Húsvét Törökbálinton 1995-ben

 

Dr. Pelsőczi Ferenc emlékére

 

Böjt van. Hosszú és fekete.

Színes ruháit a hívő most szekrénybe rejti el.

Dal sem szól, nincs vidám zene.

Koplal az éhes, a jóllakott pihen.

Hűvös szél borzolja a kedélyeket.

Nincs meleg.

Lila ruhában vár az ibolya.

Nincs kikelet.

Lassan megadja magát a tél,

süt a nap.

Hosszabbodnak a napok,

de zord még a hideg.

Lelkünk összeér, készíti

az ünnepet.

Ébredező hajnalunkat

a bűn éjszakája váltja fel.

Halál.

Egy, vagy kettő?

Most már egyremegy.

Fából, fűből, vagy kőből?

Neki már mindegy.

Zúgolódás.

Ő talán ezt akarná?

Nem hiszem!

Ha megütnek, tartsd oda a másik orcád?!

Ő megtette! – helyetted.

Béke.

Valahol mélyen, talán elfeledve?

Ő tudta, hogy másként nem lehet.

Szolgált, míg megtehette.

Szolgált alázattal és szívvel.

Szolgált a feltámadottnak.

Az a sír üres.

A másikba most temették

a túlélő hitet.