xltibcsi blogja

Nekem nincsenek romjaim:

 hű Mohámnak vagyok kezdet,

s egy-két virágocskának, mely belefonódva

megsemmisíti a keresztet.

Ne sírj Mohám, Nap nem éget!

Mint eddig is, úgy félig-meddig...

Pislog e napfény - kinn, s benn éltem ilysoká...

Ne félj Mohám, csak szüremlik!

...bozontos levelek résén,

a fény özönlésén túl éltem,

s túlélem rom nélkül, nem úgy, mint mi szétperzselt...

Kedvesem, a moha te lészen

két szemed szép virágjával,

 rám fonódsz, mint csipke a vásznon,

s vihar se tép le onnan, mint zászló várfokon,

túl növünk mi ott, a halálon!

Nyomár, 2025. június 09.

Hol mén a csoda, hogy nem segít?

Az ármány szemfülesebb.

Hol vagy te csoda, a mindenit,

hogy tágabbra nyíl e seb!

Jöhetne már a jó, jó Atyám!

A gazdagság hátha vár!

Jöhetne már a szép, szép hazám,

s az se baj, ha kártyavár!

Lidércként szálldogál jó falat,

és borra szomjas a száj.

Lidércként látom így jómagam,

zsong eszem-iszom aszály!

Szállhatna hát egy jó, libasült,

csak gágog, mint rossz zsivány!

Éhség már asztalhoz odaült,

s túl is esett az imán.

Nyomár, 2023. augusztus 09.

Mesét mondok a szélnek,

egy elfeledett, régi megkopott mesét.

Míg gyermek-fejjel szaladtam játszani,

a megnyugvás jelmezét tépve szét,

...vártam a hóesést, s nem aludtam éjjel,

ablakon át néztem 

az éjszaka - pislákoló szemét,

mely utcalámpa gyertyányi fénnyel tolongott

a kormos, füstös utca ködpárái között...

...de boldog volt nagyon,

mert szemeimet segítve egy sejtelmeset közölt:

- hogy milyen szép a téli éjjel!

Tele táltos csillagfénnyel,

amely vakítja a sötét téli eget

a felhő fölött. A felhő is

gyönyörködött,

a kémény füst meg integetett,

meg én is, többek között,

ki csak egy porszem vagyok idelenn.

A teli táltos csillagoknak hirdetem

varázsát, mely nem alussza álmát sohasem.

Király vagyok én most! - mondottam a szélnek.

Én aki porszem, kit még csak becéznek.

...vagy pedig nagyot mondtam, 

mert a szél köhintett egy nagyot,

a sok csillag a sötét égre fagyott,

s a szél meg csendben elhallgatott.

Játékom, a régi mackó ott várt pizsmában,

 lehet - engem álmodott ezüstös álmában,

mert a fénylő

csillagok és a hold gyertya fénye,

ott pislákolt gombszemében.

Valami szépet álmodott,

talán egy ifjú királyfiról,

aki én vagyok

messze, távol, valahol, s mikor

álmosan vetett ágyba pottyanok,

...felébredve megszámolja:

Mennyien is vannak a csillagok?!

Nyomár, 2024. december 26.

Még apró kicsi voltam, s a bérházak nagyok,

a főutcán, csak úgy robogtak az angyalok:

az autók, s a villamos, mely nyikorgott bután,

és még tündéri mosolyt is szűrt a délután.

Ó, milyen szép volt az!

Olyan pici voltam...

Anyám fogta kezem, s boltról boltra járva,

belecsengtem sírva a villamos zajába,

mikor egy játékbolt indult felém.

Anyám, mint ebet - tartott vissza szegény,

lebegő haján a nap könnyebben átfutott,

de legtöbbször játék helyett sírás jutott

nekem, istenem! pedig hogy vágytam kisautóra,

miközben dallamot játszott az Avas-kilátója.

Pedig szeretett, s szinvás-szemeim néha megszánta,

mert szépen csörgedezett a patak: a pénztárca.

Apám, Anyám én s testvérem,

néha leültünk a téren.

A Városház-tér nagy tere, mord

idegen isten nagy szeme volt.

Pedig csoda szép volt nagyon...

ahogy szétterült a napon!

Kócos haja a hársfák integettek a szélben,

mikor elszaladtam ő tőlük, egymagam: féltem.

Pedig csengett a villamos: Ne félj kisfiú!

Én még pici voltam, nem voltam hiú,

és lám a félelem könnyű lába,

beleszaladt egy kis munkába,

Anyámhoz tüstént lélek-rohanva értem,

- ilyet mondtak rólam, én nem emlékszem.

Eltűnt hát a könnyem is, mint a Szinva a föld alatt,

Anyám öle alig bírta e ficánkoló halat.

A nap magasról fényeivel, óvva vigyázott reánk,

Apám és Anyám otthon-kezei közt szűrődött reám.

A Szinvához is indultunk a centrumtól.

Hol van, mi az, merre? -kérdeztem Aputól!

A villanyrendőr színes háta megett,

a nap a mederben remegett 

árnyékosan,

s játékosan

a Szinvában az apró habocskák,

játszottak, mint szürke macskák.

S én szétfutottam tarka ruhám...

Hát, ilyen volt egy szép délután 

négy-öt évesen egy kiruccanós miskolci napon,

és még ennyi év után is

 Anyám, s Apám alakját, még látom a kirakaton...

Nyomár, 2024. december 25.

Mit írjak rólad, te: mostanság,

én az a kis határszéli fattyú?

Bár tollam kecsesen úszik a tintában,

de gazdája csendes munkás-szagú.

Az éj hamarébb költ, mint a tyúk,

és a vekker is ketyegve mélyen szunnyad...

a holnap majd szilvaként pergeti az ásítást,

hogy a bérmunkát csukott szemmel is tudjad.

Mi tagadás, napról napra élni!

S a pénz mint a seregély,

hát, ellibben gyorsan útrakélni.

József Attilát olvastam, s egyetért,

szűk fejembe egy gondolatért betért,

így könnyebben rúgjuk a panaszunk,

ha már a pénztől nem lesz teraszunk,

legalább itt benn a fejben a napsütés,

emlékeztet, arra, hogy emberek vagyunk,

és e süllyedés, adja az elmélyülést.

De akinek igaza van, fellöki a víz,

még ha jól is esik, szomorú,

mert az ember embernek született,

s míg fürge mókusnak sötét odú

az embernek föld a hazája,

Tisztálkodni a fejben,

gondolat vizében,

ott benn, úszni a tejben,

ott a tiszta réven.

A sekélyben is jó taposgálni,

veszélyes mindig a nagy árban,

nem halnak születtünk, bár egyszer meghalunk,

ebben a nagy vad rohanásban.

Nyomár, 2024. október 20.

/éjjel 1 óra 40./