xltibcsi blogja

Hol mén a csoda, hogy nem segít?

Az ármány szemfülesebb.

Hol vagy te csoda, a mindenit,

hogy tágabbra nyíl e seb!

Jöhetne már a jó, szép öcsém!

A gazdagság hátha vár.

Jöhetne már a jó, szép öcsém,

s az se baj, ha kártyavár!

Lidércként szálldogál jó falat,

és borra szomjas a száj.

Lidércként látom így jómagam,

ha 

zsong, eszem-iszom aszály.

Szállhatna hát egy jó, libasült,

csak gágog, mint rossz zsivány.

Éhség már asztalhoz odaült,

s túl is esett az imán.

Nyomár, 2023. augusztus 09.

Felhők mögül vígan sütött...

ám ketté vágták a napot.

Nem is egyet, többet vágtak,

nem is mondva bocsánatot.

És minden napot kettévágva,

...a nappal és az éji dal...

Felhők mögül szemlesütve,

lubickolva, mint ki hal.

Nyomár, 2024. április 16.

Zúg a zápor, zúgva zörget,

tükröt festve, úgy söpörget.

Megdorgálja most a földet,

zúg az eső, port döngölget.

Port döngölget, zúgó lázba.

Ne szállj te por szép leányra!

Szép lyány szeme, eső ázott,

Legényekkel nem vigyázott.

Bárka vala legény lelke,

minden leány édes benne.

Minden leány édes jóság,

szeretni mind, nem mohóság!

-mondta legény egykor vala.

S meg is repedt templom fala!

Le is hulltak mind a szentek,

mint az eső földre estek.

Földre estek, s ők a zápor.

Egy lányt szeress, igazából!

Csak is egyet, tiszta szívvel,

csak is egyet, így jó, hidd el!

Nyomár, 2024. április 15.

Már megint méla, szomorkás, üres nézés a földre.

A föld ökle is tükör előtt ökölbe e rögbe!

De megcsillan egy fűszálon egy harmat.

Aztán hallom, ahogy egy kis madár zizeg,

rábillentve kedvem, mit már el is hiszek...

...s ahogy e kis madár fák virágszirmán halad,

lelkemből parázs ősszé válik a hideg.

Fátyolos, halk füttyös lett a zsenge pillanat.

Üres, léha, szomorkás kedvem, 

szép szomorúfűz lett a kertben.

S a kis hangyák sisteregve az avar alatt,

majdnem megidézték a nyarat.

De nem, mégsem, most még, ó, nem, nem!

E mélaság nevelhetetlen, de egyszer

elfogynak hangjából a tékozló üres szavak,

s átfonják magukra hajnali dalos madarak.

...de ha Anyám a felhők lombjából letekint,

méla leszek én, szomorkás, üres, bús megint...

Nyomár, 2024. április 14.

Mint seregélyek hada égő horizonton,

egy sejtelmes ábránddal küszködve küzd,

s bár kapaszkodik a pír a csipkés bércekre,

vér lassan emelkedve, hogy kibetűzd.

Mintha egy káplán, bújna elő a pincéből,

lépcsőn baktatva, egy részeg lámpással,

néha kettő fokot lép, aztán még egy kicsit,

rimánkodón bökve egy villanással.

És megigéz egy hangot, méla nyújtózkodón,

az ég kamrájából csillagot űzve,

eztán fölveszi a messzi-fönnt fénykabátját,

óhajtós dörgések közt elvegyülve.

            Nyomár, 2022. március. 23.