kifordultam
Versrende(ze)tlen haikuk
amikor megszeretünk valakit,
az örökidő - éppen annyi,
amíg kiszeretünk belőle.
ha a születés nehézség,
fájdalom, könny:
a halál is születés.
a csend a kötődés
és elsimulás
közötti üresség.
az élet vendégei vagyunk.
ha jól viselkedünk,
szeretettel visszavárnak.
itt alkonyodik, ott épp
a hajnal szirmai bomlanak,
- vagy fordítva.
mondj köszönetet
a levegőért, ha még van
időd egy szuszra.
amint megszületünk,
gyökeret ver bennünk
a halál is.
a születés egy mag,
az élet átalakulás,
a halál egy virág.
lét, élet
az emberi lét
kezdet és vég között csak
egyetlen könnycsepp.
az emberi lét
értelmét keressük - az
csak egy hópihe.
annyik vagyunk, mint
harmatos fűszálon egy
puha napsugár.
az élet lábnyom
alatt fűszál: lehajlik
- újra egyenes.
mint a falevél
kizöldül a lélek, és
azután lehull.
[felnevelni]
felnevelni a körülmények káoszát,
árnyékokba tömöríteni a csöndet,
kapaszkodni abba, ki úgyis elbocsát -
egy szinten túl mindegy és könnyebb.
szennyé dagasztjuk jó szavak kovászát,
a hiányt diplomákkal takargatjuk,
és mindig csakis mi vagyunk az árvább.
be nem vallott álmainkon számtalan lyuk,
de ez a sors, és ezért mindenki hibás,
azt már nem, hogy önmagunkba nézzünk -
beburkolt tükrökről nem pattog a máz,
s nehogy még igazi lelkünk megigézzük...
mi anomália, az minden: por s az ég.
ami fontos, jól nézd meg, ember - semmiség.
[papolják folyton]
(Megadott szavak: ördöggarádics, anyósülés, térfogat, alázatosság)
papolják folyton: alázatosság, béke.
húzd be a farkad, drámátlaníts.
s ha engesztelhetetlen a béke kéke,
ököl, és veri a szél húrjait?
háborúk dugványa a hétköznapok
egymásba villanó reménytelensége,
külváros a szem, rongyos ráncút a gond,
s elvéve a gondolat szüzessége.
a szív egy kuvva ördöggarádics.
a mosoly anyósülés baleset előtt.
mi: egy térfogat istenben, s ha ránk nyit
az élet, egyre megy. az lesz a temetőnk.
[ha megszeretnél]
ha megszeretnél, ne szeress meg.
nem tudlak megvédeni
a napfénytelen emlékeimtől,
az eltemetett szavakon
kinövő gazok befonnak.
már nem ablak az arc,
és a lélek gyökerei
mindhiába kapaszkodnak;
pillanatokra önt el a béke és kiszáraszt.
mégis mivé válhatnál
e pusztaság részvéttelen
ablakkereténél,
s hogy nálam a boldogság vendég -
bekopog és már akkor a háta
közepét mutatja.