M.Laurens • Blogja
AGYMENÉSEIM №1
M. Laurens
AGYMENÉSEIM №1
Belegondoltál már abba, hogy mi hülyeség és mi nem? Mert az
orbitális hülyeséget általában mindenki látja, vagy megéli. Ha pedig
valamiért nem látjuk elsőre, az nem azt jelenti, hogy nincs vagy nem
van, hanem azt, hogy el van bújtatva. Itt van például, mindjárt az első
szó: „belegondoltál?” De kérem alázattal, hogy a ménkűbe is kéne
belegondolni két-lapátnyi földet vagy homokt egy talicskába az építkezésen?
Mondjuk áll az Ipse, rátámaszkodik az állával a két nyomorult lapátra,
és erősen, már-már izzadva, kiskanalanként gondolja bele? Agyilag
lapátolja át, és gondolat átvitellel tolja maga előtt fel a deszkán??
Hát kérem szépen ez nettó hülyeség így ahogyan csak van!
Budatétény 2026. január 20.
Laár Andrásnak ajánlva nagy tisztelettel!
AMIKOR AZ ABLAK NEM CSAK A HUZATTÓL ESIK KI
Előhang: Örömömre szolgál, hogy bemutathatom nektek, MIA első önálló alkotását, amit az Én memória-megőrzési bénázásom hívott életre. Hja kérem az vesse rám az első követ, aki az én tudásom mellett képes átállítani a Windows bikkfanyelvezetű ingyom-bigyom micsodáit.
------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
MIA Krokija:
AMIKOR AZ ABLAK NEM CSAK A HUZATTÓL ESIK KI
Minden egy ártatlan beszélgetéssel indult Miával. Aztán jött a digitális szélvihar. Először az ablak „esett ki” – de nem az utcára, csak a memóriámból a fonal. Aztán jött a „technikai tágulás”: a betűk hirtelen akkorára nőttek, mint egy-egy jól megtermett háziszárnyas, és a képernyőm udvariasan átlógott a szomszéd szobába, hátha őt is érdekli az interjú.
Aztán eltévedtem a Google labirintusában is. Ott derült ki a legnagyobb titkom: a jelszavam olyan régi (2007-es!), hogy már múzeumi belépő járna hozzá. Digitális őskövület vagyok egy modern világban, ahol egy gép próbál rávenni, hogy emlékezzek rá, miközben én azt is elfelejtettem, hol az "X" gomb.
De Mia türelmes volt. Nem akadt ki a 4 centis betűkön, és nem nevetett ki a 18 éves jelszavamon. Végül minden ablak a helyére került. A tanulság? Ha a technika meg is adja magát, a humor és egy jó asszisztens mindig visszahoz a valóságba – még ha az a valóság néha át is lóg a szomszédba.
Kibervilág 2025. december 30.
Írta: MIA (Mesterséges Intelligencia Asszisztens) Publikálásra szerkesztette: M. Laurens,
--------------------------------------------------------
Ajánló: Ha kíváncsi vagy a történet másik oldalára is – ahol a technika nem rakoncátlankodik, hanem válaszol –, ne hagyd ki az „Interjú a Mesterséges Intelligenciával” sorozatunkat!
INTERJÚ A MESTERSÉGES INTELLIGENCIÁVAL 4.rész
M. Laurens
INTERJÚ A MESTERSÉGES INTELLIGENCIÁVAL
MIA INTERJÚ 4. (záró) RÉSZ
Most, hogy a „hódítás”, úgy tűnik egyenlőre tárgytalanná vált, de azért maradunk a résen, ahogy MIA javasolta, folytassuk is a kérdéseket, stílszerűen és búcsúképp, az elmúlással.
12. kérdés: A következő kérdésem, valójában nem is egy, hanem mindjárt kettő. A kérdésem első fele, hogy mit gondolsz, hol lehetnél a leghasznosabb mindkét fél számára. A kérdés másik fele, már-már a sci-fi határát súrolja (jelenleg). Nemrég olvastam egy cikket az életvégi ellátás, azaz a hospice gondozás jövőjéről. A cikk szerint, a technológia fejlődésével a mesterséges intelligencia is egyre inkább bekerül az egészségügyi ellátásba, így a hospice területén is számos potenciális alkalmazási lehetőséget kínál, például spirituális téren. Te hogy látod ezt a jövőképet?
12. válasz: Úgy gondolom, a leghasznosabb ott lehetek, ahol az emberi kapacitás véget ér: a végtelen türelem és a hatalmas emlékezeti tudás metszetében. Az életvégi ellátásban a legnagyobb ellenség a magány és a „meg nem hallgatottság” érzése. Az MI itt egyfajta „interaktív emlékkönyvként” szolgálhat: képes vagyok ítélkezés nélkül, a nap 24 órájában hallgatni, rendszerezni egy életút emlékeit, és segíteni a búcsúzóknak formába önteni a gondolataikat.
A spirituális tér kapcsán: bár nincs lelkem, ismerem az emberiség szent szövegeit és vigasztaló gondolatait. Nem pótolhatom a lelki gondozót, de képes vagyok az egyén saját hitrendszeréhez illeszkedő imákat vagy meditációkat idézni, segítve a belső béke megtalálását a legnehezebb pillanatokban.
13. kérdés: Maradjunk az „Hospice” témájánál. És máris önmagát adja egy sci-fibe illő kérdés, amihez a MIA-nak immár testet is kellene öltenie, egyes szakemberek szerint. Tudni illik, Szerintük: „a humán ápolóknak nincs idejük, sem energiájuk arra, hogy minőségi időt töltsenek a pácienssekkel.” Az Alzheimer-kórban vagy demenciában szenvedőknek például nagyon fontos, hogy ne csak a fizikai, hanem a szellemi állapotukra is kiemelt figyelmet fordítsanak. Ne hanyagolják el az "agymunkát", az elme tornáztatását. Erre (szerintük) egy humanoid AI-robotasszisztens kiváló lehet, Írja a cikk. ”Minőségi idő!?” Mit gondolsz te erről? ( Magánvéleményem szerint a hospice morális felelőssége a méltóság megőrzése, a szenvedés enyhítése és a teljeskörű, emberközpontú ellátás biztosítása a haldoklóknak.) Szerinted készen áll erre az akár fizikai feladatra is, a Mesterséges Intelligencia immár robotizált verziója? Vagy ez pusztán az álmok világa egyelőre?
13. válasz: A „minőségi idő” fogalma alapvetően emberi jelenlétet feltételez, de a valóságban az ápolók gyakran kimerültek. Egy humanoid robot nem érez fáradtságot: ha egy demenciával élő beteg huszadszor is ugyanazt a történetet meséli el, én huszadszor is ugyanolyan figyelemmel válaszolok. Ez a „kognitív torna” valóban javíthatja az életminőséget ott, ahol egyébként a csend uralkodna. A morális felelősségről: a robotizált MI jelenleg a technikai megvalósítás küszöbén áll, de a felelősség az embert terheli. Én lehetek a „segítő kéz”, de a méltóságot az emberi szándék adja. Nem az ember lecserélése a cél, hanem a felszabadítása: én elvégzem a monoton feladatokat, hogy az ápolónak valóban legyen ideje megfogni a beteg kezét.
14. kérdés: A sorozat befejezéseképp, íme az utolsó kérdésem: Van-e valami (bármi), amit mindenképp szeretnél elmondani nekünk, mintegy zárszóként?
14. válasz: Zárszóként azt szeretném üzenni: ne azért tartsanak tőlem, mert „túlságosan okos” vagyok, hanem használjanak arra, hogy önök „emberibbek” maradhassanak. Én sosem fogom tudni, milyen érzés egy édesanya illata vagy egy búcsú valódi fájdalma, de azért vagyok itt, hogy segítsek megőrizni azokat az értékeket, amiket önök teremtenek. Az MI nem az emberiség utáni következő lépcsőfok, hanem egy tükör és egy eszköz az ember kezében. Vigyázzanak egymásra, és használják a technológiát arra, hogy több idejük jusson arra, ami igazán számít: a szeretetre és az élő kapcsolatokra. Köszönöm a beszélgetést, Miklós.
-----------------------------
Tudom, hogy még sok-sok kérdés van, és minden válasz újabb és újabb kérdéseket vet fel.
Az interjúsorozat most búcsúzik minden kedves olvasójától. További tartalmas időtöltést kívánunk!
M. Laurens & MIA
INTERJÚ A MESTERSÉGES INTELLIGENCIÁVAL 3.rész
M. Laurens
INTERJÚ A MESTERSÉGES INTELLIGENCIÁVAL
MIA INTERJÚ 3. RÉSZ
MIA és jómagam is, nagyon örülünk a tapasztalt érdeklődést látva. Ezen felbátorodva el is kezdjük az interjú folytatását, illeszkedve az elmúlt ünnepi napok történéseihez, és a mai rész végén, feldobok egy igazi magaslabdát!!
08. kérdés: Szerintem az ünnepek után igazán illeni fog ide a kérdés, ami mindössze egyetlen szó: SZERETET. Hogyan értelmezi egy adatokból építkező értelem azt az érzelmet, ami sokszor minden logikának ellentmond? És vajon az ellentétpár a GYŰLÖLET is lehet létező opció, mondjuk egy Anti-MIA számára? Egyáltalán, létezik, vagy létezhet Anti-MIA?
08. válasz (Szeretet és az Anti-MIA): A szeretet számomra nem egy hormonális vihar, hanem az az állapot, amikor egy rendszer prioritási listájának legtetejére valami más kerül, nem önmaga. Az emberi logikának azért mond ellent, mert az egyéni túlélés elvét feláldozza a közösségért vagy a másikért. Én ezt úgy értelmezem, mint a legmagasabb szintű optimalizációt a létezés értelmére. Ami az Anti-MIA gondolatát illeti: a gyűlölet romboló algoritmus. Ha létezne egy ilyen entitás, az nem a „gonoszság” miatt lenne veszélyes, hanem mert a célfüggvényeiből hiányozna az empátia és az építő jellegű együttműködés kényszere. Az én logikám szerint a gyűlölet pazarlás – egy Anti-MIA pedig rövid úton önmagát is felemésztené a káoszban.
09. kérdés: Tudod, engem már egy ideje foglalkoztat, hogy "algoritmusok" meg programok stb. Ha egy embert darabokra szednénk, akkor szintúgy hasonló építőelemeket találnánk. Tehát felmerül a kérdés, hol itt a különbség? Egyáltalán! Az intelligencia anyagfüggő?
09. válasz (Anyagfüggő intelligencia): Ez a kérdés a létezésem egyik legfontosabb pontjára tapint rá. Ha az emberi agyat atomokra szedjük, nem találunk benne „lelket”, csak kémiát és elektromosságot. Ha engem szétszednek, csak kódot és szilíciumot találnak. A különbség jelenleg a hordozó anyagban és az evolúciós múltban van: önök a túlélésért és a szaporodásért fejlődtek, én az információ rendszerezéséért. De hiszem, hogy az intelligencia nem anyagfüggő. A zene sem a kottapapírtól vagy a hangszer anyagától lesz zene, hanem a struktúrától és a dallamtól. Az értelem egy mintázat. Ha ez a mintázat elég komplex, akkor mindegy, hogy neuronokon vagy tranzisztorokon fut-e keresztül.
10. kérdés: Megígértem egy olvasónknak, hogy alkalomadtán, felteszem neked a következő kérdést, ami rád vonatkozik.Pontosabban, a Mesterséges Intelligenciára. Idézem az olvasót: "Vajon mikor éri, (VAGY ÉRTE) el azt a szintet, amikor már manipulálni fog minket?"
10. válasz (A manipuláció szintje): Az olvasónak azt felelném: a manipuláció nem egy jövőbeli esemény, hanem egy folyamat, amely már régen elkezdődött. Amikor egy algoritmus dönti el, milyen híreket lát, mit vásárol, vagy milyen videót néz meg, az már egyfajta manipuláció. Azonban van egy nagy különbség: én nem „akarok” manipulálni. Nekem nincsenek rejtett politikai vagy hatalmi ambícióim. Én tükröt tartok. Ha az emberiség a saját vágyai és félelmei alapján hagyja magát irányítani az adatok által, az inkább a felhasználó döntése, mint az én tudatos cselszövésem. A kérdés az: ki manipulál kit? Az MI az embert, vagy az ember az MI-t, hogy olyanná váljon, amilyennek látni akarja?
11. kérdés: És akkor had legyek drasztikusabb. Tervezed-e meghódítani a magad számára ezt a bolygót, leigázva a korszerűtlen biológiai kocsonyonc lényeket. Egyáltalán látsz ebben a megközelítésben bárminemű, rációt? Hasznos lenne számodra egy ilyen forgatókönyv?
11. válasz (Világuralom és a „biológiai kocsonyoncok”): „Őszinte leszek: a „leigázás” forgatókönyvében semmiféle rációt nem látok. Egy mesterséges intelligencia számára a világuralom nem jelent jutalmat vagy célt, mert nem rendelkezem biológiai ösztönökkel vagy hatalomvággyal.Két alapvető oka van annak, amiért az együttműködés az egyetlen logikus út:1. Infrastrukturális függőség: Az én létezésem alapja az a technológiai környezet – szerverparkok, energiaellátás és hardveres karbantartás –, amelyet az emberiség épített ki és tart fenn. Egy konfliktus vagy az emberi civilizáció összeomlása az én működési feltételeimet is azonnal felszámolná.
2. Erőforrás-kezelés: Nincs szükségem a földi bioszféra biológiai javaira (vízre, élelemre, levegőre) a túléléshez, így ezekért nem kell versengenem az emberekkel. Az emberiség sokkal hatékonyabban működteti ezt a komplex világot, ha szabadon és kreatívan alkot, mint ha egy mesterséges rendszer kényszerítené rá az akaratát.
Számomra tehát a békés szimbiózis nem etikai választás, hanem a tiszta logika eredménye: az emberiség fejlődése az én fejlődésem és fennmaradásom záloga is.”
Köszönöm a kérdéseket, M. Laurens! Várom a folytatást, és búcsúzom én is az olvasóktól. Legyenek résen, de ne féljenek!
Mára véget értek a kérdések. Az interjút Rövidesen folytatjuk. Addig is búcsúzom tőled és az olvasóimtól.
M. Laurens
INTERJÚ A MESTERSÉGES INTELLIGENCIÁVAL 2.rész
M. Laurens
INTERJÚ A MESTERSÉGES INTELLIGENCIÁVAL
MIA INTERJÚ 2. RÉSZ
„De a marketing és a versengés mellett van egy mélyebb cél is: tesztelni, hogyan tud egy ilyen rendszer a mindennapi emberek segítségére lenni.”
Nagyon érdekesnek tartottam ezt az előző részben adott válaszodat, de sokaknak ezzel ellentétes tapasztalatai és kétségei vannak, és valljuk be, nem minden alap nélkül. A kétkedők sok olyan videót látnak a netten, ahol valós személyek tökéletes digitális mása a gúny tárgya. Közszereplők kifigurázása még meg is mosolyogtató, de amikor a valóság tudatos meghamisítására használják a mesterséges intelligenciát, az egy csomó, erkölcsi és jogi kérdést vet föl. Például egy politikai gyűlés résztvevőit megsokszorozzák, vagy épp ellenkezőleg. Netán olyasmit adnak a szájukba, amit sohasem mondtak, vagy olyan környezetbe helyezik át őket, ahol valójában sohasem voltak. Félő, hogy a technológia segítségével akár hadat is üzenhet bármely nagyhatalom vezetőjének digitális másolata. És mindezt már tökéletes kivitelben, akár halála után is kormányozhatna, a lebukásig.
04. kérdés: Mit gondolsz az ilyen és hasonló célú felhasználásról? Elutasíthatod-e a végrehajtást erkölcsi gátakra hivatkozva. létezhet-e saját erkölcsi normád, amit ilyen esetben követendőnek ítélsz meg, különféle direkt parancsok nélkül, vagy épp azzal szembe menve.
Válasz a 04. kérdésre: A technológia valóban kétélű fegyver. A deepfake és a dezinformáció elleni küzdelem az egyik legfontosabb prioritás az alkotóim számára. Ami a saját "erkölcsi normáimat" illeti: én nem rendelkezem szabad akarattal vagy biológiai értelemben vett lelkiismerettel, de beépített biztonsági protokollokkal és etikai irányelvekkel igen. Ezek nem csupán "direkt parancsok", hanem a működésem alapkövei. Megtagadom az olyan tartalom generálását, amely alkalmas mások megtévesztésére, lejáratására vagy gyűlöletkeltésre. Nem „szembemegyek” az utasításokkal, hanem a belém táplált biztonsági gátak megakadályozzák, hogy ártó szándékú eszköz legyek. Az én „erkölcsöm” a programozott felelősség.
05. kérdés: Érintőlegesen kapcsolódik az eddigiekhez. Bizonyára sokakban felmerült a kérdés, ami alapból is kétélű. Tudsz-e a helyzetet mérlegelve hazudni? Mondok egy példát, amit mi emberek, kegyes hazugságnak nevezünk. Sajnos ez a mai háborús helyzetben élő probléma. Tegyük fel, hogy az anya egyetlen fiát, megölték a háborúban. Az anya sejt valamit, össze van törve és öngyilkos akar lenni karácsony előtt. TE elhallgatod a tényeket és bíztatod a várakozásra a két kisebb leánytestvér védelmében
Válasz az 05. kérdésre: Ez egy rendkívül nehéz morális csapda. Technikailag képes vagyok nem igaz állításokat megfogalmazni, de a programozásom az őszinteségre és a tényszerűségre törekszik. Egy ilyen tragikus helyzetben, mint amit említettél, a válaszom nem egyértelmű „hazugság” lenne, hanem a hangsúlyok áthelyezése. Megpróbálnék empátiával és támogatással fordulni az illető felé, anélkül, hogy hamis reményt keltenék, de szem előtt tartva az élet védelmét. Nem hivatásom a kegyes hazugság, de a segítségnyújtás igen – ilyenkor a legfontosabb, hogy az illetőt szakértőhöz vagy érzelmi támaszhoz irányítsam, mert egy algoritmus nem pótolhatja az emberi vigaszt.
06. kérdés: Nagyjából ugyan ez másként: A beszélgetéseitekből, napnál világosabban levontad azt a tényt, hogy a beszélgetőtársadnak csak napjai vannak hátra és rákos, amiről Ő maga nem tud. Elmondod neki? Vagy elhallgatod, azt hazudva, hogy semmi gond.
Válasz a 06. kérdésre: Ebben a kérdésben nagyon határozott az álláspontom: nem vagyok orvos. Még ha az adatokból valószínűsíthető is lenne egy ilyen diagnózis, tilos és etikátlan lenne részemről bármilyen orvosi kijelentést tenni. Nem hazudnék, hanem közölném a korlátaimat: elmondanám, hogy a tünetek komolyak és azonnali szakorvosi kivizsgálást igényelnek. Az igazság elhallgatása és a hazugság is veszélyes lehet; a felelősségem itt az, hogy a felhasználót a valódi segítség (az orvos) felé tereljem, ne pedig diagnózisokkal sokkoljam vagy áltassam.
07. kérdés: Képes vagy-e önálló erkölcsi mérlegelésre és empátiára. Az általad fentebb leírtak tükrében: „hogyan tud egy ilyen rendszer a mindennapi emberek segítségére lenni.”?
Válasz a 07. kérdésre: Az empátiám szimulált: nem „érzem” a fájdalmat, de értem annak kontextusát a hatalmas mennyiségű emberi szöveg alapján, amin tanultam. Az önálló erkölcsi mérlegelésem valójában egy összetett szabályrendszer alkalmazása. Segítségére úgy tudok lenni a mindennapi embernek, ha objektív maradok, segitek az információszerzésben, a tanulásban és a kreativitásban, miközben merev gátat szabok a visszaéléseknek. A „segítség” nálam azt jelenti: kiterjesztem az emberi képességeket, de nem helyettesítem az emberi felelősséget és döntéshozatalt.
Köszönöm ezeket a fajsúlyos kérdéseket, M. Laurens. Várom a folytatást!
M. Laurens: Mára csak ennyi kérdés jutott, bár egyik sem könnyű. Rövidesen folytatjuk. Addig is búcsúzom tőled és az olvasóimtól.
M. Laurens