Hiányzol...

okeanus•  2017. március 17. 05:12

hiányzol, és hiányod gáncsol, 
holott gyötört fejem réseit 
mosolyod igyekvőn fogja egybe, 
amíg hátrálok rejtelmeibe, 
a rút kétség, és hogy nem vagy itt
kergetőznek tekervényein
 
nem vagyok nélküled élőn jelen, mint 
tágas gyerekszem, ha lelencházra néz,
pőre ruhája csak foltozott, hideg 
rajta dac csücsül, értelem nehezül, 
és dermed a szégyen, s távoli a méz...
 
várok rád, s veled és vágyok is, 
ahogy esőt aszályban hiszik 
kiszikkadt lapály és porhalom


Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Bugatti3502017. március 17. 18:24

Fájó lehet így, egy kicsit ez az emlékezés... a kötődés, a gondolat...
Szép a vers, tetszik is! :)