódzva hozzád, 

Faladra aprócska csillagokat rajzolok,

Meleg fényük borítja csepp orcád,

Tündéri lényed csendben mosolyog.

Halk sóhajba fordul megbékélt álmod,

És a csepp marok virágként kitárul,

Halkan kiosonok, álmodat féltve,

Félek, gyertyám fénye még elárul.

( Pest-Buda 2025. április 26.)

Készült az "Írunk megadott szavakkal verset! " topic feladványa nyomán.

szavak: Mozdulatlan, őrizlek, nyújtózik, borítja, kezeimben, sóhajba,