Apa mese

Csak ült és nézett,
és sok mindent nem értett - 
Ha volt amiért kellett,
akkor ordibált.


Csak csendben féltem,
gyermekként megéltem és
nem értettem még sokszor
őt, miért kiált.


Lassan múltak el
a gyermekévek, lassan -
megváltozott a világ.
Akkor kezdett csak,


akkor, beszédbe,
sámlin ülve, a konyha-
asztalnál. Ma már csupán
történelem egy


élet, amiről
soha senki nem beszél.
Egy letűnt kor emléke
jött akkor felém.


Átélt háborút -
"kicsiny robot" tartott vagy
hat évet, miről eddig
sohasem beszélt.


Farkas kölykök is
voltak, - kivezényelték -
s mire a háborúnak
vége, - gyűlölték.


Sok fájdalom és
titok egyszerre tőrt fel,
egy lélegzetnyi mondat
hetven múló év...


Ez is régen volt.
Ma már ez is csak emlék.
Apám volt, s mikor halk lett,
mindent elmesélt.


Ahogy fogyott a
hangja, ahogy fogságról,
családról mesélt, ősz lett
fekete haja,


lábán az ujja
fagyásról mesélt. Plakát,
német utánpótlás, harc, -
egy megélt regény.


A képről mosolyt
küld hozzám egy más világ,
egy megtépázott fénykép,
s én hallgatom még.


S én hallgatnám még
Szeretném, ha tudnád volt
egy huszadik század, volt
sok élet - sok-sok


emlékezés. De
Jó lenne ha nem menne
feledésbe, Apám  - és
a sok - szörnyűség!