xltibcsi blogja

Jöjjön ruccanjunk ki végre,

a felhőbe a rétre,

nézzünk csillagot, 

hallgassuk a madár hogy dalol,

teremjünk, mint hóvirág a éjbe,

legyünk kicsit együtt valahol,

a magány ne legyen révbe,

legyünk kicsit együtt valahol...

És ha megszomjazunk, ...egy bárba,

s szavam, mint katicabogárka

rá lépked lelkére talán,

és ha összebúvunk a nyárba

vágyunk tüzet rak talán,

s enyém lesz holdudvarán,

és ha csókom vág szavába

az lesz magánynak halála!

Csónak leszünk szerelem 

taván,

azám,

csónak leszünk szerelem 

taván!

És örökre enyém, és magány a szegény,

mosolyog, ...már nem is vagyok magány!

Nyomár, 2026. február 01.

Csend van a pusztán, síri, kövér csend,

Zordon vad szelek marják a ménest!

Ihol már kóbor kutyák is megugatják.

Nem lát gémesre a vak-lidérc est,

Korom köd mögé elrejtve száll, s

Ebek e napot, mint bolhát levakarják.

Távolban egy szomorú ifjú csikós,

Inge fölött egy szálnyi bunda subában,

Botjával gyapálja a holt nyári gyepet,

Országát, rónát méltat siratásában,

Repülni vágyja hosszú fergeteg telet!

(Az Alföldre, Kiskunfélegyházára való utazásaim emlékére!)

2025. január 04.

Czinke Tibor

Hol van még a hóvége?
Fityegő zsebem végén.
Zimankó jege alá
bekuporodott kévén,
mitől nem füstöl a kémény.


Minden cserép megsirat,
pityókát kapar az ujj.
S e csend ad áldott békét,
legalább így boldogulj!
S számold mennyi, hogy mennyi ujj!


S fúdd a szelet, a felhőt,
s az időt, hogy rohanjon,
s számold nyugvó nap végét,
hogy már le ne maradjon!
Isten szép, új napot adjon!


S dalra, az utolsó napon!
Holnap valami hull a
markomba nem vastagon.
S szegényt, ki már nem buta,
akkor nem üti a guta.


Nyomár, 2022. május 21.

Szobámban kering, egy vér - ifjúi légy,
tavasz csókjából pattant a világra,
s ahogy felpattant, repülni tanult,
azóta lett szobám, e ifjúi légy álma. 


Szobád falán, óh már ne keresd, soha!
Ostorom' keresi ő: a légycsapót.
Szobám falán dohnak pora : bora,
abban talál magának magány vigasztalót.


Nyomár, 2022. május 14.

Kék szemével felhők közül,

kacsint az ég a templomra,

csak Anyám, és vásári nép

sétál odakünn bíborba'.

Keszekuszák még a vesszők,

hajlottan imádkoznak ők.

Didergőn egy madárének

zengi a üres temetőt.

Tréfálnak a fák titokban,

szép - zöld rügyekkel susogón.

Kacagni csak eztán fognak,

a kis didergős nyafogón.

Udvarunkon kandúr oson,

a csűrnél, majd fel a gangon.

"Szép a tavasz, végre itt van!"

- rekedten üvölt fennhangon.

Parasztszekéren - két bödön,

hűvösen zötyög, riogat.

Zörren, épp egy varjúhoz szól:

"Eredj az útból, menj onnan!"

Csípős nyelven süvítő szél,

könyörgő rügyet kérdegél:

mondjon érte egy kis imát,

mert a télből meghalni tér.

Ej! mint a vajat - odafönn,

ludak hasítják a távolt...

... nagyapám jutott eszembe,

mikor itta a pohár bort...

"Meleg van irhában, asszony!

Zeke se kell a fogasról!

Búcsúzón hull egy-két pehely,

... ütök szeget a bungalón!"

Cingár cinke cérnát cibál,

pedig van jussa a magból!

"Jut a tyúknak, neki is még.

Hát ne mondja, hogy nem lak' jól!"

Tavasz van, ősz fújt tél vége.

Bodri cikázik a térre,

a nyelvét kilökve félre,

bödönhöz rá a szekérre!

"Visszük a telet, na végre!

Bödönbe, le az alvégre,

majd beleöntjük a kútba,

épp ugyanúgy, mint egy éve."

... ezért hideg, sosem fagyos,

hű menyecske szép, takaros.

Húsvét napján, ha arcot mos,

sohasem lesz bús-haragos!

Nyomár, 2022. 03. 04