petaluda blogja

Csak kívül fiú, belül kék vadvirág,
bibéje rezge még, törékeny, ragadós.
Kardját élteti haragvón, s ahogy meztelen combbal
a lovat hajszolja, ágyéka színtelen vizekhez hasonlatos.
Együtt, mint vadkanok hörögnek, felajzott herékkel,
de álmukban túlcsorog duzzadó tengerük. Észrevétlen.
Csak kívül férfi, belül síró gyermek. Nyerítve tomboló
vad ígéret. Vízbe festett igézet.

I just layd in front of your feet and you ripd out my heart with a bite.
You have not even abolished my blood and
you have been rushed to fall in kisses of your secret idol.
I stayed there in your throbing.You.You.You.
Brainless adult playing child.

arcomon a kép te vagy,
szép kezed,ahogy álladhoz teszed
s én e mozdulatba veszek.
tűnődöm,hogy nem múlsz, nem veszel el,
de leszel,csak leszel, ha ködbe írlak is nyomod
nem issza fel az ég sem a sötét nem nyúl feléd,
hangod édes-bús hangod zümmög majd a téli tüzekben,
lágy esőben vagy a mennyben...

/L.nek/

growing coffin beneath me the sand, 
the curved black night above me, 
how clean, silent and easy death,
your voice descends over my barka 
and as bright brooch rests on me, 
the grains of sand dance, 
the dance of grains of sand beneath me, 
over me ... nuptials of worlds...

/Merzouga, 2017 06.05/

A vérembe élveztél;
névtelen hideg eleganciád még csak meg sem érintett 
csak a tenyered mi forrón reszketve hozzásimult 
enyémhez tudattalan fürkészve a jövőt. 
Te néma báb nem is ismernek fuldokló 
asszonyok, sóváran görcsbe ránduló hímek, 
szavaid innák innen is onnan is, 
hozzád görbülnének a csillagok is, 
pedig gyáván rabolsz csak, magad sem tudod 
érted, miért, húsod keserű kéjét hajítod ránk 
röhögve, daccal.....méhünkbe felszökő gőgös isten voltod
megteremti csonka léted végtelenbe vetélő magzatait...
még, suttogod... 
még, sikoltjuk... 
még, ordítják... 
ölésig ölelve a szavakon át 
gyilkos falloszod 
szemérmünkbe köp 
műnek nevezve 
s azok nem is felérve hozzá 
magukba eresztik, 
mint gyémántfényű magokat 
egy meg sem formálódott hajnalon...