xltibcsi blogja
GondolatokÁlmos téli reggel
Álmosan borzolt a reggel,
s felkúszott a nap: a pásztor.
Ám bábeli színek helyett,
csak fél-szürkésre varázsolt.
És januári szívem megtorpant,
ködös szikrák közt cikázott.
A tavasz meg nagyokat horkant,
csak holt liba hangon gágog.
S így álmodoznak a rétek, mint
megkövesedett pásztorkutyák,
/a félredőlt kazlak között/
amelyek a csöndet ugatják.
Nyomár, 2024. január 22.
A vásárfián múlik
Az élet egy kálvária, s e kálvárián
minden a vásárfián múlik!
A holnap tán a barátom, végletekig.
Pihe-ólom vállon cipelve egymást,
ha akar megtart e kenyér-barát
ha akar megöl, s a szívbe beleváj -
elárul, árul, mint kalácsot.
Sors írja lelkünk lélektanát,
s markolja a kalapácsot...
Vár a holnapi ég, ami elég, vagy elég
hogy kibírjam csöndesen még tovább,
ez a jó barát, vagy megaljasult rossz cseléd,
megoldja netán e fátum gondját.
Barát a holnap, mert hurcol bárhova,
és én naiv lelkemmel elhiszem,
hisz könyörtelen helyekről visz tova,
hisz a barát egy naivnak ilyen.
A remény mondja bennem, hogy barát!
A remény s mert megfogant, a naivság kihűl -
bár sokszor gyermekin lel egy kazánt
s a remény: falak nélküli háznak nekidűl,
Rozsdással é, vagy fényes szeggel,
minden megtalálja a helyét,
Isten itt - egy irányba terel,
mint ki kaparja a gesztenyét.
Nyomár, 2025. január 12.
Egy csónak téli magánya
Mikor egy csónak voltam sóhajtozó -
nyár után, télre elfelejtett tavon -
ringhattam volna múlt sírón magamnak,
de rámeredtem az égre a fagyon.
Csak ámultam hangtalan téli dermesztő napot.
S tavasz lett, mire
ráeszméltem: miért is fagyasztotta kővé a
tavaszt a nyárt, az őszt és minden pillanatot.
Nyomár, 2024. január 08.
Miskolcon, mikor kicsi voltam
Még apró kicsi voltam, s a bérházak nagyok,
a főutcán, csak úgy robogtak az angyalok:
az autók, s a villamos, mely nyikorgott bután,
és még tündéri mosolyt is szűrt a délután.
Ó, milyen szép volt az!
Olyan pici voltam...
Anyám fogta kezem, s boltról boltra járva,
belecsengtem sírva a villamos zajába,
mikor egy játékbolt indult felém.
Anyám, mint ebet - tartott vissza szegény,
lebegő haján a nap könnyebben átfutott,
de legtöbbször játék helyett sírás jutott
nekem, istenem! pedig hogy vágytam kisautóra,
miközben dallamot játszott az Avas-kilátója.
Pedig szeretett, s szinvás-szemeim néha megszánta,
mert szépen csörgedezett a patak: a pénztárca.
Apám, Anyám én s testvérem,
néha leültünk a téren.
A Városház-tér nagy tere, mord
idegen isten nagy szeme volt.
Pedig csoda szép volt nagyon...
ahogy szétterült a napon!
Kócos haja a hársfák integettek a szélben,
mikor elszaladtam ő tőlük, egymagam: féltem.
Pedig csengett a villamos: Ne félj kisfiú!
Én még pici voltam, nem voltam hiú,
és lám a félelem könnyű lába,
beleszaladt egy kis munkába,
Anyámhoz tüstént lélek-rohanva értem,
- ilyet mondtak rólam, én nem emlékszem.
Eltűnt hát a könnyem is, mint a Szinva a föld alatt,
Anyám öle alig bírta e ficánkoló halat.
A nap magasról fényeivel, óvva vigyázott reánk,
Apám és Anyám otthon-kezei közt szűrődött reám.
A Szinvához is indultunk a centrumtól.
Hol van, mi az, merre? -kérdeztem Aputól!
A villanyrendőr színes háta megett,
a nap a mederben remegett
árnyékosan,
s játékosan
a Szinvában az apró habocskák,
játszottak, mint szürke macskák.
S én szétfutottam tarka ruhám...
Hát, ilyen volt egy szép délután
négy-öt évesen egy kiruccanós miskolci napon,
és még ennyi év után is
Anyám, s Apám alakját, még látom a kirakaton...
Nyomár, 2024. december 25.
Adj hitet
Adj hitet, óh jó Atyám!
Megpróbálunk élni vele!
Látod? „megpróbálunk“...
mily kishitű ez embered!!
Ha nem adsz hitet,
a dió örökre összezár,
és nem értik meg a felek
sohasem, hogy hit nélkül, de kár,
mert elfogynak az éberek.
Ha nem adsz hitet,
illan az összes tinta,
vagy megfürdenek benne "tévedek"!
és néma lesz aki vak,
és festetlenül oltári szentek.
Elvész a biblia,
még a legkisebb zsebben is,
hát még a nagyobban,
ha úrrá lesz a rebellis.
Tárd ki a legnagyobb várkaput,
és hallgasd meg csekély imám!
Ahogy tavasszal jő, száll a lúd,
mutasd meg Istenem glóriád!
A szeretet ködfátyolban
az érdekkel házasodik,
éberségünk hűlt romokban
úgy a rosszért gazdagodik.
A orgonán elszáll a síp,
kővé fakad az eszünk,
elfelejti jó Atyánk,
és Szűzanyát a fejünk!
Ne törd össze csontjaink,
az élet súlya összezúz!
Ha ne adsz hitet...,
lásd: újra kezdi Bendegúz!
Nyomár, 2024. október 27.