Mi...

okeanus•  2016. november 21. 22:19

volt és maradt hátra, ráncok 

kimosatlan álruhája, 

és szoknyád fodrán áttetszőn,

kerítő kötött ige-tő

 

ahol vak kuvik vajúdik 

odúja a lehetnek kétes karma 

és a mának gúzs a karja

 

vén bajom, hogy fiatal hév hevít, 

s új fészekben szúrnak a levelek

hogy jól tudom halok, de nevetek

 

hűnél hűbb gyengeségem

szánalom; teng, sanyargat, 

révedés és ábránd között

mámat morzsolva imámat 

 

úgyan illan alma illat

fújja, lebben és elalszik,

ahogy tojáshéj leválik;

gyötri, hámozza a bánat

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Törölt tag2017. január 23. 11:50

Törölt hozzászólás.

kapocsi.ancsa2016. november 23. 06:36

Ízekre bontott a bánat,
almaillat, aszalt gyümölcs.
Az elmúlás szépe ráncosodik, mégis megmarad a mélyén ugyanannak.
Szép, ha szomorú is.

Bugatti3502016. november 22. 09:55

révedés és ábránd között
mámat morzsolva imámat
...talán, "itt van a kutya elásva"... ez a gondolat visz a legközelebb a lényeghez... az idő múlásánál, az ember, a szaglását veszíti el korábban, mint a többi érzékszerve...:( ! Remek vers!

kicsisara2016. november 22. 09:12

szomorú az élet.. de tetszett ahogy megírtad, köszönöm

Ametist2016. november 22. 06:26

Érdekes gondolatok, különleges megfogalmazásban!

skary2016. november 22. 01:47

elillan mindön