M.Laurens • Blogja

Barátság
M.Laurens•  2022. szeptember 9. 19:47

EMLÉKEZZ...

M. Laurens  

 

EMLÉKEZZ…

 

Bármit is mondanék,

Már hasztalan.

Te elmentél, s a csodánknak

Immár vége van.

 

Varázslatos soraidra,

Örökké emlékezünk,

És megfájdul szívünk,

Mert nem vagy velünk.

 

Kísérjen el szeretetünk,

Ha már menni kell,

Nyugodj békével ott fenn,

Hol terhet senki sem cipel.

Légy boldog mindörökre,

Hallgattassék meg imánk,

Folytasd odafenn verseid,

S olykor emlékezz miránk.

 

Kamarás Klára emlékére

(1932. december 18. - 2022. szeptember 8.)



M.Laurens•  2012. november 9. 13:23

Születésnapodra! ( Kandabulának )

M.Laurens

Születésnapodra!

( Kandabulának )

 

Hány éves is lettél? Hetven?

Most hetvenkedhetsz menten.

Szép kerek számot kaptál

jár neked a pápaszemes naptár.


Én még csak hatvannál járok,

messzebb jutottál: Gratulálok!

Ha felszállsz a trolira, a hetvenesre,

a Kossuth térnél kilesve, 

néha nevess le.


( Pest-Buda 2012. november 9.)

--------------------

inspirációs alap

Kandabula : Születésnapomra (részlet...) 
http://www.poet.hu/vers/99522

M.Laurens•  2012. március 4. 20:17

A Jó Kutya !

 Előszó: A történet valós  inspirációs alapjául szolgáló forrásanyag ma  is fellelhető a Gazdikereső oldalán. http://talaltcica.org/archives/15942

A JÓ KUTYA


Az ajtó nyikorgására felriadt, és gyengülő látásával már csak mosódott foltokat látott. Megpróbált lábra állni,
de legyengült , hidegtől merev izmai nem engedelmeskedtek. Érezte, ahogy felemelik testét a nyári konyha
csontkeményre fagyott döngölt agyagpadlójáról. Jó illatú kéz volt, emlékeztette valamire, ami nagyon rég volt.
A kéz meleg takaróba burkolta és gyengéden felemelte. Olyan érzés futott át fagyott végtagjain, mint amikor
még vele volt a Gazda, aki ételt-italt adott és néha engedte, hogy megnyalja kérgesre öregedett csomós ujjait. 
Orrát friss csípős téli szél csapta meg, s tudta, hogy távolodnak mindattól, amit a Gazda rábízott, hogy őrizze.
-----
A gazda becsukta a csirkeól ajtaját, és mérgesen nézett lefelé a két fekete szempárba a nagy szőrcsomón. 
-Mit mondtam neked te bolhacirkusz? – Mormogott a bajusz. –Még egyszer megkergeted a tyúkjaimat, akkor
viszlek a sintérhez. Megértetted? Te vagy a világ leg butább kutyája, mert a héten már harmadjára szorulsz érte. 
Ma sem kapsz vacsorát, csak vizet! És nincs nyüszögés és nyalakodás! …No!
Bundás nagyon szégyellte magát, de hát mit lehet tenni, amikor az a kopasznyakú állandóan kikezd vele?
A minap is kikaparta azt a szép fényes csontot, amit a gazda adott, hogy a viszkető fogínyét kezelgesse vele.
Hiába ásta jó mélyre, az a nyomorult keményorrú képes volt kikaparni onnan, és a csőrével csúnya lukakat 
ütött a szép sima fényesre nyalogatott közepén, pedig azt a Gazda adta neki. Csak és csakis neki egyedül! 
Duzzogva bújt be a tornác alá, onnan pislogott ki mérgesen, aprókat bufogva, mérhetetlen sértődöttségében. 
-----
Rossz előérzete volt egész este. Valami furcsát szimatolt a ház felől, és alig várta, hogy a nap felkeljen.
A tyúkól tetejére sütött a nap, és azok a nyamvadtak irgalmatlan lármát csaptak, pedig a kopasz-nyakú 
sok téllel ezelőtt kegyvesztett lett a Gazdánál. Saját két szemével látta, amikor keményen meg lett büntetve, 
ráadásul a Gazda ráhagyta, hogy a két kaparólábat a leveses fazékból kikapva, személyesen is elítélje.

A nap csak emelkedett egyre feljebb, és a gazda ajtaja nem nyílt ki. Kétségbe esve neki esett az ajtónak,
rágta,rúgta nyomta, ahogy bírta, pedig már felette is eljárt az idő,de most minden porcikája rosszat sejtett.
Végül a retesz feladta a korhadt ajtófélfán, és recsegve, ropogva, szilánkokat öklendezve kifordult a helyéből.
A Gazda keze lelógott az ágyról, és alig-hogy érezte a megnyugtató meleget benne. Bökdöste az orrával, 
próbálta óvatosan a fogai közé venni, de nem sikerült, csak halk nyöszörgés volt rá a válasz..A rémülettől vonyítva 
átugrotta a kaput, (pedig már tizenkét éves is elmúlt) és meg sem állt a szomszédos tanyáig.

A mentő a kapu előtt állt meg, és idegenek siserahada lepte el a házat. Bundás a nagy sürgésforgás közepette 
csendben szorongva nézett hol a Gazdára, hol azokra, akik körötte sürgölődtek. Furcsa rudakkal emelheő
hófehér ágyat hoztak, és a Gazdát feltették rá. Kétségbe esve futott volna hozzá, de szelíden félre tolták.
-Bundás ! – Hallatszott a gazda erőtlen hangja. – Vigyázz a házra!.. Jó kutya vagy!… A legjobb!
------
„Vigyázz a házra!”, visszhangzott a fejében, ahogy távolodott a meleg takaróba bújtatva, ahová a jó illatú
kéz emelte. Kitépte magát a karok közül, és utolsó erejét is összekaparva visszafutott a ház küszöbéig, ahol
egész testében remegve leroskadt. Érezte még, ahogy egy ásótól kérges bütykös meleg kéz végigsimítja 
csatakos csomókba gubancolódott vénségtől fakó bundáját. Testét jóleső melegség járta át,és a nagy bajusz 
csak ennyit szólt; csendes nyugodt hangon. -”Jó kutya vagy!… A legjobb! „
------
A falusiak sokáig mesélgettek róla, hogy az öreg Kántor tanyáján mi történt. Elmesélték, hogy az öreget
egy nap szélütés érte, és a kutyája ráncigálta át a szomszédját a nadrágja szárába kapaszkodva. De hiába.
Az öreg harmadnapra elhunyt a megyei kórházban. Azt is beszélték, hogy a kutyája maga rágta ki a tyúkól
ajtaját, hogy a baromfiiaknak legyen mit kapirgálni. Senki fiát nem engedett a közelükbe. Mégy a szomszédot
se engedte közel, pedig az hordott élelmet és vizet a kutyának. Végül az öregség vitte el mindet, de a kutya
nem tágított. Három évig őrizte a házat egymaga. A szomszéd hívta ki rá az állatorvost, mikor oltani kellett.
Aztán egy kemény télen a szomszéd is nagyon beteg lett és felhívta az állatvédőket, hogy menhelyre vigyék.
Az állatvédők harmadnapra jöttek is, de az öregedő eb kitépte magát a kezükből és visszaszökött, a házhoz.
Akkor pusztult el a szegény pára. Ott, a házuk küszöbén lehelte ki a lelkét.

M. Laurens 2011-01