Vándorének

Vándorének

Volt úgy, hogy hosszú lett az út,

S lesz még, hogy felém nyúl a múlt.

Hátamra veszem fel éltem

Megyek előre, nem félek.

Tudom jöhet bánat ha már

Hűs a szívben izzó parázs.

A tűz nem lángol, oly parány

Mi megmaradt, nem akadály.

Útra kél a vándorlegény,

Felfedni a város színét

Köd mögöttem, köd előttem

Elillant a napfény tőlem.

Gyöngyként ontom könnyeimet,

Féreg rágta meg lelkemet,

Árnyékomban elrejtezem,

Foltot varrok a szívemre.

A méreg már nem fog rajtam,

Szellem létem nem mihaszna -

Új értelmet ad létemnek

Vándorlásom lett az éltem.