xltibcsi blogja

Nekem mindegy, 

az üregek mélyén, mennyi fejjel lefele,

csak szeressen

az Isten, és örömmel legyen lelkem tele.

S egy rózsa, ha

megfordulna, s a föld alatt nekem virítana,

én lennék a 

bús, legboldogabb vakond, s a föld Isten aranya.

Száraz lelkem,

egy sivár aggott puszta, melynek elég egy rózsa lángja,

s belehalok,

ha a jónak nem leszek, az az egy igaz jóbarátja.

Bár meghaltam

már vagy: százmillió egyezerszer is talán-talán,

de az új nap

ledöfi a holdat, fenn a bércek lombhátú marján.

          Nyomár, 2022.08.05.

Néha úgy elszáll hitem, 

kő-borzadt sziklák mögé vetem.

Néha apróvá mállik,

véka sárgöröngy: szép termetem.

Beteg, sárga, kóbor nap,

hol van már fürtje aranylónak!

Csenevész hangon dalol,

már minden földi halandónak.

Vagy még a rosszabb játék:

néma a kürtje a hajónak,

amivel  mennybe szállnék.




Szétbomlik a nagy páncél,

kövér, lidérc felhővé, s a baj:

elhagynak a csillagok.

Korom űrré vált léha zsivaj

lesz egy szekundum alatt,

mi puttonyomban: idén, tavaly.

S jaj, lelkem kedvesen teng,

megalázza gyülemlő viszály,

míg piheng az ágy szélén,

dunnába rekedt, rekedt sirály

mi hasztalan koravén.




Nyomár, 2022. május 14.

Mézből faragott álom... hát eddig vagy?

Már katlanban forog, fájó, tompa agy.

Szamárháton jött lázadó, vak álmodás,

de mit érsz, te álom, ha oktalan zengő pityókás?

Feldúlt, de hiszem... átkozott babona!

Mégis von - bár maradnék - e lajtorja.

Hegedű csitít, szép ajkú jó zenével,

de ha álmodtam, hát indulok, istennek hírével!

Álmodtam, meghalok muzsikusok közt,

nem érem a nyarat, bátorító őszt!

Már nem írok levelet őszből a télbe,

legfeljebb lihegve, azt is csak meggörnyedt reménybe.

Ha holnap halok: - Kedvesem szeretlek!

Máma csak füle van, üres vedernek.

Ma még csak mondom... óh` már zajongva élek!

De holnap, ha halok, dalolok... jöhetnek zenészek!

Ma még dúdol a nap, cúgos tornácon,

holnap a vén muskátli: vad halálom.

S ha oltják lampiont rezedás tanyákon,

...akkor érzem, igen! ...kéjjel fésül meg, a szent álom.

Ma még a vér, pogány érben háborog,

pohár fenekén, muslincás mámorok.

Ma még szikla legény, lejtős oldalon,

holnap már kihűlt szikladomb, lenn a nyirkos avaron.

Dalol a harang, vagy szomorú játék?

Egy lesz ez nekem: boldog, bús ajándék!

S míg ...föld az ásóval, a körmét reszeli,

én már pihenek, arcom halott mosollyal neveti.

Ha holnap halok, Isten majd szeretlek!

ki még lázad, virágos kerevetnek.

Ajkam, ott már nem nyílik pogány szavakra,

veled leszek, óh Isten, egy halálnyi pillanatra.

De még élek... hát ...kedvesem ölellek!

Ha halok, csak majd kacsintok szemednek.

Hogyha halok, mulatok, ki törődik gyásszal,

ha gyolcsba tesz, golcsba, letesznek ostoba fohásszal.

Ha holnap halok, Isten majd szeretlek!

ki még lázad, virágos kerevetnek.

Szemem, ott már nem nyílik pogány szavakra,

veled leszek, óh Isten, egy boldognyi pillanatra.

Meghalni... borzadás, pogány babona,

könnyem: butaságom ifjú temploma.

Már a véget érezni, kenyér közepén?

Hát... hiába szenvedett, ez élni akaró legény!

Nyomár, 2022. május 2.