kifordultam

Valamit tenni kéne ma is

de a fásultság közönyről ásít

valamiről írni kéne ma is

de a csended bennem vásik

 

bár körbevesznek ajtók, ablakok

mindenütt csak falakat nyitok

hiába szórom tele a papírt

ma minden betű kásásmély titok

 

betűfalak, csendkop(og)ások

benne könnyeket old a tinta

s a falak közé beszorulva

rádermed koravén álmainkra

anyajegy a hold

csüng az éj hasán

piercingek a csillagok

az évek tavaszán

 

nézd lecsorog 

az álmos csend 

és bennünk megreked

 

s én azt szeretném kitalálni

apajegyed hol lehet

 

 

Lila mécslángom csattanó fodra

szemedben felvillan, érzem erőd,

hímes szavaid kibomló csokra

tépve éhezik sokadik csókra:

hozzád olvadok gyönyörök között.

 

Magamba zárom mohó kéj-vágyad,

neked nyílik lázas mályvarózsa,

ameddig szirmos: addig csodáljad...

Szeretőd vagyok, otthonod házad,

szikráid égő cseppem fokozza.

 

Nyelvek csatája: filmtöredékek,

apró harapások piros nyoma,

a fülkagyló ívén karcolt vétek,

nyakamra tapadsz, majd visszakéred...

Gyöngyeink gurulnak izzón tova.

 

Hibátlan férfitest: felfedezek,

körmömmel rajzolok mélyen nyomot,

-érett harmatom újra ízleled-

holdkiflire hajlok, én vezetek,

majd összevegyülünk... Két kút csobog.

homlokodon pattanások nőttek

feketék zsírosak kövérek

előbb te láttad

-én már tudtam-

s amikor kinyomkodtam

pedig kemények voltak 

trófeaként zsebedbe raktam

tanulságul az utókornak