kifordultam

hamuban-sült pogácsa a hold
a csillagok degeszre hízott istenszemén át

itt kinyomnak belőlünk csontszavat
sárba taposnak gyökeres-vénát
anyánkra

a folyók tűleveles kései
mondd, hány határt vágjanak át
a szemekben kilátni
arcokon hány nap egy állomás
még mennyi ősz-szagú kabát
dohosul hátakra
hogy az izzadt homlokú csend
púpjai kiguruljanak lelkeinkből
anyánkra

szavak kezébe tetteket kéne merni
igazságaink kútjaiban
poshad a vetés
búzavirágra dér kel
jeget arat belénk az ébredés
közönyekékkel

fennebb emelni...
kéne a nyakat - kitörésig
s a fákra varrni vissza ágakat
mikor villamosok futnak a szemembe