petaluda blogja

Kettétört triviális csoda. Nem. Nem szerelem.
Csak a karma szemfényvesztése.
...szunnyadó kígyótestéből előtekeredett alsóvilágok párás
buja homályából, hűvös istennők súgására csapkodó sörényű,
bővérű kanca képében eléd lépett pávaszínű éjben.
Keserű-szép ívű fényedbe mártotta szárnytollait.
Vágyod. Hagyod.
Véred koponyából issza majd vihogva, s csontjaidra úgy hever,
mint bársonyos kerevetre.
Mellemen démonok táncolnak, látomásom falják vadul,
hogy ne én-csak én a "mitisakarhatnékasszony" kínja maradj.
Holnapig. Mert holnap, a szilánkos ég alatt, felett felismerheted
örökkévaló jeleimet. Amit megőriztem. Neked.

                                           /K. nak. Zs.nek/

Tűnődtem: díszes hieroglifákkal
írjam Önnek, hogy már tegezlek
hetek, hónapok, eónok óta,
hexameterben vagy szabadon?
Nem szégyellem - már rég nem szégyellek semmit,
hogy olykor messzire nyúlik a tollam, a vágyaim,
angyaliak-asszonyiak bennem összemosódnak.
Hagyom.
És még mindig tűnődöm. Hogy ez a zene. A Zene.
Felérem. Elérem. Mintha vénából vénába
komponálnád a vért. Az üzenetet.
Hangjaidból ragyogás rakódik bennem.
Ez az imádat ikonná festi halandó testem.
S én átömlök beléd, miként az áradó folyó.
Micsoda halál!
/Persze könnyű neki, a versben ölhet, vagy ölelhet
büntetlenül - szól ki a hang a sorok közül/.
Egy nő. Egy férfi. Két idegen világ.
Nem konvencionális a látomás.
Egymáson átmozdulnak, átsejlenek
kásás-fátyolos világú hangokon át.
Maszatolt értelmű szavakban ír a nő,
mintha idézne, mintha igézne.
Ez egy vallomás.
Végül, azon tűnődtem, azt írom hozzád,
te mindenhogy szép, szőke nyírfaág-
/ezt majd az utókor: a költőnő s Múzsája bizarr megszólításban/.
- titokzatos női létem bozótjának toteme lettél,
kényes költői létezésem oldása-feloldása. (Zalán és én)
S ez agancserdős misztériumban úgy mosakszom beléd,
mint rögeszmés szeretők a boldog szerelembe. Veled-nélküled.

you are away from me as beautiful afterlife
or eternal frosts ...
I am not leaving  on the boat of body:
not in this way.but not like neither.
I lift up to you the voices,
in sheltering depths of black swirls
I travel in soft minor
I'm just vibration, you hear?
I'm already there ...

                                    

Ask The Mountains - Vangelis - YouTube

                                                        /For George Sand for Chopin and for You/

29.12.2016, Thursday:

In the Turkish bath.
I see you floating in the steam: fair branch of birch.
I wonder of this weightless loving -if it scratches if violates?
I endeavor not to hurt.
But, if will art be from flooding? White flaming.
---------------------------------------------------------------
I see you...sitting a few rows away.
Your shirt sleeve and collar flashes up.
And the scarf, like a lazy snake, it fits your body bohemianly.
You are whispering over the shoulders
and the fragile woman’s fingers play on the harp nerves.
...and your hand, as it metamorphoses your instrument to a swinging girl in crimson brocade.
The breast-pins and riches slew.
I loose my breath and the rising sigh, like gentle quote lean amid my bosoms...  

I have been there----perhaps in dream-fog, on steel-blue snow,
on splintery nightfall between weightless souls,
where your smoky-silver winged hands
embroiders your breath on harp strings.

I watched you--- so you were like your instrument,
tenses-slacks inwards,
dance of nerves on the thirsty forehead,
spell, witchcraft--- How do I know?

There I watching you, where already I no longer exists.




/For A. Boldachev/