M.Laurens • Blogja
GyászEMLÉKEZZ...
M. Laurens
EMLÉKEZZ…
Bármit is mondanék,
Már hasztalan.
Te elmentél, s a csodánknak
Immár vége van.
Varázslatos soraidra,
Örökké emlékezünk,
És megfájdul szívünk,
Mert nem vagy velünk.
Kísérjen el szeretetünk,
Ha már menni kell,
Nyugodj békével ott fenn,
Hol terhet senki sem cipel.
Légy boldog mindörökre,
Hallgattassék meg imánk,
Folytasd odafenn verseid,
S olykor emlékezz miránk.
Kamarás Klára emlékére
(1932. december 18. - 2022. szeptember 8.)
EMLÉKSZEM…
Figyelem!
A blogban szereplő versek még nem nyerték el végleges és publikálásra kész állapotukat, ezért tartalmuk változhat. A változásokat és az épp érvényes utolsó verziót a vers alatt lévő dátum jelzi. Ezért tovább publikálásra a főoldalon megjelent végleges verziókat használja, az ott leírt engedélyeknek megfelelően.
Köszönöm megtisztelő figyelmét!
M. Laurens
EMLÉKSZEM…
Emlékszem - mintha csak tegnap lett volna,
Az égen, sütött a szeptemberi nap:
S lent a kavicson egy megfáradt öreg
Sétált, a fák hulló levele alatt.
Kopott kalapján az őszi szél táncolt,
És földre szegezte mély tekintetét,
Cserzett arcán a ráncokba bújt mosoly,
Rejtegette rég megfáradt két szemét.
Azután - gyertyák égtek a sírjánál,
S most odalenn nyugszik. - Sosem fogom fel,
Hogy többé már nincs, és csak így elveszett,
Ennyi év, ennyi mosoly és értelem.
Budatétény 2020. 01. 09.
(Zitai Miklós – Kandabula emlékének ajánlva)
CSENDÉLET JÉGVIRÁGOKKAL
Figyelem!
A blogban szereplő versek még nem nyerték el végleges és publikálásra kész állapotukat, ezért tartalmuk változhat. A változásokat és az épp érvényes utolsó verziót a vers alatt lévő dátum jelzi. Ezért tovbb publikálásra a főoldalon megjelent végleges verziókat használja, az ott leírt engedélyeknek megfelelően.
Köszönöm megtisztelő figyelmét!
M. Laurens
A CSENDÉLET JÉGVIRÁGOKKAL
Januárban a temető már csendes.
Elmúltak az ünnepek, a karácsony
s az újév zsivaja, már messze repdes.
Már csak a zúzmara vacog az ágon.
A sírokon nincs már ünnepi mécses,
Anyám álmában sem suttog a fenyves,
Márvány táblákon millió jégvirág...
Januárban a temető, oly csendes.
Budatétény 2018. január 26.
A vers első verziója, a "POET - Staféta - Írj rövid verset a megadott címmel"
játékának a feladványa nyomán született meg.
MONDJÁTOK...
Figyelem!
A blogban szereplő versek még nem nyerték el végleges és publikálásra kész állapotukat, ezért tartalmuk változhat. A változásokat és az épp érvényes utolsó verziót a vers alatt lévő dátum jelzi. Ezért tovább publikálásra a főoldalon megjelent végleges verziókat használja, az ott leírt engedélyeknek megfelelően.
Köszönöm megtisztelő figyelmét!
M. Laurens
MONDJÁTOK...
Nagy László (1925-1978) emlékére
Mondjátok, ki viszi át majd az embert a túlpartra,
a félelmek és növekvő gyűlölet tengerén?
És hitünk hajójának kormányát erősen tartva,
lesz-e majd kinek fontosabb a társ, mint az önző Én.
Mondjátok, születnek-e majd holnapra is oly költők,
kik csendes szavaikkal világokat kötnek egybe,
és soraiktól az önelégült hatalom fölbőg,
s habár Ő futni sem tud: futnak előle, remegve.
Mondjátok, lesz-e még oly igaz és szentlelkű ember,
aki mindenkit magához ölelve, arcon csókol,
kinek egyetlen gondolata sem lesz soha fegyver,
s az elesettek, gyengék előtt: testvérként hódol.
Pest-buda 2016. szeptember 10.
Nagy László utolsó filmüzenete itt megtekinthető
A HALÁL
M. Laurens:
A HALÁL
Úgy gondolom a halál oly jó-barát,
kié a legtisztább őszinte ölelés,
önzetlen szolgál minden fáradt lelket,
kit megkínzott sokszor a testi létezés.
Sohasem haragos vagy türelmetlen,
és ha úgy érzitek néha, hogy korán jön,
ne feledjétek, hogy Ő is csak szolga,
csupán teszi, amit ráróttak Odafönn.
Örök magány létezése: Ő az, kit
már a teremtés óta, mindenki kerül,
és ha segítő kezeit kinyújtja,
a legtöbb élő, oktalan mód menekül.
Pedig a háborúk poklának oka,
a felfuvalkodott s bűnös ember maga;
ki gyűlöl, pusztít és feléget mindent:
mindhiába Istenének intő szava.
A teremtő csendes elmúlást akar,
és nem gépszörnyekben csonttörő pusztulást.
Nem füst, ipari mérgek által való,
vad fájdalmakkal teli lelki torzulást.
Én úgy vélem, a Halál jó-barát,
kezébe tesszük le a végső jelenést.
átkarol minket, felemelve lelkünk,
magára vállalva az örök szenvedést.
Nyújtsátok hát felé elfáradt kezetek,
s öröklét útjához vezet titeket majd,
úgy tiszteljétek hát Őt, mint jó-barátot,
ki szolgátok és szabadítótok marad.
(Pest-Buda 2014. október 28-29.)