kifordultam

esőrajzszögek. vihar. földsebek.
az ívként hajló tájban ki üdvözül,
ha kicsurogtak karjai közül
színek, lehetőségek, istenek?

papírkönnyű álmod a szürke szél
gombóccá gyűri, tépi, rázza.
a lélek barázdáit most ki vigyázza,
ha lélegzetoszlop nélküli a cél?

ki vezet hazátlan házakig?
csillagtalan az égi abrosz.
a szem szobájában hold harangoz,
az árnyvilágból visszaút nem ágazik,

és ez az, ami még jobban tud fájni.
kósza ökörnyál sepri az őszi mezőt...
galagonyacsöndbe takarjátok be őt
éj csokoládépitypangbóbitái...

(Nyugodj békében, Attis...)