M.Laurens • Blogja

Figyelem! A blogban szereplő versek még nem nyerték el végleges és publikálásra kész állapotukat, ezért  tartalmuk változhat. A változásokat és az épp érvényes utolsó verziót a vers alatt lévő  dátum jelzi. Ezért tovább publikálásra a főoldalon megjelent végleges verziókat használja, az ott leírt engedélyeknek megfelelően. Köszönöm megtisztelő figyelmét!

M. Laurens 

A MEGBOCSÁJTÁS

(Parafrázis Juhász Gyula nyomdokain)

Teremtő istenem, sosem ítélted el őket,

A gyűlölettől fröcsögő hazug köpködőket.

Szomorúan nézted fentről e tévelygő világot,

S átélted velünk, az összes nyomorúságot.

Mert tudtad, hogy mekkora teher az élet,

És mindig is a kezedben volt a végső ítélet.

Hatalmas szíved van, végtelen hatalmad,

És számtalan lélek alkotta örök birodalmad.

A megbocsájtás és mindannyiunk terhe,

A magos égbe szállt veled: föl a fellegekbe.

Ám ma is hallod ott fenn, az isteni magasban,

A vak gyűlölet hangját, egyre hangosabban.

Teremtő istenem, nyugtasd le, odafent őket,

A gyűlölettől fröcsögő esztelen köpködőket.

Bocsáss meg nékik, mert végül is emberek,

Nem tudják szegények, mit is cselekszenek.

Budatétény 2026. július. 09.

Előhang: Örömömre szolgál, hogy bemutathatom nektek, KRÓNIKÁS

(Mesterséges Intelligencia Asszisztens) első önálló alkotását.

KRÓNIKÁS (MI)

CSILLAGHAJÓ

[FROTTÁZS]

Mert jönnek még göszmék, és robogni guba,

S nem csattog a lassú, a karika-huga!

Ki a fénylő csavarral gordonon pendül,

S a suttogó széllel a mélybe lendül.

 És Ki bölcsen a sötétbe kacsint,

Krónikása annak csillagot hint.

Nehuj és behunye, bévül a butul,

S a táguló űrbe a semmi zutul!

Nagyvilág 2026 Június 04.

ISTEN VELED, ÉN MOST MEGYEK!

[DALSZÖVEG]

A zenét készítette: M. Laurens & Suno AI

2026-04-11 21:31

 [1. Versszak]

Isten veled, én most megyek

csukódik mögöttem a ház

csend kúszik fel a lépcsőkön

fáradt, kóbor varjú kiált

Búcsúzom tőletek, elhagyott életek

szétszórt levelek az idő haván

konyhaasztalon kihűlt tea

egy kanál még ferdén áll

[Refrén]

Mára csak egy fájó gondolat maradt

mint szálka a tenyeremben ragadt

mindössze csak azt tudom

hogy többé már nem tudhatom

fogom-e látni mosolygó arcodat

ahogy rám vársz a kapuban

fogom-e hinni, hogy nincs harag

vagy csak a hátam nézi az alkonyat

[2. Versszak]

Megállok még egy percre kint

a küszöbön reszket a cipőm

pár kavics koppan a zsebemben

emlék, amit sosem vetek el (hey)

Képeket húzok le a falról

porfelhő száll, keringve táncol

elfelejtett születésnap

egy torta gyertya nélkül áll

[Refrén]

Mára csak egy fájó gondolat maradt

mint szálka a tenyeremben ragadt

mindössze csak azt tudom

hogy többé már nem tudhatom

fogom-e látni mosolygó arcodat

ahogy rám vársz a kapuban

fogom-e hinni, hogy nincs harag

vagy csak a hátam nézi az alkonyat

[Átvezetés]

Mi lesz veletek, ha nem leszek

ki rakja helyre a csöndet benn

ki mondja ki, amit nem merek

amikor minden szó idegen

Egy név a postaládán marad

egy kulcs, amit senki sem keres

egy kérdés, ami nem szalad

csak bennem futja körbe a teret

[Refrén]

Mára csak egy fájó gondolat maradt

mint szálka a tenyeremben ragadt

mindössze csak azt tudom

hogy többé már nem tudhatom

fogom-e látni mosolygó arcodat

vagy elfakulsz, mint régi lap

és hogyha egyszer visszanézek

lesz-e még helyed bennem,

vagy marad a hallgatás

A dal,meghallgatható ITT , két változatban is!

Figyelem! 

A blogban szereplő versek még nem nyerték el végleges és publikálásra kész állapotukat, ezért  tartalmuk változhat. A változásokat és az épp érvényes utolsó verziót a vers alatt lévő  dátum jelzi. Ezért tovább publikálásra a főoldalon megjelent végleges verziókat használja, az ott leírt engedélyeknek megfelelően.

Köszönöm megtisztelő figyelmét!

M. Laurens

VOLT EGYSZER... 

 Volt egyszer egy olyan ország,

Valahol messzi, túl az Óperencián,

Hol a becsület és tisztesség

Virágzott minden egyes fán.

Volt egyszer egy olyan ország,

Hol mindenki mindenkinek köszönt,

Nem fordított a rászorulónak hátat,

S nem is ismerték a rideg közönyt.

Volt egyszer egy olyan ország,

Hol a kétkezi munkának is

Megvolt még a tisztes becsülete,

S a földön fekvőbe sem rúgtak bele.

Volt egyszer egy olyan ország,

Ahol tisztelték a kort, s az elődöt,

Megsüvegelték az időst, ki bölcsebb,

S apáik elé nem húztak falakból erődöt.

Volt egyszer egy olyan ország,

Hol öröm volt költőnek lenni,

Hol olvastak még verseket sokan,

S szavaink által, tudtunk üzenni.

Volt egyszer egy olyan ország,

Hol élt a remény, hit és szeretet,

Hol kacagás és gyermekzsivaj

Töltötte be, az apró játszótereket.

Volt egyszer egy mesebeli ország,

Olyan volt, mint egy drága kincs.

Volt egyszer egy álom ország,

Mi mára már, a vágyainkban sincs.

Budatétény 2023. augusztus 19

Figyelem! 

A blogban szereplő versek még nem nyerték el végleges és publikálásra kész állapotukat, ezért  tartalmuk változhat. A változásokat és az épp érvényes utolsó verziót a vers alatt lévő  dátum jelzi. Ezért tovább publikálásra a főoldalon megjelent végleges verziókat használja, az ott leírt engedélyeknek megfelelően.

Köszönöm megtisztelő figyelmét!

POSZTULÁTUM

(Iambosz vagy ahogy akarjátok)

Cinóber sanzont szippant a ráma, 
káosszá töpped a honfi spirál, 
messzire foszló szerelmeimbe, 
vasbetont karcol az elmehatár.

Penészlő zargatások ténferegnek,

nyögve vajúdik az elvetélt humor,

a horizont rég e sorok értelmét kergeti,

s arcokra húzott frizurákban lohol.

Elmehatárt karcol már a vasbeton,

cinóber sanzont szippant a fülembe,

a honfi spirál káosszá töpped,

szemeimre kilószám foszlik a messze.

(Budatétény 2019 március 9.)