xltibcsi blogja
Február közepén
Hol van, ó, ím virág-kalács?
Februárnak lelke dér.
El ne hidd a fénynek haját,
nem lobog még lelkedért!
Sűrű fátyol, rideg salak,
bozontosan téli árny,
hamis kártyás, renyhe alak,
eltévedt a jó irány.
Deres bundája a jégnek
vággyal csapkod lilleszárny...
- Hátha mire ideérnek,
kitanul a tél-deák!
Ó, ím suttog madárének,
télnek buzgó habja zúg...
El ne hidd a déli szélnek
álnok az még - kis hazug.
Nyomár, február 16.
Álmos téli reggel
Álmosan borzolt a reggel,
s felkúszott a nap: a pásztor.
Ám bábeli színek helyett,
csak fél-szürkésre varázsolt.
És januári szívem megtorpant,
ködös szikrák közt cikázott.
A tavasz meg nagyokat horkant,
csak holt liba hangon gágog.
S így álmodoznak a rétek, mint
megkövesedett pásztorkutyák,
/a félredőlt kazlak között/
amelyek a csöndet ugatják.
Nyomár, 2024. január 22.
A vásárfián múlik
Az élet egy kálvária, s e kálvárián
minden a vásárfián múlik!
A holnap tán a barátom, végletekig.
Pihe-ólom vállon cipelve egymást,
ha akar megtart e kenyér-barát
ha akar megöl, s a szívbe beleváj -
elárul, árul, mint kalácsot.
Sors írja lelkünk lélektanát,
s markolja a kalapácsot...
Vár a holnapi ég, ami elég, vagy elég
hogy kibírjam csöndesen még tovább,
ez a jó barát, vagy megaljasult rossz cseléd,
megoldja netán e fátum gondját.
Barát a holnap, mert hurcol bárhova,
és én naiv lelkemmel elhiszem,
hisz könyörtelen helyekről visz tova,
hisz a barát egy naivnak ilyen.
A remény mondja bennem, hogy barát!
A remény s mert megfogant, a naivság kihűl -
bár sokszor gyermekin lel egy kazánt
s a remény: falak nélküli háznak nekidűl,
Rozsdással é, vagy fényes szeggel,
minden megtalálja a helyét,
Isten itt - egy irányba terel,
mint ki kaparja a gesztenyét.
Nyomár, 2025. január 12.
Egy csónak téli magánya
Mikor egy csónak voltam sóhajtozó -
nyár után, télre elfelejtett tavon -
ringhattam volna múlt sírón magamnak,
de rámeredtem az égre a fagyon.
Csak ámultam hangtalan téli dermesztő napot.
S tavasz lett, mire
ráeszméltem: miért is fagyasztotta kővé a
tavaszt a nyárt, az őszt és minden pillanatot.
Nyomár, 2024. január 08.
Téli csend a pusztán (Akrisztichon)
Csend van a pusztán, síri, kövér csend,
Zordon vad szelek marják a ménest!
Ihol már kóbor kutyák is megugatják.
Nem lát gémesre a vak-lidérc est,
Korom köd mögé elrejtve száll, s
Ebek e napot, mint bolhát levakarják.
Távolban egy szomorú ifjú csikós,
Inge fölött egy szálnyi bunda subában,
Botjával gyapálja a holt nyári gyepet,
Országát, rónát méltat siratásában,
Repülni vágyja hosszú fergeteg telet!
(Az Alföldre, Kiskunfélegyházára való utazásaim emlékére!)
2025. január 04.
Czinke Tibor